Hogy miért olyan magányos dolog sokszor az anyaság? Íme a válasz!
Világéletemben kiterjedt baráti társaság és nagy család vett körbe, mindig társasági ember voltam. A három gyermekem megszületésével természetesen még többen lettünk; sosem voltam egyedül, azonban mégis gyakran érzem magam magányosnak.
Sokat gondolkodtam rajta, hogyan is lehetséges ez, és megfogalmaztam pár dolgot, ami erősíti a magány érzését:
- Nehéz új barátokra lelni – vagy a korábbi kapcsolatokat ápolni, fenntartani. Annyival könnyebb társaségi életet élni és haverkodni fiatalabb korban, mikor a legtöbbünk ugyanott tart az útján, suliba jár, sportol, tanul… Aztán a főiskola/egyetem után mindenki más irányba megy, elhelyezkedik, vannak, akiknek már egészen fiatalok gyermekeik születnek, míg másoknak nem. Azt érezhetjük, hogy nem látják át az „új” életünket, kevésbé tudunk közös programokat/időpontokat egyeztetni, nem értjük meg annyira egymás problémáit/élethelyzeteit. Sok sértődés adódhat olyan szituációkból, amikor nem tudunk osztozni korábbi barátainkkal egymás örömén, gyermekes szülőként például nem tudunk részt venni egy közös ünnepi vacsorán, vagy egy csajos bulin, mert nem tudjuk kire hagyni (nem is akarjuk talán) a párhónapos csecsemőnket.
- Ha mégis sikerül megtartani a barátokat, baromi nehéz olyan alkalmat találni a találkozásra, amikor minőségi időt tudtok együtt tölteni, és nem sír a kicsi a szopiért, a nagyobbak pedig nem veszekednek, ricsajoznak. Közös shopping, kimenős éjszaka megszervezése pedig szinte lehetetlen…
- Ezerszer is meggondolod, mire fordítod azt a csöppnyi szabad időd, ami marad. Amikor végre kicsit tehermentesít a párod, vagy a családod többi része, akkor sem biztos, hogy másokra vagy kíváncsi, mások problémát akarok hallgatni vagy csak egyáltalán nincs kedved felöltözni, átvenni a gyűrött otthonkádat, hajat mosni, puccba vágni magad… stb., inkább maradnál a kényelmes kanapén, egy pohár borral, élvezve a csöndet, berakni egy vígjátékot vagy egy olyan filmet, amit hónapok óta szeretnél nyugiban megnézni.
- Folyamatosan olyan személyekkel vagy körülvéve, akik „akarnak tőled valamit”. Lehet, hogy erős a megfogalmazás, de ha belegondolsz, nem így van? Reggelit, pelust cserélni, ezt add ide, azt vidd oda… Állandóan csak az elvárásokkal találod szembe magad, és mivel a szereteted legjobb és legfőbb kifejeződése az, hogy másoknak kedvére tegyél; mindent elintézel, amit a párod és a gyerkőcöd kérnek. Persze ettől szépen lassan úgy érzed, hogy láthatatlanná váltál.
- Kommunikálni a pároddal néha napján legalább olyan lehetetlennek tűnik, mint bejutni a miniszterelnökhöz egy interjúra. A kötelező közös dolgokon túl (pl.: számlák befizetése, a gyerekek dolgainak átbeszélése) nem igazán tudtok kapcsolódni, mert állandó rohanás az életetek, egy váltott műszak?! Igen, ismerős… A megszervezett közös randiból egy nagy durmolás lesz, van, hogy napokig szinte egy épkézláb mondatot sem váltotok.
- Az esetek nagy részében szinte csak az anyai minőségedben veszel részt a saját életedben, mások is úgy tekintenek Rád. A családod számára ez az elsődleges veled kapcsolatban, nőként vagy emberként szinte meg is szűnsz létezni.
Ez nem egy panaszlevél szeretett volna lenni, csupán kitört belőlem egy érzés: egyedül vagyok, nincs, aki ezen segítsen, megértsen, önálló nőként kezeljen. Imádom a családom és a gyermekeim, de néha irigylem a velem egykorú szingliket!
Judit, 2019. március 30.
