Hagyjuk-e sírni a babát?

A környezetük ugyanis eltérően vélekedhet a kérdésről, így a jószándékú rokonok, ismerősök ellentmondó tanácsokkal láthatják el őket. Az egyik tábor a baba minden rezdülésére érzékenyen reagálna, a másik úgy gondolja, a gyereknek igen is meg kell tanulnia, hogy nem veszik fel mindig, nem szabad „elkényeztetni”. A kérdést illetően Ranschburg Jenő is azt képviselte, hogy a gyermeket nem tudjuk elkapatni, ha azonnal reagálunk a sírására, ugyanis ezzel azt tanítjuk meg a babának, hogy bízhat bennünk.

A kisbaba biológiai szükségleteit fejezi ki sírásával, éhes, fájdalmat érez, társaságra vágyik. Sírásával képes szabályozni az anya viselkedését és gondoskodáshoz jut.

A felnőtt az, aki a kezdetben a feszültség-csökkentő szerepet tölti be a gyermek életében, hisz ő ilyen idős korban erre még nem képes. Erik Erikson pszichoszociális elméletében hangsúlyozta, hogy a gyermek a kezdetekben teljes mértékben ki van szolgáltatva a felnőttnek, aki a szükségletek kielégítésével nyerheti el a csecsemő bizalmát. Ennek hiányában azonban a fejlődés elakad, a gyermek bizalmatlanságot sajátít el.
Az édesanyák tudják, rövid időn belül megtanulják megérteni és elkülöníteni a babájuk sírásának okát. A beazonosításban a sírás hangszínének, intenzitásának és hangerejének nagy szerepe van.

A baba a mosolyával és a sírásával kommunikál. A sírásával hívja a gondozóját, „gyere már!”, míg a mosolyával megtartja a kapcsolatot, „maradj itt!”. A baba sírása stresszt okoz a felnőttben, így mindent elkövet, hogy a csecsemő mihamarabb megnyugodjon. Addig próbálkozik, míg végül kiderül, mi is a sírás oka. Legkönnyebb megoldás, ha felvesszük, vállra helyezzük. Megnyugtatást jelenthet a testi kontaktus, az étel, a tisztába tevés, a meleg, a szoptatás – ezek mind a szükségletei. Meg kell találni, mire vágyik, mi okozza sírást.

Egy vizsgálat során igazolták, hogy amikor az anyák a baba sírására figyelmet fordítottak és arra rögtön reagáltak, a későbbiekben kevesebbet sírtak és többet kommunikáltak gesztusokkal, mimikával, hangjelzésekkel.

Természetesen a kezdeti időszakaszban, amikor még ismerkednek egymással anya és baba, nehezebb a helyzet, össze kell szokniuk. Semmi esetre se essünk kétségbe, ha nem tudjuk azonnal megnyugtatni a babát! Egyes elméletek szerint az újszülöttek esetében kétféle sírást különböztethetünk meg. Van az ún. szükségleti sírás, amikor is valamire szüksége van, hiányállapotot fejez ki a gyermek. Más esetekben emlékezeti sírásról beszélhetünk. Ilyenkor a baba a születése történetét, nehézségeit „meséli el”. Utóbbi arról ismerhető fel, hogy a sírásban erősen kifejeződik az érzelmi tónus, szinte bántja az ember fülét és hiába követ el mindent a felnőtt, kudarcba fulladnak a próbálkozások.

Ebben az esetben hangsúlyoznám, hogy ne érezzünk nyomást, ne dőljünk be a társadalmi tévhitnek, miszerint a csendes gyermek a jó, a szülő feladata pedig az elhallgattatása! Ekkor az anya egyetlen dolga a sírás elviselése, a gyermek megértése. Csak fogadja el, hogy a babának most éppen rossz, legyen vele együtt a nehéz érzésben!

A baba számára az anya/gondozó elérhetetlensége okozza a legsúlyosabb stresszt. Elérhetetlen, vagyis a szülő megvonja a szeretetét, érintését, figyelmét a gyermektől. A sírás káros is lehet, hiszen feszültséget okoz testileg is. Ritka, de szélsőséges esetben testsúlycsökkenést eredményezhet, kimerüléssel járhat, a hosszabb sírás megzavarhatja az alvást, negatívan hathat a fejlődésre, a tanulási folyamatokra, a szülő-gyermek kapcsolatra.

Kutatások szerint a csecsemők leginkább akkor sírnak, ha az anya nem válaszol azonnal a sírásukra.

Rövid ideig tartó stressz esetén természetesen visszafordítható a károsodás, azonban ha tartósan van kitéve a baba idegrendszere a stressznek, hosszú távon is hátrányt okozhatnak ezek a tapasztalatok. Nehézségei lehetnek a figyelem megtartásában, megosztásában, negatívan befolyásolhatja az alvásritmust és a büntetésre való érzékenységet is.

Kb. 3 hónapos a csecsemő, amikor egyre nagyobb figyelmet kezd fordítani a környezetének érzelemteli reakcióira. Nagy jelentőségűvé válnak az anya arcáról leolvasható válaszok, melyeket a baba érzelmi állapotaira ad (tükröz). Fontos, hogy az anya képes legyen szabadon gondolkodni a baba érzelmeiről és szándékáról (ezt nevezzük mentalizációnak). Korábban az anya testi gondoskodása nyújtott a gyermek számára vigasztalást, most már ez elérhető érzelmi kommunikációval is.

A cikk teljes terjedelmében a gyogyhirek.hu oldalán olvasható.

A nyitókép forrása: freepik.com