Ha nem úgy sikerült – Segítség a szülőszobán történtek feldolgozásához

Nemrég megjelent egy összeállítás, mely olyan otthon, önállóan is könnyen végezhető gyakorlatokból áll, melyek segíthetik a szülőszobában szerzett negatív élmények feldolgozását. A kiadvány egyik szerkesztőjével, Ördögh Csilla pszichológussal beszélgettünk. 

Mi ösztönözte a gyakorlatsor összeállítására?

– A kolléganőmnek, Varga Katalinnak pattant ki a fejéből, hogy a karantén idején, a személyes találkozások ellehetetlenülésekor is kellene valamilyen segítséget, fogódzót nyújtanunk azoknak, akiknek nem sikerült úgy szülniük, mint ahogy szerették volna. A járvány miatt a kórházak olyan korlátozó intézkedéseket alkalmaztak, amik esetleg teljesen keresztülhúzták a kismamák elképzeléseit: volt olyan szülőszoba, ahova az édesapákat és olyan is, ahova a választott szülésznőt, vagy szülészorvost nem engedték be, és az éppen ügyeletes személyzet kísérte a szülést. Az előírások ráadásul folyamatosan változtak, és ez a bizonytalanság sokakban keltett szorongást.

Miért fontos ezeknek a rossz élményeknek a feldolgozása? Pusztán az idő múlása nem elégséges gyógyír a lelki sebek behegedésére? Sokan még ma is kellemetlennek tartják a pszichológushoz járást, egy ilyen intim dologgal meg gondolom, pláne…

– A szülés egy pszichoszexuális esemény, ezért erről nőként fokozottan nehéz beszélni bárkivel is. Pedig az elmúlt évtizedek kórházi gyakorlata, a rengeteg indokolatlan, rutinszerű gátmetszés, császármetszés sajnos bőven produkál feldolgozandó érzéseket. Hallok olyan, minden tudományos megalapozottságot nélkülöző téveszméket, hogy az a nő, aki tíz éve szült, az újra első szülőnek minősül, mert a teste „elfelejtette” már a korábbi élményeket. Tévedés, egy nő évtizedekkel később is pontosan fel tudja idézni a gyermeke világra jövetelének pillanatait! Az egyértelműen látszik, hogy minél több a rutinszerű beavatkozás a szülés természetes folyamatába, annál nagyobb a testi és lelki komplikáció esélye, ami könnyen torkollhat poszttraumás stressz szindrómába.

Ez az, amit szülés utáni depresszióként emlegetünk?

– A szülés utáni depressziónak több oka is lehet. Általában az édesanya pszichés teherbírására, rossz gyermekkori élményeire, kötődési nehézségeire szokás visszavezetni azt, ha valakinek nem sikerül örömmel odafordulnia a gyermekéhez. A traumatikus szülésélményt – ami nem ritkán szexuális abúzust követő tünetekhez hasonló folyamatot okoz a nőkben – hajlamos a társadalmi diskurzus figyelmen kívül hagyni, pedig ez is állhat a háttérben.

Az önhibáztatás gyakori a kismamák körében?

– Sajnos igen. „Nem voltam elég erős, asszertív. Nem elég széles a csípőm, biztos ezért nem tudtam természetes úton megszülni a kisbabámat” – sok ehhez hasonló mondatot hallok a hozzám forduló nőktől. A szülésélmény feldolgozásának ritmusa egyénenként változó, de alapvetően egy hosszadalmas folyamat. A természet úgy rendelte, hogy az emberi psziché sok időt töltsön az életét megváltoztató, intenzív életesemények kibogozásával, így a szülőszobán történtek is hosszan visszhangoznak a nők fejében. Egy folyamatos gondoskodást igénylő csecsemő mellett ráadásul ritkán van lehetőségük az anyáknak a saját gondolataikkal szabadon foglalkozniuk. A tapasztalat az, hogy normál esetben a szülést követően körülbelül egy évig tart ez a feldolgozó folyamat, állandóan hullámzik, alakul az édesanyákban a saját szülésükkel kapcsolatos narratíva, az, hogy miért hálásak, vagy épp kit hibáztatnak, ha valami nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. Sokan beszámolnak arról, mennyire kiszolgáltatottnak érezték magukat, és gyakran mardossa őket a szégyenérzet is. Van, hogy csak évekkel később tudnak maguknak feloldozást adni, mikor már elfogadták a történteket és/vagy utánajártak, hogy az, ami a szülőszobán történt, nem az ő hibájukból alakult úgy, ahogy. Az is előfordul persze, hogy szakmailag minden rendben zajlott, mégis teljesen másfajta szülésélménye volt az anyukának, mint amire előzetesen számított, készült. Van még egy pontja a szülésnek, mely mélyen áthatja azt, hogyan értékeli egy nő a saját szülésélményét, és ez az úgynevezett „aranyóra”. A gyermek megszületését követő „aranyóráknak”, amikor az újszülött az anyukája mellkasán pihenhet, hatalmas jelentősége van a tekintetben, hogy egy nő miként fog visszatekinteni a szülésére. Ha anya és újszülött együtt töltheti a szülés-születést követő időszakot, az mindkettőjüket életre szólóan segíti. Sajnálatos tény, hogy erre sok kórházban még mindig nem fordítanak kellő figyelmet, és sok újszülöttet szinte azonnal megfürdetnek a születés után, majd valamennyi anya/apa-baba együttlét után elviszik a csecsemőosztályra.

