Hogy hívjalak?
Nem olyan könnyű feladat elnevezni ám egy gyermeket, akit egész életében ezen a néven fognak szólítani, ez fogja megkülönböztetni a többiektől. Rengeteg szempontot kell (valóban kell?) figyelembe venni. Ne legyen túl rövid vagy hosszú, se túl ritka vagy gyakori, ne hangozzon furán vagy viccesen a vezetéknévvel, lehessen becézni… stb., stb. Amennyi ház, annyi szokás, mindenkinek más szempont az elsődleges, ráadásul legalább két embernek (itt a leendő édesapára és édesanyára gondolok) egyet kell értenie. De biztos, kérés nélkül is szívesen kifejtik véleményüket a nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, barátok, rokonok, kollégák, szomszédok. Megosztom veletek, nálunk hogy zajlott a névadási hercehurca.
Szóval mielőtt kismamává váltam és még csak tervben volt a gyermek, volt is egy-egy nevünk. Egy fiú, egy lány. Arra gondoltunk, ha kisfiú lesz, leendő keresztapja után Zoárd lesz a neve. Különleges név, kötődünk hozzá és a Zozó szupercuki becenév. Kislány esetén pedig az anyja után (vagyis utánam) legyen Júlia. Klasszikus név és többféleképpen is lehet becézni. Szuper! Le van tudva a feladat. Gondoltuk mi.
Aztán kismama lettem. Csupa izgalom. Sok mindent meg kell tervezni, át kell gondolni. Például a nevét. A Zoárd most már túl különlegesnek tűnt, túl romantikusnak a keresztapa után elnevezni a babát. Közben azt is felvetettem, hogy hogyan becézzük a kislányunkat, ha utánam lesz elnevezve. A Júlia túl komoly (ha valami rosszat csináltam, vagy hivatalos ügyet intéztem, akkor szólítottak így), Juli az én vagyok, de a Julcsit meg ki nem állhattam jó ideig. Nem lesz ez így jó. Név kell a gyermeknek.
Ezzel elvoltunk addig, amíg kiderült kislányunk lesz. Hurrá, csak egy névben kell megegyeznünk! Az orvos azért felhívta rá a figyelmünket, hogy nem árt, ha van egy fiú név is a tarsolyban. Kölcsönkaptunk egy utónév könyvet, végig lapoztuk a naptárat, a férjem (szociológus lévén) statisztikákat készített (színes diagramokkal), hogy mely nevek mennyire népszerűek most és mennyire voltak azok az utóbbi tíz évben. Megállapította, hogy akkor lesz megfelelő neve a gyermekünknek, ha most még ritkább, de egyre népszerűbb nevet találunk neki, hiszen így lesz fiatalos a későbbiek során. Biztos könnyű ilyen nevet találni, úgy hogy az tetsszen is mindkettőnknek. Közben a gyakori vezetékneve miatt legyen inkább ritka név és lehetőleg kezdődjön mássalhangzóval, hogy kiejthető legyen. Ráadásul egy csomó nevet azért ejtettünk ki, mert volt egy-egy unszimpatikus ismerősünk az adott névvel.
Végül (ekkor már a 8. hónapban voltam) maradt három nevünk. Johannát kiejtettük, mert sajnos Hannából Dunát lehet rekeszteni napjainkban és bár nem ugyanaz, azért eléggé összemosható. Dianával sosem tudtam megbarátkozni. Volt egy nevünk, ami mindig ott volt. Mindkettőnknek tetszett, de valahogy sosem mertük véglegesíteni. Van egy ismerősünk, akit így hívnak. Megkérdeztük, milyen ezzel a névvel élni. Azt mondta, hogy nagyon szereti, mert ritka, de nem idegen hangzású. Így lett a mi kislányunk Lea. Szeretem a nevét, őt pedig még sokkal jobban. A legjobb pedig, hogy ha újra nevet kell majd választanunk, már lesz segítségünk!
Széles Júlia, 2017. június 30.
