#baba#anya

Áldott teher-terhes állapot? 2.rész

Pocakfotók és kismama bőrnaci

Beköszöntött a várva várt második trimeszter! Igaz, úgy egy hónapot késett, de a lényeg, hogy eljött végre. Már csak az árválkodó világos hajszálaktól leszel rosszul, amik itt-ott felbukkannak azért, de ha számítasz rá, csak előre küldöd Szuperaput, aki eltünteti és megment.

Amit viszont a baba továbbra is utál, a fogkeféd és a mentolos fogkrémed. Fogaid épsége, és a többi ember megóvása érdekében cselhez folyamodsz. Kipróbálod a citromos fogkrémet, amit pár napig elfogad, de aztán rájössz, a fogkefe az ős ellenség. Ő nyert. Mostantól kizárólag az ujjaddal fogsz fogat mosni.

Kívánós vagy. Ez azt jelenti, hogy semmi értelmes kaját nem bírsz megenni, ellenben elviselhetetlen vágy kínoz, ha valamit megkívánsz, és nem kapsz meg. Ez nem játszma, nem hiszti. Egyszerűen enned kell. Azt és akkor, különben vége a világnak. Ilyen vágyott élelmiszer például a tej, amit liter számra fogyasztasz többnyire éjszaka, a citromos fagyi, a sült krumpli, gyömbér ital, mindig más fajta csoki és a camembert sajt. Ha ezek közül valami nincs éppen itthon, amikor elfog a vágy, Szuperapu útra kel, ha kel. Eshet eső, fújhat szél, lehet este 10, ő elindul, hogy akár a föld alól is, de előkerítse neked. Ettől a hőstettől még másnap is könnybe lábad a szemed.

 

Egyik éjjel arra ébredsz, hogy eluralkodott rajtad a pánik. Már csak pár hónap, és szülni fogsz! Félsz. Nagyon. És különben is hol? Hogyan? Nincs meg a választott orvos, nem tudod, melyik kórház lenne a legjobb, nem tudod, milyen pózt válassz...? Párod meg alszik édesen. Pedig életbevágó, hogy ezt most beszéljétek meg! Felkelted. Bekapcsoljátok a laptopot. Végignéztek minden lehetőséget. Újra megnézitek a szülős videót. Kiderítitek, hol készülhetett. Véleményeket olvastok hajnali 2-kor kórházakról, orvosokról, alternatívákról, majd kiválasztjátok a legbababarátabb kórházat, ahol van alternatív szülőszoba káddal és az orvost.

Még a héten el is mentek a kiválasztott orvoshoz és felkéritek, segítse ő világra életetek értelmét. Megbeszélitek a tarifát, hogy addig is milyen vizsgálatokra számíthattok, milyen sűrűn találkozzatok, mit kell még elintézni. Bekukucskáltok a Babóhoz is. Csodaszép! Hogy jár a keze-lába! Már most nagyon büszkék vagytok rá. Megkapod a kiskönyvedet is, ekezdhetsz szülésfelkészítőre, tornára, védőnőhöz járni. Ezen a ponton békés álomra hajtod a fejed, hiszen minden rendben lesz. Hős lovagod kezd rosszabbul aludni. Sose volt kedvence a számtan, de mostantól még éjszaka is a számok kísértik.

Észreveszed, hogy kezd szűk lenni rád a nadrág, a melltartódat pedig a kitartó mellfeszülés eredményeként enyhén szólva kinőtted. Eljött a shopping ideje! Mozi után "véletlenül" szembe jön veletek egy kismama bolt. Épphogy csak megnézitek, tartanak-e kismama nadrágot és kényelmes melltartót, mikor észreveszed, hogy itt minden van! Kismama harisnya, pocakra vigyázós fehérneműk, veled együtt növő melltartó, ami majd a szoptatásnál is milyen praktikus lesz... Igazi, trendi kismama farmer több színben és fazonban, és ott a sarokban leárazva vicces feliratú pólók széles választéka, amire pedig nem is számítottál, egy kismama bőrnadrág! Igazi nőnek érzed magad! Újra. Rosszullétek,félelmek, fájdalmak elfelejtve, hiszen igazi trendi kismama lehetsz. Holnap találkozol a csajokkal. Melyiket vegyed föl? Most már mindenki látni fogja, hogy igazi kismama vagy! Olyan jó minden. Otthon majd mindent újra felpróbálsz. Itt megszakítod picit az ujjongást, a pénztárnál újraéleszted apád, és megnyugtatod, hogy a legszükségesebbeket már megvettétek, ezekkel kihúzod szülésig, sőt, a boltos csaj szerint még utána is, nyáron meg majd csak a Hádából szemezgetsz, ott is sok a mell alatt húzott, kismamáknak való holmi. (Nem így lesz.)

Annyira szereted nézni és simogatni a gömbölyödő pocidat! Olvasgatod, hogy mi zajlik éppen odabent, mekkora lehet most, hogy néz ki, mit érez, mit csinál? Annyira boldog vagy! Inspiráció után kutatsz pocakfotó ügyben. Találsz is jó párat. Mappába rendezed, hogy majd később, ha nagyobb pocid lesz legyen miből választani. De túlzottan belelkesedtél, úgyhogy fogod a szemceruzás, és kipingálod vele a hasad. Felrajzolod a "loading-jelet", beírod, hogy kb 40% kész, alá is írod, hogy "baby is loading",  ahogy kell, fotó, kis szerkesztés, és már posztolod is. Vajon 2 percen belül hányan fogják like-olni? 

Végre megmozdult! Nem vagy benne teljesen, biztos, de valami kis buborékozást érzel odabent. Aztán egyre többször érzed. Először még megijed, amikor oda teszed a kezed, abbamarad a mocorgás, aztán megbarátkoztok. Apa oda teszi a fülét. Rugdosni kezdi. Ettől a ponttól kezdve  már nekik is van közös játékuk.Később egyre nagyobbakat rúg. Már a kezünkkel is érezhetjük, hogy ott van, és kapcsolatba szeretne lépni velünk. Annyira jó érzés!

Az éneklés jót tesz. Szeretik, és később megnyugtatja őket. Ezért felméritek a zenei ízlését. Énekelsz neki katicáról, maradakról, lepkéről, zöld ágról, semmi reakció. Hallgatsz vele egy kis Mozartot, semmi. Egyszercsak meghall egy zúzósabb zenét, és táncikálni kezd. Nocsak! Szuperapuval gyorsan leellenőrzitek. Minden-félét bejátszotok neki youtube-ról, és bebizonyosodik, hogy a pörgős, lüktető, keményebb zenék és katonadalok jönnek be neki. Igazi pasi!

Most már apa minden este énekel és mesél kitartóan. Babóca reagál. Annyira cukik! Tudod, hogy szuper kis család lesztek. Minden rendben van.

Csercsa-Kincses Anita, 2016. június 04.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?