#baba#anya

Babajelnyelv: mikor kezdjük el, milyen szavakkal, és hogyan tanítsuk?

Szeretnéd megérteni, hogy a babád mit akar, de még nem beszél? Így segíthet a babajelnyelv!

 

Sok újdonsült szülő ismeri azt a frusztrációt, amikor megpróbálja kitalálni, hogy pontosan milyen igényei vannak a babának. Amíg a baba ki nem mondja az első szavakat, egyértelműen korlátozott a kommunikáció. A babajelnyelv egy olyan módszer, amellyel egyszerű gesztusokat taníthatunk meg, ami által egy teljesen új világ nyílhat meg mind a babák, mind a szülők számára.

Mi az a babajelnyelv?

A babajelnyelv egyfajta bepillantást nyújthat a gyermekünk elméjébe, és lehetőséget adhat a kapcsolatteremtésre, kommunikációra még a beszéd kialakulása előtt.

- A baba beszédkészsége később fejlődik, mint a beszélt nyelv megértésének képessége, ami késleltetést eredményez aközött, amit megért és amit kommunikálni tud. - mondta Lane Rebelo, a Tiny Signs alapítója és a babajelnyelv oktatója a Today magazinnak adott interjújában, majd folytatja:

A jelelés kifinomultabb eszközöket ad a csecsemőknek, mint a mutogatás, és lehetővé teszi, hogy kifejezzék, amit gondolnak. A jelnyelvet használó szülők azt tapasztalják, hogy a kicsik sokkal többet értenek, mint azt valaha is gondolták volna.

Mikor kezdjük el a babajelbeszédet?

Általában a legtöbb csecsemő 8-12 hónapos kora között kezd el jelelni. Rebelo szerint a legjobb, ha 6-8 hónapos korban kezdik el használni a jelnyelvet a szülők, de ha a gyermeked idősebb, akkor is jól tud még működni ez a módszer. A szülők bármikor elkezdhetik tanítani a jelnyelvet a gyermeküknek. Néhányan azonnal elkezdik, mások várnak a baba első születésnapjáig. És csakúgy, mint más mérföldkövek esetében, a jelbeszéd pontos kezdete is babánként változik.

“5 hónap a legfiatalabb, amit személyesen láttam” – mondja Rebelo. “Más csecsemők esetleg csak az első születésnapjuk környékén kezdenek el jelelni, de aztán a jelbeszédük gyorsan beindulhat”

Hogyan kezdjem el tanítani a babajelnyelvet?

Az első lépés a baba jelnyelvi tanításához az, hogy egyszerre mondjuk ki a szót és a gesztust. Például, amikor tejet adsz a babának, mondd azt, hogy “tej”, miközben a jelet (nyitott és zárt ököl/fejő mozdulat) használod.

Minden alkalommal, amikor kimondod a jelet, párosítsd a szóval – ne feledd, az ismétlés a kulcs! Ne csüggedj, ha a baba nem kéri azonnal a tejet. Lehet, hogy időbe telik neki, mire rájön a dologra ,de amikor megtanulja, a kommunikáció szintje kettőtök között kibővül.

A legtöbb család olyan hasznos és praktikus jelekkel kezdi, mint a “tej”, “egyél”, “még” és “kész. Javaslom, hogy a szülők vegyenek fel néhány játékos jelet is a kommunikációs eszköztárba, mint például a ‘kutya’, ‘macska’, ‘labda’ vagy akár a ‘fény’, mivel ezek a jelek szórakoztatóak és motiválóak a babák számára. A babák arról akarnak kommunikálni, ami érdekli őket, ezért sok szülő már a korai időszakban sikereket ér el ezekkel a játékos jelekkel.

A szülők egész nap találhatnak alkalmat arra, hogy jeleljenek a babájuknak, az étkezéstől kezdve a parkban tett sétákon át az otthoni közös játékig.

Mik a babajelnyelv hátrányai?

Sok szülő azon tűnődik, hogy a babajelnyelv használata későn beszélővé teszi-e csemetéjét, de a kutatások szerint ennek éppen az ellenkezője lehet igaz.

“A babajelnyelv tanulása biztosan nem késlelteti a beszédfejlődést, sőt, a kutatások szerint a jelnyelvet tanult babák korábban beszélnek és nagyobb szókinccsel rendelkeznek” – mondja Rebelo.

Akkor is jelelni fog a baba, amikor beszélni kezd?

“A legtöbb baba eleinte kizárólag jelelni fog, aztán előfordulhat, hogy a beszédet átfedik a jeleléssel, majd a jelelés elmarad, ahogy a beszéd beindul” – mondja Rebelo. “Néhány csecsemő kihagyja a jelelés és a beszéd átfedési szakaszát, és a beszédfejlődés során hirtelen abbahagyja a jelelést, ami a tipikusan fejlődő gyermekeknél körülbelül 18 hónapos koruktól kezdve igen gyorsan történik.”

Babanet, 2024. június 30.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?