Második szülésem története Sydneyből

Két évvel ezelőttl leírtam első kislányom születését, most újra szeretném megosztani mindenkivel az újabb élményt, melyet második kislányom születése jelentett.

Terhességem ideje alatt kétszer is megtettem a Sydney-Budapest utat csakúgy, mint első terhességem idején, a különbség csak annyi, hogy most egy másfél éves picilánnyal az ölemben kellett végigülni a harmincnégy órés utat.

Második alkalommal egy ronda lila folttal a vádlimon értem vissza, szerencsére vaklárma volt, de ennek hatására a stressz dolgozni kezdett és a vérnyomásom egyre emelkedett. Kb. a 34 héttől lebegett a fejünk felett a császármetszés veszélye, de mivel egyéb "tünet" nem volt, ami a toxémiát jelezte volna, húztuk az időt az orvosommal, aki ugyanaz volt, mint két évvel ezelőtt.

Végül a 40. hét elején megegyeztünk egy újabb indításban, amit reggel kilenckor el is kezdtünk.

A kislányomat megpróbáltuk barátoknál hagyni, de mivel angolul nem beszél eleget, nem viselte túl jól. A férjem otthagyott a kórházban, és elment, hogy megnézze, mi van vele. Délután négy órakor kezdett jelentkezni bármiféle fájás, amit én még nem éreztem, csak a gép jelzett. Öt órakor érkezett meg férjem a kislányunkkal, aki nem volt hajlandó a barátoknál maradni. Hirtelen jött, nem készítettük fel, nem számítottunk arra, hogy velem lesz. De így sokkal jobban ura voltam a helyzetnek.

Egy természetes szülésről szóló könyvből kitanultam, hogyan lehet segíteni magunkon, hogyan kezelhetjük a fájdalmat, hogyan kell mozogni, gondolkodni. Sokat segített. Gyorsan tágultam és este hatkor már hét centire nyitva volt a méhszáj. Én álltam a zuhany alatt és folyattam magamra a meleg vizet, a kislányom masszírozta a hátam, a lábam. Egy óra zuhanyzás után semmi nem változott, csak a fajdalom lett erősebb, így megpróbáltam mászkálni, hátha mozdul valami előre. Játszottam a kicsivel a fájások között. Elég nehezen ment.

Aztán nyolc órakor a szülésznő javaslatára burkot repesztettünk, és akkor kezdődött minden. Végre beleegyeztem a gáz használatába, amit utána ki sem tudtak többet venni a kezemből. Már minden pozíciót kipróbáltam, de az utolsó egy centiméter csak nem akart eljönni. Végül egy kis segítségképpen, bekötöttük a Syntocinon infúziót, és bár a fájások nagyon erősek lettek, legalább eredménye lett.

A szülésznő mintha a saját édesanyám lenne, úgy segített, masszírozott, beszélt hozzám, segített elterelni a gondolataimat, dicsért, és drukkolt, csakúgy mint az orvos. Szenzációs volt.

Este kilenc óra tizennégy perckor kb. tíz perc nyomás után megszületett kislányom, aki a gátkímélő torna és masszírozás eredményeképpen semmiféle rongálást nem végzett, megúsztam minden varrat nélkül.

Sajnos a férjem nem tudott annyira részt venni, mint múlt alkalommal, hiszen velünk volt a kislányunk, aki viszont meglepően könnyeden vette, hogy - ugyan véletlenül - tanúja lett testvérkéje születésének, látott borzasztó fájdalmak között.

Másodszorra könnyebb, gyorsabb szülésről álmodtam, és megkaptam. Négy óra alatt, alig fájdalomcsillapítással született meg 3800 grammal Kinga lányom. Most is szenzációs személyzet, sok segítség, odafigyelés vett körül, és hihetetlen szakértelem.

Sajnos első éjszaka még nem lehetett velem a kicsi, mivel erősen véreztem, elmaradtak az utófájások, így egy szülésznő kb 15 percenként bejött és masszírozta a hasam, próbálta kiváltani a fájásokat. Csak másnap reggelre állt el a vérzés annyira, hogy megkaphattam a picit, de megérte minden perc. Készen állunk a harmadik jövevényre.

Lívia Sydneyből

2002.10.09