Terhesnapló 6. - „Csak a kicsi babák sírnak”

Sok inger ért, sok stressz, amiket most nem nem igazán tudtam kontrollálni. Mind lelkileg, mind fizikailag rottyon voltam az elmúlt napokban, fene se érti, hogy mi történhetett velem. Mindenem sajgott – este így feküdtem, reggel pedig még vacakabbul éreztem magam. Utálok ennyire kiszolgálatottnak lenni és nem tudtam másra gondolni, csak hogy mennyire messze van még május, miért fáj most ennyire minden.

Kénytelen voltam pár fájdalomcsillapítót is bevenni, egyszerűen muszáj volt. Minden este egyedül vagyunk itthon Mollyval, nincs segítségem az esti rutinnál és néha nagyon megerőltető tud lenni egy ekkora gyerkőc kádba-ágyba terelése, nem beszélve a vacsoráról, ami tényleg idegtépő tud lenni egy madárétvágyú gyerekkel. Egyik este annyira elszakadt a cérna, hogy az esti fürdetés után a még egy szál törölközőben ácsorgó Molly előtt eltört a mécsesem, és keservesen zokogtam.

Elképesztő reakciót váltott ki Molly-ból. Bölcsen kezembe adta a gyerekillatú pizsamáját, hogy szárítsam fel a könnyeimet, majd átölelve vigasztalt, hogy „Anya, ne sírjál, mert csak a kicsi babák sírnak.” Nagyon szégyelltem magam, hogy zuhanhattam össze így, pont előtte, ugyanakkor hihetetlenül büszke voltam rá. Imádom, hogy ennyire okos és megbízható, kiváló nagytestvér lesz belőle, már most is az. Az édesanyját maximálisan meg tudta nyugtatni pár kedves szóval, pedig milyen kicsi még.

Szóval a fájdalom tetőzőtt, az érzelmek előtörtek, és kezdtem egyre türelmetlenebb lenni. Már harmadik napja szedtem a fájdalomcsillapítót – napi egyet -, és rájöttem, hogy ez így nagyon nem lesz jó. Felfedeztem a neten egy kismama jóga-sorozatot,és gondoltam adok neki egy esélyt. Nem vagyok a mozgás megszállottja, már gyerekkoromban is utáltam a testnevelés órákat. Vékony testű, gyenge alkatú kislány voltam, az a tipikus tornasorban hátul álló, kidobós játékban rajtam csattant a „laszti” először. Egyszerűen megutáltam a testmozgás összes formáját – és milyen kár! Jól jönne most a fittség, és talán sosem késő elkezdeni a sportot.

Ami persze nem most lesz, ebben a bálna állapotban, de ez a jóga felkeltette az érdeklődésemet. Tíz perces gyakrolatsorokról van szó, pont ideális mozdulatokkal. Két teljes napja csinálom, de már érzem a jótékony hatását. Rajtam nem fog múlni, hogy folytassam, mostanában egyébként is elég korán szoktam kelni, és amíg a többiek alszanak, én átmozgatom magam egy picikét.

Hétfőn elutazunk anyummal és Mollyval Newcastle-be még egy utolsó csajos kirándulásra. Alex egyébként is a születésnapját fogja ünnepelni, itt lesznek a barátai vendégségben, és nem bánta az ötletemet, hogy elutazzunk addig. Egy csapat férfi között nem fog hiányozni egy hároméves kislány és egy héthónapos kismama, a családi születésnapozást pedig megtartjuk, amint hazajöttünk. Valamilyen szinten én is ünnepelni fogok – utoljára megyek kirándulni a nagy show előtt.

Ez a 29. hét második napja, és kezdem összekaparni magam. Nincs az a luxus, ami megengedhetné azt, hogy elgyengüljek – akár fizikailag, akár lelkileg!

Léna