Nem jó, ha mindig csak anya altatja a kicsit: 5 érv és 5 tipp

Számtalan eldöntendő kérdést kell megválaszolnunk már attól a perctől kezdve, hogy hazaérünk a kórházból a kis jövevénnyel: mint például, hogy külön szobában aludjon-e, vagy velünk; hogy fogadunk-e látogatókat, vagy várunk pár hónapig; vagy hogy mindent magunk csinálunk-e a kezdetektől, vagy bevonjuk a nagyszülőket, testvéreket. Szerencsére mindössze néhány hónap és kellően belerázódunk, no meg persze össze is szokunk a kisbabával, így már valamivel gördülékenyebben mennek a dolgok, mire már nagyobbacska lesz.

Nagyjából úgy fél éves korától, de 8-10 hónaposan már biztosan egyre több mindent ért meg az őt körülvevő világból, megszokja és elfogadja a körülötte sürgölődőket és persze kialakul valamiféle napirendje is. Akárhány szülőt megkérdeztem eddig az ismerősi körömben arról, hogy miként zajlik náluk az altatás, mind fixen azt válaszolta, hogy este 8 óra körül van a fürdetés, azonban az ezt követő rituálék igazán változatosak voltak. Sokan panaszkodtak arra, hogy miután egész nap talpon voltak és csak a baba körül tettek-vettek, nagyon nehéz nekik, hogy még esténként sem tudnak elszakadni a gyerekszobából, ugyanis a babájuk „anyát akarja” a fektetésnél.

Nálunk például most, 11 hónaposan kezdenek rendszeressé válni a meséléssel egybekötött altatások-, kivéve mikor már túl fáradt a meséhez a kis manó. Amikor még kisebb volt és már csak tápszert adtunk neki, akkor vezettük be, hogy apa is eteti és altatja is, hogy néhány dologgal megkönnyítse az én napomat, estémet is. Éppen ezért azt szokta meg, hogy apa is lehet „altató”, de azért jóval nyugtalanabb, ha nem én vagyok az, aki utoljára leteszi aznap a kiságyba és elköszön tőle – ennél a résznél így jellemzően vissza is osonok a babaszobába. No de 11 hónap az 11 hónap, a gyerek majdnem egy éves, én, illetve mi pedig szinte sosem járunk el esténként, csak olyan időpontokban, amikor a nagyik vállalják, hogy vele vannak – az este pedig túl rizikósnak számít ebből a szempontból.

Újragondoltam hát, hogy mit lehetne tenni, hogyan lehet elejét venni annak, hogy ne csak anyával nyugodjon meg, aludjon el a nagyobb baba, illetve mit lehet tenni később, a mi esetünkben. Utóbbi lépéseket már elkezdtük bevezetni, és úgy tűnik működnek.

1. érv: a babának nem csak az anyja kell, hogy biztonságot jelentsen, hanem azok az emberek is, akik az édesanyján kívül még a legtöbbször körülveszik (apa, nagyi, a szülők testvére, stb).

2. érv: azzal, ha hozzászoktatjuk, hogy többen is altatják, alkalmazkodóbb lesz és talán a szeparációs szorongásnak is elejét vehetjük

3. érv: mi magunk is nyugodtabb szívvel hagyjuk ott pár órára a nagyszülőkkel, ha tudjuk, hogy a gyerek bízik bennük

4. érv: az anya, attól, hogy anya lett, még ugyanaz a szuverén egyén, aki korábban volt. Néha neki is szüksége van arra, hogy levegőhöz jusson, kilépjen a négy fal közül és kicsit kikapcsolódhasson. Ezt pedig nem mindig lehet megtenni napközben.

5. érv: ha nagyobb lesz, már nem lesz kérdés, hogy szívesen alszik-e ott a nagyinál, vagy az unokatesóéknál, barátoknál. Megtanulja, hogy az ismert környezetben, általa elfogadott emberekkel biztonságban van és náluk, velük bármikor nyugodtan hajthatja álomra a fejét.

Tippek:

> Fokozatosan vonj be másokat az esti rituáléba: hagyd, hogy a nagyszülők is megfürdethessék, ráadják a pizsamáját...stb.

> Ültesd oda magad mellé a többieket a mesénél, engedd, hogy ők is meséljenek. Pl. egyik este te, másik este apa mesél. Ugyanez a nagyival.

> Engedd át az esti etetést először úgy, hogy te is ott vagy a szobában, majd következőre már ne is menj be, csak puszit adni.

> Ha már úgy érzed, beolajozódott a dolog, csak akkor menj el otthonról és akkor se túl messzire, hogy gyorsan haza tudj ugrani, ha mégis nyugtalan a kicsi. Később már nem lesz ilyen gondod.

> Amikor már nagyobb, aludjatok a nagyszülőknél együtt, ott kövesd ugyanezeket a lépéseket, majd ha már minden sínen van, egy-egy esti kimenőt onnan is megkockáztathatsz.