Valóban hazudunk facebook-on, amikor boldogságot posztolunk?

Amíg a csajokat várod kezedben a jól megérdemelt melange-oddal böngészgetsz a fészen. Ágit eljegyezte a pasija, Zsófiék meg föltették az esküvős képeket. Basszus, te mikor fogsz vajon ilyen ruhában végigmenni a padok között? Téged is megtalálhatna már az igazi! Nóriék meg babát várnak?! Azta! De jó neki! Milyen csini a pocakja! Tök jól áll neki! Kicsit irigykedsz is. Most mindenki körülötte forog, pihenhet napközben, átadják neki a helyet a buszon, kézenfogva mehetnek a párjával az ultrahangra, összevásárolhat mindenféle cukiságot a babának... Otthon lehet három évig, csak egy picire kell figyelnie, kiszállhat a mókuskerékből, de akár tovább is képezheti magát, amikor már nagyobb a baba. Kriszti meg már meg is szült! De cuki ez az újszülött fotó! Hogy alszik! 

Nézegeted a képeket, látod, ahogy mások révbe érnek. Látod, ami szerinted a te életedből épp hiányzik. Látod a romantikát, a gyűrűket, ruhákat, gömbölyödő pocit, szuszogó baby-t, sok-sok molyolygó arcockát. De vajon látod-e a teljes képet? 

Lásd meg az eljegyzés előtti vívódást. A választás súlyának terhét. Az esküvőszervezés feszültségét és kompromisszumait. ( Ugyan a menyasszony szervezi főként az esküvőt, de abba még beleszól a vőlegény, anyós, após, apa, anya, nagymama is, és nem kevésbé a pénztárca és időjárás. Az ara-parás menyasszonyokat meg csak a tv műsorokban tolerálják jól, a valóságban esélyük sincs eljutni az oltárig és megtartani a barátnőket is, ha sorozatban Borsószem királykisasszonynak képzelik magukat) Látod-e az utat, ahogy két önálló felnőtt közös kasszára és közös hálószobára, fürdőre cseréli függetlenségét? Ahogy nemcsak két szív, de két család is eggyé lesz. ( Az anyós viccek az évek múlásával igaz történetekké változnak.)

A pocakos képekben lásd a hónapokig, évekig tartó csöndes gyászt. Amikor minden hónapban eljött ugyan az a fájdalmas szembesülés; most sem sikerült. Lást meg a könnyeket, bizonytalanságot és reményt.

Amikor még titokban növekszik csak édesanyja testében a legdrágább kis élet, bizony nem kíméli anyát. Anyát, aki még nem anya, csak egy lány, mint te, aki kávézókban ücsörögve várja barátnőit, csajos estéket szervez, nagy hétvégi (és kis hétközbeni) hancúrokat és filmezős esteket tart a párjával. Szeret sokáig aludni, szépítkezni, hosszan tartó habos, gyertyafényes fürdőt véve könyvet olvasni. Imádja a munkáját! Nem zavarja túlzottan a rendetlenség, párjával, ha van idejük és kedvük közösen takarítanak, főznek, vásárolnak. Kedvenc gyroszosuk és pizza futárjuk nagyot csalódna, ha egy hétig nem találkoznának. 

Most pedig a várva várt kis pocaklakó reggelente hányingerrel köszönti a lányt megfűszerezve némi fáradsággal, levertséggel és hormon koktéllal, ami igencsak megpróbálja az addig derűs párkapcsolatot. Még dolgozni kell, még senki nem adja át a helyet, közben a legnagyobb rosszullétek most zajlanak. Aztán a növekedő pocakkal növekednek a költségek és csökkennek a szórakozások, intim együttlétek. El tudod képzelni, milyen érzés vidáman iszogató barátok közt full józannak és este 8-kor álmosnak lenni? Emellett igencsak szórakoztató a folyamatos dekoncentráltság, feledékenység, és a szembesülés azzal, hogy az egykor erős lány mindenen sír, mint egy óvodás. Közben minden napos a félelem a szüléstől és az újszülött gondozásától. Nehéz szembesülni a hirtelen testi, lelki és hormonális változásokkal, miközben mindenki elvárja, hogy légy sugárzóan boldog, hiszen nem beteg vagy, csupán várandós! 

Látod a cukin alvós újszülöttet, mosolygós babákat? Lásd a szülés (és regeneráródás) fájdalmait, a felelősség és megfoghatatlan szeretet hatalmas terhét. A hónapokig, vagy évekig tartó 2-3 (olykor fél) óránkénti éjszakai ébredést, a ringatástól és szoptatástól folyamatosan fájó derekat, nyakat, hátat.  Sok-sok türelmet, és lemondást a szülők részéről azért, hogy csemetéjük olyan zavartalanul aludhasson, mint a képen, vagy épp önfeledten mosolyoghasson a világra.

