Az endometriosis nagytestvére az adenomyosis, mely a 30-as nők anyává válását nehezíti
Az utóbbi időkben az endometriosis erősen előtérbe került, köszönhetően annak, hogy kezelése igencsak drágává vált. Ezzel a betegséggel viszonylag sokat foglalkozik a sajtó, azonban egy nagyon hasonló kórról megfeledkeznek pusztán azért, mert a késői reproduktív kor betegsége. Ez pedig az adenomyosis, melynek tünetei sokban hasonlítanak az ismertebb endometriosis-hoz.
A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére
Adenomyosis
Fontos tisztázni, hogy egy jóindulatú kórképről van szó, melyről akkor beszélhetünk, ha a méhnyálkahártya, vagyis az endometrium alsó rétegének mirigyei, és a mirigyek közötti szöveti állomány, vagyis a stroma behatolnak a méhizomzat rostjai közé.
Az adenomyosis a késői reproduktív korhoz kapcsolódik, míg az endometriosis inkább a korai reproduktív kor betegsége. Éppen ez az, amiért érdemes közelebbről megismerkedni ezzel a betegséggel, valamint a gyógyítási és megelőzési lehetőségeivel. Hiszen napjainkra a nők igen nagy százaléka hozza világra első gyermekét a “késői reproduktív korban”, azaz bőven a harmincas éveiben.
Tünetek
Az adenomyosis gócok több területen jelentkezhetnek a méhizomzatban, ettől függően okoznak kissé eltérő tüneteket.
A fájdalom szinte minden esetben jellemző, néha állandó jelleggel, a gócok elhelyezkedésétől függően akár ciklikusan visszatérve is. Ugyancsak jellemző tünet lehet a bőséges vérzés, és sajnos a beágyazódási nehézségek is, melyek sorozatos vetélésben, meddőségben mutatkoznak meg.
Ez utóbbi az, mely nagyon el tudja keseríteni a nőket, hiszen a késői reproduktív korban nagyon sokan érzik azt, hogy nincsen idejük arra, hogy betegségeiket kezeltessék, nehogy lemaradjanak az anyaság lehetőségéről.
Megelőzés és esélyek
Az adenomyosis gyógyszeresen, akár műtéti úton is kezelhető, de sokkal jobban járunk, ha a megelőzésre fektetjük a hangsúlyt. Sajnos kialakulásának pontos okai ismeretlenek, de a genetika, a reproduktív szervek műtéti “bolygatása”, illetve a környezeti ártalmak is szerepet játszanak a megjelenésében. Ez utóbbi ellen tudunk sokat tenni.
A környezeti ártalmak kivédésére a szervezet többletenergiát használ, melyet valahonnan pótolnia kell. Ha ez nem sikerül, akkor az energiát olyan funkcióktól veszi el, melyek nem szükségesek az élet fenntartásához – a reprodukció pedig ilyen – mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. A környezeti ártalmakat elkerülni nem lehet, így marad a többletenergia biztosítása.
Ezt ma már kizárólag étkezéssel megoldani szinte lehetetlen, azonban a vitaminkészítmények remek megoldást jelenthetnek. Ehhez az kell, hogy a bevitt anyagok hasznosulása a lehető legjobb legyen, amiben a szerves kötések (-citrát, -glükonát), és a komplexitás jelent hatalmas segítséget.
Két legyet….
A környezeti ártalmak ellensúlyozása a vitaminkészítményekkel jól megoldható, de ha a cél a családalapítás, akkor a megoldást a várandósvitamin jelentheti – persze a kiegyensúlyozott étkezés és a mozgás mellett. Ebben az esetben ugyanis nem egy egyszerű vitaminkészítményről van szó, hanem egy olyan megoldásról, melynek képesnek kell lennie a várandósság kiszolgálására – ami nem is olyan egyszerű.
A terhesség ugyanis három trimeszterből, három fejlődési szakaszból áll, és ezeknek eltérő a tápanyagigénye is, vagyis a várandósvitaminnak olyan tagolással kell rendelkeznie, mely ezt a tápanyagigény – eltérést képes kiszolgálni. Az igazán jó oldala a dolognak az, hogy egy ilyen készítmény nem csak a családalapításban segít. Azáltal, hogy a normál termékenységet segít fenntartani, a szervezet tápanyagellátottságát is kiegészíti, vagyis segíthet elkerülni az olyan betegségek kialakulását is, mint az adenomyosis.
Nyitókép: People photo created by drobotdean - www.freepik.com