Nem a gyermekek alvási szokásait kell megváltoztatni, hanem a mi elvárásainkat

Mert az édesanyák szeretnék tudni, normális-e az, hogy kisbabájuk csak az ő, vagy az édesapa vállán alszik jól. Aggódnak, hogy miért van fent háromhónapos babájuk egész éjszaka ahelyett, hogy aludna? Hogy a kéthónapos csecsemőjük miért nem alszik rendesen, miért csak szunyókál? Hogy a tizenkét hónapos gyermek miért kel fel mindig az éjszaka közepén?

Ezek az édesanyák elkeseredettek és kimerültek voltak mind. Úgy érezték, senki sem támogatta őket. Mind azt gondolták, hogy valami probléma van a gyermekükkel. Állandóan kiszolgáltatottnak érezték magukat, mert minden ijesztő és váratlan volt, babájuk pedig kiszámíthatatlanul viselkedett.

• Volt valami különleges, amit annak idején ettek?
• Volt a csecsemőjüknek alvási problémája?
• Szükséges volt-e gyakran böfiztetni őket?
• Működik-e ez vagy az az alvási módszer?
• Megváltoztassam az ebéd idejét? Vagy a napi menetrendet?

Ezt már olvastad? A tudósok szerint létezik 10 dolog, ami boldogabbá teszi a gyermeket!

Végig hallgattam ezeknek az édesanyáknak az aggodalmait. Megértettem, mert nekem is ugyanezek a gondjaim voltak, amikor az én gyermekeim voltak kicsik. Emlékszem az én kéthónapos csecsemőmre, ahogyan a karjaimban tartottam. Kimerült voltam és kétségbeesett. A kisbabám csak a mellkasomon volt hajlandó szundikálni, összesen húsz percet egyszerre. Csak akkor tudott elaludni, amikor a gumilabdán ringatózva dajkáltuk őt.

Az összes könyv, a honlapok, a közösségi médiában lévő csoportok és még a nagyi is azt mondja, hogy rosszul csinálod, így már fogalmad sincs, mit tegyél. Azt gondoltam, elbuktam, mint édesanya. A szülők, akiknek segítettem, ugyanezt gondolták, hallották és érezték.

Mert ők is elolvasták az összes cikket, amiket találtak, végig böngészték a honlapokat alvási és etetési tanácsokért, melyek azt állítják az újdonsült szülőknek, hogy kéthónapos gyermeküknek már kialakult napirendjüknek kellene lennie. Elolvasták a könyveket, melyek közül egyesek azt állítják, hogy a babáknak át kellene aludniuk az éjszakát háromhónapos, mások szerint hathónapos koruktól.

Azokon a könyveken is átrágták magukat, melyek különböző alvási problémákat, módszereket ajánlanak. Átböngészték az internetet tanácsokért, melyen arra figyelmeztetik az édesanyákat, hogy nehogy rosszul alakítsák gyermekeik alvási szokásait, és hogy hogyan ill. hogyan ne nyugtassák meg őket, különben nem önállóságra nevelik a kicsiket.

Mindösszesen tehát csak azt a 20 dolgot kell megtenned ahhoz, hogy kisbabád jól viselkedő, jól alvó, tökéletes kicsi legyen pillanatok alatt.

Könnyek között, bűntudattal jöttek hozzám a havi találkozókra az édesanyák, mert azt érezték, hogy mindent rosszul csinálnak. Mindegy volt, mert bármit is csináltak és próbáltak, kisbabájuk nem úgy viselkedett, ahogy azt ők remélték, várták. Egyszerűen nem aludtak, nem szunyókáltak, nem voltak önállóak. 

Ezt már olvastad? Rácsos ágyból a nagyágyba

Ezek után feltettem nekik néhány kérdést, mint például, hogy gyermekük megfelelő ütemben növekszik-e, a gyerekorvos vett-e észre valami problémát a kicsi fejlődésében stb.

Megmondtam nekik azt a roppant egyszerű igazságot, hogy: gyermekük teljesen normális.

A csecsemő semmi mást nem tesz, csak úgy viselkedik, mit egy csecsemő. A babák szeretnének minden pillanatban szüleikhez közel lenni, legyen akár nappal, akár éjszaka.

Hogy honnan tudom ezt? Mert többszáz édesanyának tanácsoltam ezt és a babák többsége – néhány kivétellel, akik alszanak, mint a mormota – ugyanúgy viselkedett.

