Először beteg a baba? Tedd - ne tedd kisokos egy friss anyuka tollából
Mindig is kicsit aggódós voltam, talán családi örökség: látnátok csak a nagyimat! A férjem gyakran ugrat is vele, hogy rám egyenes ágon a mamáról ragadt ennyi aggodalom, anyukámnál kimaradt egy generáció, ő ugyanis jóval nyugodtabb típus. Képzelhetitek ezután, hogy milyen volt az ábrázatom, amikor pár hete csak-csak sikerült valami vírusos nyavalyát hazahozni a gyereksebészet várójából, ahol egy ideje visszatérő vendégek voltunk. Eleinte bíztam benne, hogy a kisfiam kitart és nem kapja el tőlem a tüsszögős-köhögős valamit, de 4 nap után sajnos feladta a küzdelmet, és hát csak belázasodott, ahogy az lenni szokott. Amikor reggel az ágya mellé léptem és megpillantottam a négy hónapos babám náthában úszó szemeit, zokogásban törtem ki, mondván, hogy ez miattam történt.
Pedig higgyétek el, nagyon vigyáztam: napok óta szájmaszkban voltam otthon, alaposan szellőztettünk, mostuk a kis arcát, kezét, én pedig bőszen nyomattam magamra az alkoholos kézfertőtlenítőt minden egyes peluscsere előtt, közben és után. Nem volt elég, hiszen a legtöbb megfázós tünetekkel járó vírus már a levegőben van, akár hídba is lemehettem volna, azzal sem lettünk volna beljebb. Jó egy hétig tartott nála az orrfolyós, köhécselős, étvágytalan időszak, mindezt egyébként töretlen jókedvvel viselte, mintha mi sem történt volna. Elárulom, ebben biztosan nem rám ütött, én ugyanis ilyen állapotban már úgy nézek ki, mint akit totálisan kifacsartak és nem utolsó sorban háromszorosára pumpálták az orrát.
Azonban csomó mindent meg is tanultam a helyzetről és a kisbabák betegség alatti viselkedéséről ebben az egy-két hétben, amíg teljesen sikerült kilábalnunk a vírusból. Most néhány tippel készültem nektek azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes és mit fölösleges tenni, ha a babánk először betegszik meg.
TEDD:
# Vidd el a gyerekorvoshoz!
Ez mindenképp az első és legfontosabb intézkedés, hiszen a baba lehet még igen kicsi, az immunrendszere pedig nem biztos, hogy mindenre fel van már vértezve.
# Tartsd be az orvos utasításait, csak addig add a gyógyszereket, amíg szükséges!
# Szellőztess, pár nap után vidd friss levegőre!
Fontos, hogy gyakran cserélődjön a levegő a lakásban, hogy ne tudjanak tartósan megtelepedni a bacik. Ha az orvos is rábólint és -5 foknál nincs kinn hidegebb, akkor apránként tehettek a babával egy-egy rövidebb sétát, ha jó alaposan felöltöztetitek.
# Fertőtleníts!
Amit csak lehet, törölj át alaposan, ha te magad is beteg vagy és hozzáértél, illetve nagy valószínűséggel a baba is hozzá fog.
# Húzz maszkot, ha te is beteg vagy!
Nem mindig megúszható vele a dolog, de ha rohamokban tör rád a tüsszögés, jó, ha felveszed, ne ronts a baba helyzetén!
# Párologtass!
Ilyenkor nem tesz jót a túl száraz levegő, ugyanis alvás közben kiszáradhat a baba torka, nyálkahártyája, amitől még jobban köhöghet. Tegyél egy nagyobb vizes törölközőt éjszakára a radiátorra, ez segít valamelyest a helyzeten.
# C-vitamin
Érdeklődj a védőnőnél, gyerekorvosnál arról, hogy milyen készítményt adhatsz a kicsinek, ami a korának megfelelő. Te is fogyassz sok vitamint, ha lehet természetes formában is.
# Citromolaj
Rövid időre (nehogy irritációt okozzon) párologtathatsz a lakásban pár csepp citromolajat. Ez segít megölni a káros bacikat, fertőtleníti a levegőt.
# Itasd sokat!
Mindenképp fontos a folyadékpótlás, betegen azonban még gyakrabban kínáld meg a babát vízzel!
# Ellenőrizd a testhőmérsékletét!
Ne ess kétségbe, ha elkezd felmenni a hője! Mindig legyen otthon lázcsillapító készítmény, amit be lehet vetni, de 37,6-nál sem feltétlenül kell még aggódni, hiszen előfordul, hogy csak túl sok réteg ruhát adtunk rá, vagy kimelegedett.
NE TEDD:
# Ne kérj antibiotikumot!
Ezek a gyógyszerek vírusos megbetegedés esetén nem használnak, viszont ártanak a kicsik szervezetének. Ha lehet, érdemes elkerülni a használatukat.
# Ne vidd a babát közösségbe!
Még csak az hiányzik, hogy még valamit elkapjon, esetleg összegyűjtsön egy kis bakteriális fertőzést is.
# Szüneteltesd a látogatást!
Most egy ideig kérd meg a rokonokat, ismerősöket, hogy hagyjanak benneteket lábadozni: egyrészt ne hozzanak magukkal semmi bacit, másrészt épp elég nyűgös lehet egy baba betegen a folyamatos vándorlás eltűrése nélkül is.
# Csak akkor adj teát, ha szükséges!
Nagyon fontos a folyadékpótlás, így az étel mellett adj elegendő vizet a kicsinek, a teával pedig inkább csak akkor próbálkozz, ha nagyon étvágytalan és a vizet sem fogadja el.
# Ne izgulj az étvágya miatt!
Teljesen természetes, hogy a kicsik betegen étvágytalanok lesznek. Ne izgulj, pár nap és kiheveri, nem fog elfogyni a gyerek akkor sem, ha töredékét eszi meg a szokásos adagjának. A fontos, hogy eleget igyon, napközben és ha szükséges éjszaka is!
# Ne puszilgasd!
Főleg az arca és a kezei legyenek most tiltott területek, hiszen így kaphatja el leghamarabb tőled a betegséget, és így is passzolhatja azt vissza legkönnyebben.
B.F., 2018. december 15.