Hasi fájdalom a terhesség alatt: ebben a 3 esetben azonnal fordulj orvoshoz!
Nem mindegy, milyen tünetek társulnak a várandósság alatti hasfájás mellé! Ezek a szülész - nőgyógyász tanácsai.
A várandósság, főleg az első babával egy sor olyan dologgal állítja szembe a kismamákat, amiket azelőtt nem tapasztaltak, éppen ezért azok sokszor ijesztők lehetnek. Főleg, ha a hasfájásról van szó, hiszen ez akár komoly gondot is jelenthet. Hogy milyen típusú fájdalommal, és mikor találkozhat a kismama, azt dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos fejtette ki a ratkotunde.hu-nak.
-
Belenyilall a belekbe a fájdalom
Ez a terhességnél előfordul, nem jelent bajt. Ahogyan a méh nő, úgy lesz egyre kevesebb helye a belső szerveknek. Át is rendeződnek, a gyomor feljebb kerül, a belek is helyzetet változtatnak, hiszen helyet kell biztosítani a méhnek, ami eredeti méretének közel 500 szorosára növekszik. A terhességi hormonok hatására az emésztés lelassul, és ha ehhez ráadásul még keveset is mozog a kismama, akkor a kettő együtt nagyon könnyen vezet puffadáshoz, a béltartalom pangásához, székrekedéshez. Ez pedig okozhatja a hasfájást, nyilalló fájdalmat. Megfelelő folyadékfogyasztással, sétával, könnyű mozgással és rostdús táplálkozással orvosolható.
-
Bekeményedő méh
Igen, ez az a bizonyos Barxton – Hicks féle összehúzódás, ami nagyon hasonló lehet a vajúdáshoz, de nem az. Ráadásul már igen korán jelentkezhet, csak az elején még nem veszi észre a kismama. A 13. héttől is jelen lehet a mindennapokban, de ha nem válik rendszeressé és fájdalmassá, akkor nincsen gond. Amíg óránként négynél kevesebb összehúzódást érzékel, addig nagy baj nem lehet, de minden esetben hallgasson az ösztöneire. Ha úgy érzi, nincs minden rendben, inkább telefonáljon orvosának, vagy keresse fel személyesen, ha nincs is gond, legalább a szakember megnyugtatja.
-
Lágyék környéki, féloldalas fájdalom
A méhnek nem csak a mérete, hanem a súlya is jelentősen megnő, ezzel együtt pedig megvastagodnak a tartó szalagok is. Azonban hirtelen mozdulatra, vagy erőltetésre a szalagok nyúlása fájdalommal járhat. Az is gond lehet, hogy a méh ilyenkor a környező szövetekre nehezedik. Az orvoslása egyszerű: nem kell kapkodni, szépen lassan keljen fel, vagy induljon neki egy sétának.
-
Szeméremcsont környéki szúró fájdalom
Ez a típusú fájdalom jellemzően valamilyen felszálló fertőzést jelenthet. A húgyúti problémák mindenképpen kellemetlenek, de a várandóssággal minden olyan fertőzés, mely a medencét érinti, vetéléssel fenyeget. Ennek megfelelően a lehetőségekhez mérten kerülni kell a kialakulás esélyét, és várandósvitamin készítményekkel támogatni a szervezet megfelelő működését. Dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak azt is elmondta, hogy mikor kell orvoshoz fordulni.
Mikor kell terhesség alatti hasi fájdalommal sürgősen orvoshoz fordulni?
Az orvos szerint az alábbi esetekben ne késlekedjünk, keressük fel az orvosunkat!
-
Erős fájdalom jelentkezik a has felső részében a 20. hét után
Olyan érzés, mintha erős gyomorrontással küzdene az ember. Ez azonban sajnos könnyen jelezheti előre a HELLP szindróma kialakulását is. Ha pedig erről van szó, akkor az időtényező döntő jelentőségű. Mentőt kell hívni, és a szülészetre menni, hiszen ez a gond nagyon gyorsan fordulhat rosszra, sajnos életveszélyes állapotot is eredményezhet.
-
Tüsszentésre, köhögésre, fizikai aktivitásra rosszabbodó fájdalom
Amikor végre pozitív lesz a terhességi teszt, akkor az öröm határtalan. De mindenképpen figyelni kell az első napokban – hetekben a fájdalomra, mely a hirtelen erőkifejtésre, mint a tüsszentés, vagy a köhögés, illetve a fizikai terhelésre erősödik. Ez ugyanis sajnos a legtöbb esetben méhen kívüli terhességet jelez. Ezt a gondot UH segítségével szűrik is, ám előfordulhat, hogy még a képalkotó vizsgálat előtt jelentkeznek a tünetek. A méhen kívüli terhességnél a várandósság biztosan nem marad meg, de ha nem kezelik időben, akkor könnyen erős fájdalommal járó belső vérzés alakulhat ki, ami az anya életébe is kerülhet.
-
Hátfájás hosszan tartós hasfeszüléssel, vérzéssel
Ha ezt a tünetegyüttest tapasztaljuk, haladéktalanul mentőt kell hívni, mert lepényleválásról lehet szó, ami koraszülést, vagy vetélést idézhet elő. A vérzés ilyenkor lehet jelentős, vagy egészen kevés is, de a gond attól még jelen van. jó esetben csak részleges leválásról van szó, amit még orvosolni lehet, rosszabb esetben császármetszésre is szükség lehet.
Fontos, hogy a kismama figyeljen a testének jelzésire és ha olyasmit tapasztal, ami megérzései szerint gondot okoz, nyugodtan hívja fel orvosát, vagy keresse fel, hiszen a szakember biztosat tud mondani. Önmaga azzal teheti a legtöbbet a várandósságáért, ha egészségesen étkezik, és rendszeresen mozog is. a terhesség jelentette kihívást a szervezet számára érdemes várandós vitaminnal is támogatni – ebben a szakemberek többsége egyetért -, ám ezek között is a szerves kötéssel rendelkező készítményeket keressük, melyek a trimeszterek igényeinek megfelelő tagolásban adagolják az anyagokat.
Babanet, 2024. április 13.