Boldog zseniket akarunk vagy szorongó ügyifogyikat?

De vajon mennyire káros ez?

Ahelyett, hogy azon szoronganánk mi szülők, hogy milyen ember válik utódunkból, hogy hogyan fog eleget keresni, hol fog lakni, kinek fog tetszeni és hova lehet „eladni”, jobban tennénk, ha alaposabban megnéznénk azt a gyermeket, aki megérkezett hozzánk fogantatásakor! Mindannyian beszélünk hozzá, ismerkedünk vele, bemutatjuk magunkat, szeretni próbáljuk és szeretetet kicsikarni belőle, közben sokszor fogalmunk sincs, hogy kicsoda ő.

Minden egyes embernek megvan a saját képességhalmaza, amikor születik, ez sok mindentől függ, de egyelőre tudjuk be ezt a genetikának. Születést követően – de valójában már az anyaméhben is – pedig azonnal elkezdi érzékelni, tanulni a baba a mikrokörnyezetének viselkedését, azaz próbál beilleszkedni a családba.

 A szagok, a hangok, a fények, a színek, a testbeszéd, sőt még az emberi érzelmek is sebesen hatolnak be az agyába, amit azonnal igyekszik beépíteni, hasznosítani. Ki-ki a maga tempójában és a saját irányaiba fejlődik, de természetesen nagy hatással és befolyással vannak erre a szülők, nevelők, akik körül veszik a kisgyermeket. Ezért óriási felelősséget kellene éreznie minden szülőnek, illetve rokonnak, barátnak, nevelőnek, akik körül veszik a kicsiket, hogy hogyan viselkednek, és mit mondanak. Véletlenül sem javasolnám, hogy megjátssza magát bárki, azonban egy a gyermek lelkivilágára érzékeny fegyelmezettség elvárható lenne.

A szavaknak varázsereje van. De sajnos ez negatív irányba is igaz. Amikor hirtelen keletkezett dühös vagy szorongó érzelmeinket szavakban nyilatkoztatjuk meg, figyeljünk oda, hogy mit mondunk.

A felnőttekre ez éppúgy igaz, minden emberi lényt befolyásolnak a szavak, de a felnőttek sokkal több információval és tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy jól tudjanak feldolgozni egy kritikus mondatot. A gyerekek csak később tanulják ezt meg, tehát a gyerek elhiszi, amit mondasz neki, mindegy, hogy te nem úgy gondoltad… Frusztrált lesz, szomorú, szorongó és egészségtelenül maximalista lesz, ha folyton azt hallgatja, hogy téged mivel borít ki és mi az, amit még nem tud.

Bizony, vannak szülők, akik önhibájukon kívül már baba korban elkezdik frusztrálni gyerekeiket a teljesítmény nyomásával. Ez a későbbiekben még durvábbá fejlődhet, főként, ha utána úgynevezett „versenyistálló” oktatási intézményekbe viszik utódaikat, amit a gyermek jövőjéért és szeretetből tesznek egyébként. És adott a gyermek kiváló képességekkel, lehetőséggel, hogy csodálatos oktatási intézményekben tanuljon, majd ott áll az élet küszöbén, és nem mer elindulni sehová. A lustaság, a rossz tanulmányi eredmények, a kihágások és munkanélküliség okai legtöbbször a lelkekben megbújó kételyek, bizonytalanságok és maximalizmusra törekvő szorongások. Aztán az egyszerű, de takaros, figyelemmel és szeretettel teli családból jövő, általános képességekkel és lehetőségekkel rendelkező gyermekként felnevelt, átlagembernek tűnő valaki fogja megmenteni a világot az ötleteivel, a szorgos munkájával és tiszta lelkével. mert az igazi erő abban van, ha elfogadjuk gyermekinket olyannak, amilyenek és türelemmel, szeretettel az értelmi szintjének megfelelően terelgetjük őket az úton. Ezzel sokkal többet érünk, mintha a saját félelmeinkkel nyomasztanánk őket.