Látod-e a kúszó-mászó önfeledten játszó kisgyermek anyukája életében a folyamatos stresszt és fokozott figyelmet? A lelkifurdalást, amikor épp csukott wc ajtó mögött dolgát végezve lapozgat 5 percig egy magazint, mialatt csemetéje érte üvölt? Tudod-e, mikor vett utoljára hosszú, lazító fürdőt? Vagy ébredt, aludt, használta a mosdód, evett akkor, amikor ő akart? Egyáltalán mikor tett utoljára bármit akkor, amikor akart? Vajon tudnál parancsszóra 1-1 órát aludni akármikor, amikor a baba alszik, csak, hogy ne őrülj bele az éjszakázásba? Vajon látod-e a frusztrációt, amikor sikertelennek és ügyetlennek érzi magát, hiszen aznap a mosógép kipakolásáig sem jutott, míg anno a munkahelyén több dologgal is elbírt egyszerre? Amikor próbál este rájönni, hogy miért is nem végez a háztartással és hogy nem jut el a fürdőszobáig, holott csak otthon van egész nap? Hiába próbál számot adni, nem sikerül a kimerültségtől, amit érez. ( Megjegyzem, ha pénzért vállalna szakszerű gyermekfelügyeletet, senki számon nem kèrné rajta a bevásárlást, kaját és tiszta lakást, hiszen az egy önálló és felelősségteljes szakma) Látod-e a nagyszülők idegesítő új szokásait, amit ők unokázásnak hívnak? Látod a könnyeket, a picurka állandó zajongását? El tudod-e képzelni, hány intim együttlét szakadt meg (vagy el se kezdődött) gyereksírás miatt, és vajon tud-e önfeledt vadmacska lenni egy anyuka, aki két perce még anyatigris volt, gyermeke táplálására használta melleit, simogatására, ringatására kezeit, minden porcikája fáj, és állva képes lenne elaludni, ráadásul tudja, gyermeke bármelyik percben hiányolhatja őt? Hosszú udvarlásra, beszélgetésre, minőségi időre mostanság nincs idő.

Látod, amikor alvó gyerekét őrizgetve lemondóan nézi este 8-kor, hogy neked hamarosan kezdődik a csajos este? Vagy látod a lemondó mosolyt az arcán, amikor mások örülnek a hosszú hétvégének, neki pedig ugyan az a rutin minden nap, tudja, éjjel még kelnie kell, 6-kor pedig indul a nap, mindegy, milyen nap van.

Hazudnak talán a képek? Csak a vágyott állapotot mutatnák, miközben mindenki másképp él a valóságban?

Nem hiszem. Életünk pillanatai valós, megélt csodák. Nyilván mindenki a szép emlékeit fotózza, azt szeretné megőrizni, miközben tudja, mindennek ára van.

Az édesanyák mosolya őszinte. Imádják gyermeküket, ezért is rakják velük büszkén tele a virtuális falukat, lakásukat, telefonjukat, pénztárcájukat...Gondolkodás nélkül újra vállalnának minden fájdalmat, ha kell! Érte, ezért a csodáért lemondanak egy ideig bármiről, és teszik mindezt örömmel. Ez nem jelenti azonban azt, hogy mindig és minden percben boldogok és elégedettek, hogy nem vágynának néha másra, egy kis feltöltődésre, felnőtt életre. De akkor miért nem teszik? Mert még nincs itt az ideje. Nincs az a kikapcsolódás, ami megéri, hogy otthon egy kis ártatlan manócska sírva keresse, hívja anyját, aki nem jön. Tudják, hiába apa, nagymama, nagynénik hada, ha anya nincs ott, amikor hívja, egy világ omlik össze. Ez túl nagy ár lenne! 

Kávédat kortyolgatva, facebook-ot nézve kérlek ne szomorodj el, ne irigykedj! Nézz mélyre, mikor egy képet nézel. Ha tetszik, amit látsz, írj rá, hívd fel, menj el hozzá! Segíts neki, amiben tudsz, így részesedsz te is az ő boldogságából, és talán felkészültebb leszel, mire te is oda kerülsz.

Kortyolgasd a kávéd, érezd az ízeket, illatokat, hangokat! Érezd, hogy élsz, pezsegsz, hogy szingliként teljes vagy! És kérlek élj úgy, hogy ha egyszer karjaidból kisbabád nyitott szemeivel bizalommal rád néz, előtte szégyenkezned ne kelljen, és elmondhatsd neki, hogy milyen régóta, és milyen nagyon vártad őt.