A babák érzik, amikor dühös vagy, és szeretnének megnyugtatni
A gyerekekben már egészen korán mély nyomot hagy, ha egy felnőttet mérgesnek, haragosnak látnak - még akkor is, ha a viselkedés nem rájuk irányul.
Több kutatás is igazolja, hogy a babák érzik, tudják, amikor egy felnőtt mérges, és sokszor meg is próbálják őt megnyugtatni. Az alábbiakban 2 olyan kutatás eredményeit mutatjuk be, amelyek során több száz, 15 hónapos babát figyeltek meg a szakemberek.
A kisgyerekek felismerik a negatív érzéseket, és nem felejtik el azokat
Az első kutatás során a cél az volt, hogy megfigyeljék a babák viselkedését, reakcióját, amikor egy idegent látnak mérgesen, haragosan viselkedni. A kicsiket a szülők a kezükben tartották, szemben az asztal túloldalán egy felnőtt különböző játékokkal játszott, és egy ponton egy másik felnőtt veszekedést imitált és dühöt.
Amikor a kísérlet vezetője megengedte a kicsiknek, hogy játszanak a már említett játékokkal, érdekes dologra lett figyelmes: a gyerekek kevésbé szívesen játszottak azzal a játékkal, amivel korábban akkor játszott az egyik felnőtt, amikor épp dühösek voltak rá, és a játék módját sem szívesen utánozták. Azokkal a játékokkal viszont, amiknél a felnőttek reakciója semleges volt, szívesen játszottak a kicsik.
Ezután annál a játéknál, aminél korábban a dühös helyzetet imitálták, másodjára semleges viselkedést mutattak a felnőttek - a kutatók arra voltak kíváncsiak, változik-e a gyerekek reakciója. Azt tapasztalták, hogy a kicsik ekkor sem akartak játszani az adott játékkal.
„A kicsik nem bíztak meg a játékban, hiába volt már a második alkalommal nyugodt a rá irányuló viselkedés. Ha a babák valakinél megtapasztalják a haragot, azt nagyon nehéz felülírni bennük. Inkább választják a biztonságos távolságot, nem vállalják a rizikót még akkor sem, ha a szituáció már megváltozott”
A kicsik a biztonságuk érdekében az elkerülést választják
A második kísérlet az elsőre épült, ahol a kicsiket 2 csoportra osztották: egy részük látta, ahogy az egyik kutató dühösen reagál a másik kutatóra, miközben az játszik. A másik csoportban a babák előtt senki nem mutatott dühöt. Ezután új környezetbe helyezve a babákat megfigyelték, hogy van-e különbség a két csoport reakciója között: odaadták nekik a játékokat, majd a korábban dühöt imitáló felnőtt semleges hangon arra kérte őket, hogy fejezzék be a játékot. Azon babák jelentős része, akik korábban látták, hallották a dühös reakciót, abbahagyták a játékot, vagyis megtanulták, hogy az illető hajlamos a haragra, arra számítottak, hogy újra dühös lesz, és ezt igyekeztek elkerülni. Azok a babák viszont, akik előtt korábban nem mutattak dühöt, kevésbé voltak együttműködőek a játék felhagyásával. A tanulmány vezetője így foglalta össze a kísérlet tanulságát:
„A babák próbálják elkerülni, hogy a mérges személy célpontjai legyenek. A kicsik ugyanis a korai életszakaszban a biztonság elérésére és megélésére törekednek. Ez az ő okos, adaptív válaszuk a környezetre.”
Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy akkor vagyunk jó szülők, ha nonstop "tökéletesen" viselkedünk, és minden negatív érzelmet elrejtünk, elnyomunk a gyerek előtt - mert nyilvánvalóan mindannyian kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor dühösek leszünk, és nem tudjuk késleltetni a negatív érzelmek megnyilvánulását. A negatív érzelmek természetesek, ezt a gyerekeknek is meg kell tanítanunk, de ilyenkor fontos azt is megmutatnunk nekik, hogy miként nyugtatjuk meg magunkat (például néhány mély levegővétellel). De azt se felejtsük el, hogy egy, a párunkkal, vagy egy családtagunkkal való vitát sok esetben lehetséges későbbre halasztani. A kutatásból azt az információt érdemes magunkkal vinnünk, hogy a kicsik már egészen korán érzékelik azt, amikor a környezetükben negatív dolog történik, vagyis számít az, miként kommunikálunk előttük, még akkor is, ha nem feltétlen értik a szavak jelentését.
Babanet, 2024. április 05.