A válaszom pedig arra a kérdésre, hogy „mit csináljak” az, hogy:

• vészeld át.
• vegyél igénybe annyi segítséget, amennyit csak tudsz,
• próbáld nézni a dolgok humoros oldalát is,
• és fogadd el, hogy jelen pillanatban ez az életvitel a normális számodra. Nem örökre, most.

Hát, nem éppen ez az a válasz, amit néhány anya hallani szeretne. Ők valami kiszámíthatót, kézzel foghatót szeretnének. Azt akarják, hogy mondjam meg nekik, hogyan változtassák meg az étkezésüket, a napirendjüket, hogyan használják ezt vagy azt a módszert, hogy hogyan váltsák meg jegyüket egy sokkal nyugodtabb élethez. Mérgesek voltak rám, amikor azt feleltem nekik, hogy csak ússzanak az árral, mert ez nem volt számukra elfogadható magyarázat.

De tudjátok mit? Az édesanyák többsége megkönnyebbült sóhajjal fogadta ezt a magyarázatot. Hogy a gyermekük teljesen normális. Hogy nincs semmilyen fejlődési rendellenességük. Hogy semmi szükség annyira erőlködniük, hogy „megjavítsák” őket. Egyszerűen csak támogatásra és segítségre van szükségük.

• Csak el kell fogadnunk, hogy mostanában kialvatlanok leszünk, és ne várjunk el túl sokat sem maguktól, sem csecsemőnktől.
• Fogadjunk el több segítséget társunktól, barátainktól, családunktól.
• Álljunk ki magukért.
• Ne várjuk el, hogy ugyanazt az életet éljük, mint gyermekünk születése előtt.
• Mondjunk nemet, ha valamit túl fárasztónak érzünk megcsinálni.
• Higgyünk benne, hogy ez az időszak gyorsan el fog múlni, ás minden rendben lesz.
• Beszéljünk bátran arról, hogy hogyan éljük ezt túl.

A többi édesanyával, akik eljöttek hozzám, ezekről beszélgettünk, megkönnyebbültek.

Mert a távlati gondolkodás fontos az anyáknak, – akik kimerültek és küzdenek a mindennapokban, – hogy lássák, a nehéz időszak véget fog érni egyszer és majd könnyebb lesz.

Szükségük van az édesanyáknak egymás támogatására is, de nem arra, hogy okoskodjunk, ítélkezzünk egymás felett. Hanem valami olyasmire, hogy „Értem én. Ez olyan borzasztóan kimerítő. Nézd, én így éltem túl ezt az időszakot...”

Én egyáltalán nem azt mondom, hogy ez könnyű.

Talán az gondolod, hogy egy idióta vagyok, amiért ezt mondom. Azt is tudom és értem, hogy milyen nyomás alatt vannak az anyák ebben az időszakban. Mert sok édesanyának vissza kell mennie dolgozni, mielőtt a kicsi átaludná az éjszakát, és az sem igazságos, hogy elvárják tőlük, ne csak a munkában, de otthon is helyt álljanak. Annyira igazságtalan ez, helytállni minden fronton: munka, anyaság, házasság. És nincs elég segítség sem az anyáknak, sem a kisgyermekes családoknak és nekem is elegem van ebből, mint mindenki másnak.

De ugyanakkor az véleményem, hogy annak is káros következményei lesznek, hanem reális elvárásokat támasztunk kisbabák felé.

Az az igazság, hogy a nagy egészhez képest az az időszak, amikor a kicsik éberek és állandóan szükségük van valamire, csak egy rövid pillanat. Amikor benne vagyunk, nem ezt érezzük, de mégis így igaz. Nemcsak azért mondom, mert megfigyeltem többszáz babát, akik nem alszanak, állandóan sírnak valamiért és közben pedig normálisak, hanem azért is, mert láttam ezeket a gyermekeket, ahogy kinövik ezeket a dolgokat. Tapasztaltam, ahogy egyre nőtt az alvási idejük, ahogy már átalusszák az éjszakákat. Láttam ugyanazokat a kicsiket, akiket valaha képtelenek voltak letenni szüleik, hogy már bátran hagyják ott az ölelő karokat, de csak akkor, amikor már készen állnak erre.

Gondold el, mennyivel kevesebb stresszes édesanya lenne, ha tudnák, hogy a kisbabájuk teljesen normális és egészséges.

Nem azt állítom, hogy az anyák varázsütésre kipihentek lesznek, tele energiával. De egészében nézve sokkal kevesebbet idegeskednének amiatt, hogy a gyermekük jó baba-e, hogy ők jó anyák-e, és hogy mit rontottak el vagy sem.