Fájdalomcsillapító szedése a terhesség alatt: mégis biztonságos a paracetamol?
Nincs összefüggés a terhesség alatti paracetamol szedése és a kognitív kockázatok között - állítja a témával foglalkozó eddigi legnagyobb kutatás.
A paracetamol fájdalomcsillapításra és lázcsillapításra alkalmazható, azonban korábban azt javasolták a kutatók, hogy a születési rendellenességek kockázata miatt a várandósság alatt ne alkalmazzák a kismamák, vagy maximum akkor, ha feltétlenül szükséges, és erről az orvosukkal is egyeztettek. A legújabb svéd kutatás szerint - amit a Telex szemlézett - új távlatokat nyithat meg a paracetamollal kapcsolatban.
Egy új és nagy létszámú svéd kutatás során több mint 2,4 millió Svédországban született gyermek adatait ellenőrizték. 26 éven keresztül követték a résztvevő gyerekek országos egészségügyi adatbázisban szereplő leleteit. Két csoportra osztották a résztvevőket: az egyikben azok voltak, akiknek az édesanyja fogyasztott paracetamolt a terhesség alatt, a másikban azok, akiknél az anya mellőzte.
Azt találták, hogy a paracetamolnak kitett gyerekek között az autizmus, az ADHD és az értelmi fogyatékosság kockázata kis mértékben növekedett meg – ez azonban nem volt új információ, ezt már a korábbi kutatások is kimutatták. A tanulmány szerzői hozzátették, hogy bár az idegrendszeri fejlődési rendellenességek statisztikailag megemelték a kockázatot, a betegségek valószínűleg más tényezőkre vezethető vissza.
Ami viszont újdonság volt az az, hogy a tanulmány szerzői nem találtak megnövekedett kockázatot akkor, amikor testvéreket hasonlítottak össze úgy, hogy az egyik testvér a méhben paracetamolnak volt kitéve, a másik pedig nem. Azért hasonlítottak össze testvéreket is, mert a genetikai hátterük jelentős részén osztoznak, és hasonló módon kitettek ugyanazoknak vagy hasonló környezeti tényezőknek a fejlődésük során.
Mivel egészen kevés biztonságos alternatíva létezik a láz-és fájdalom csillapítására a terhesség alatt, a paracetamollal kapcsolatos legújabb eredmények bizakodásra adhatnak okot. A szerzők azonban kiemelték: a kismamáknak továbbra is egyeztetniük kell az orvosukkal, mielőtt gyógyszert vesznek be.
Babanet, 2024. április 11.