A szülésélmény milyensége hosszabb távon hatással lehet a férfi-női kapcsolatra is?

– A pozitív, felemelő szülésélmény pszichoszexuális fejlődési mérföldkő egy nő életében, ami a kisbabás, kisgyerekes időszak után akár új távlatokat is nyithat egy nő számára ezen a téren. Amikor ennek az ellenkezőjét élik át a nők, a rossz tapasztalatok szégyenérzetet, a testséma romlását indukálhatják, ami természetesen a szexuális kedv alakulását is negatívan befolyásolja.

Mi a helyzet az apukákkal? Nekik is segíthet ez a gyakorlatsor feldolgozni a gyermekük születése körül történt nem várt, negatív történéseket?
 

– Nagyon fontos az apákról is beszélni ebben a vonatkozásban, hiszen már a várandósság idején is tapasztalható, hogy a babavárás az ő szervezetükben is elindít bizonyos hormonális folyamatokat, és a szülőszobán is rengeteget segíthetnek az édesanyáknak. Egy beavatkozásokkal, komplikációkkal terhelt szülés testközelből való átélése a részükről is feldolgozást igényel. Tapasztalatom szerint a férfiak sajnos még kevésbé fordulnak pszichológushoz ezzel a problémával, mint a nők, reméljük, hogy az otthon, önállóan is végezhető feladatokkal nekik is tudunk segíteni! Igyekeztünk jól érthetően megfogalmazni, összegyűjteni azokat a módszereket, amiket az eddigi tapasztalataink alapján eredményesnek gondolunk. A szüléskor a test és a lélek nagyon intenzív módon találkozik, és a feldolgozás során is fontos erre a kapcsolatra fókuszálni. „Az nincs rendjén, hogy…” kezdetű gyakorlattal például az a célunk, hogy a harag, a düh, a csalódottság felszínre tudjon törni. Itt kifejezetten az lenne a jó, ha az, aki a gyakorlatot végzi, fizikálisan is ki tudná adni a dühét, mondjuk belecsapva egy kispárnába. A többi gyakorlat már alapvetően az önfeltárás és a megnyugvás felé vezet. Az, hogy kinek meddig kell végeznie a feladatokat, persze teljesen egyénfüggő. A probléma súlyát viszont egyértelműen jelzi, hogy az összeállítást viszonylag rövid idő alatt nagyon sokan megosztották.

Egy feldolgozottnak hitt, de valójában inkább csak mélyen magunkban eltemetett rossz szülésélmény aktiválódik, újra felszínre tör egy újabb várandósság során? Segíthet a következő szülés kimenetelét zökkenőmentesebbé tenni, ha hosszú évek elteltével újra „elővesszük” a korábbi negatív élményeket, és dolgozunk rajtuk?

– Egy következő szülés előtt természetszerűleg előjönnek az előző várandóssággal, szüléssel kapcsolatos érzések. Az egyszer már nyugvópontra került, de valamilyen okból ismét felbukkanó, bennünk motoszkáló érzésekkel nagyon jó lehetőség foglalkozni magunk miatt, a gyermekünk és az egész család érdekében.

A cikk forrása: csalad.hu