Így segítsd a gyermeked érzelem-kifejezésének fejlődését

Az emberi emóciók természetét vizsgáló szakértők mai napig nem jutottak közös véleményre abban a kérdésben, hogy pontosan melyek azok az érzelmek, melyek velünk születettek/ belülről fakadnak, és melyek azok, amik a szociális és kulturális fejlődésünk, illetve a környezetünk hatására alakulnak ki bennünk. Azonban abban mind egyet értenek, hogy a nyolc legalapvetőbb, ösztönösen belülről jövő érzés a harag, a bánat, az öröm, az érdeklődés a világ dolgai iránt (kíváncsiság), a meglepődés képessége, az undor és a szégyen.

Az összes többi, másodlagosnak mondható érzés ezekből fakad, mind visszavezethető valamely alap érzelmi reakcióra, és a tapasztalásainkon keresztül tanuljuk meg őket. A tapasztalásban pedig kulcsfontosságú a szüleink visszajelzése.

Például, ha a gyerkőcünk félelemét ledegradáljuk, legközelebb bűntudatot fog érezni a miatt, hogy megijed valamitől – ezért semmiféleképpen ne nevessük ki őt, még akkor sem, ha egy teljesen ártalmatlan dologtól riadt meg! E helyett tanítsuk meg Neki azonosítani az érzéseit és azt, hogy képes legyen beszélni róluk, így könnyebben fogja kezelni, feldolgozni is őket.

Kisbabák

Az mindnyájunk számára nyilvánvaló, hogy az első 6 hónapban a sírás a kisbabák legfőbb eszköze, mellyel egy bizonyos, őket érő kedvezőtlen hatás megszűnésének (pl.: fázás, éhség), vagy egy kedvező hatás ismétlését, folytatásának vágyát (szoptatás, érintés) próbálják meg a külvilág tudtára adni. Azonban egyes kutatások szerint már ebben a korai életszakaszban is elkezdenek kialakulni az önszabályozó mechanizmusok bizonyos fajtái.

Tanulmányok bizonyítják, hogy igen hatásos fejlesztő módszer lehet zenét lejátszani a kicsiknek, illetve sokszor hamarabb megnyugszanak egy természetes, mindennapi hang hallatán (pl.: az autókerék zaja), mint a szülői csitítgatástól vagy beszédtől.

2-3 éves tipegősök

A picikben egy éves korukra tudatosul, hogy szüleik képesek segíteni érzelmeik kifejezését, megértését, megértetését. Oda is eljutnak, hogy megtanulják, hogy bizonyos emóciók és szituációk összefüggésben vannak. Számos kutatás bizonyítja, hogy a félelem az egyik legnehezebben elsajátítható érzés a kicsik számára, azonban kétéves kor táján már eljutnak arra a szintre, hogy egész jól kommunikálják még az ilyen nehéz érzelmeket is.

Ebben a korban a legjobb példát a saját viselkedésünkkel mutathatjuk; átveszik azt a mintát, ahogyan mi magunk kifejezésre juttatjuk az érzelmeinket, így nagyon jó módszer, ha nem csak arról beszélgetünk vele, hogy ő mit érez éppen, hanem a környezetét is elemezzük. E képpen: „A mami most nagyon szomorú, mert rosszul viselkedtél.” „Az a kisfiú ott sír. Vajon miért olyan szomorú?” „Mit éreztél akkor, amikor az óvó néni sarokba állított?”

Maguknak a szituációknak az elemzése is remek ötlet, elvontként, általánosítva begyakorolni sémákat, illetve a helyzetekre vonatkozó következményekről beszélni. Például: „Ha felmászol arra a magas fára, könnyen megcsúszhatsz és leeshetsz. Ha leesel, bevered a buksid, vagy eltöröd a lábad és jönni fog a mentő a nínós autóval. Nagyon fog fájni és sírni is fogsz.”

Gyermekkor

A kis gyermekkorban megtanult és kialakult ezerféle másodlagos emóció határozza meg a felnőttkori érzelem-kezelési mechanizmusokat is. Akár elfogadja/befogadja a lurkó környezete az egyes érzelmi reakciókat a részéről, akár nem, valamilyen módon mindenképpen beépül a személyiségébe. Ha megtanítjuk őket felismerni az érzéseiket, később azok kezelésére is lesz módjuk. Ehhez leginkább egy olyan biztonságos közegre, kapocsra lesz szükségük, ahol létjogosultsága van az emóciók széles skálájának; nem kell letagadni, eltitkolni, szégyellni azokat.

            Tehát a legfontosabb az, hogy a kicsi biztonságban érezze magát, hiszen sokkal jobban tud fejlődni, ha meg meri mutatni még a rosszcsont arcát is, a sebezhető oldalát is.