Terhesnapló 6. - Amíg Ő jól van, addig én is

Ma a szülésznőnél jártam. A vérnyomásomat párszor megmérte, mert abszolút nem tetszett neki. Én sokkal inkább a táskámban lapuló magyar csokira gondoltam - az a régi vágású, zöld csomagolásos, híres fajta -, amit a vizit előtt fedeztem fel. Aztán kicsit kezdett összeállni a fejemben a dolog, mivel mostanában elég sokat szédelegtem és émelyegtem. A szülésznő figyelembe vette a kezemen és lábamon megjelenő vizesedést is, és közölte, hogy ez így nem lesz jó, szemmel kell tartania. Oké, de mennyire?

Holnap házhoz(!) jön a szülésznő, hogy vizeletmintát vegyen és vérnyomást mérjen. Ha ismét magasnak találja, akkor be kell mennem a kórházba. Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége - én már nem merek tippelni sem. Csak telne már el ez az utolsó másfél hónap!

Ezen tények mellett tényleg jól érzem magam és túl sok panaszra nincs okom. Hiszen miért is lenne? Minden készen áll a kistesó érkezéséhez: kimostam a babakocsi huzatjait, a ruhái mosva-vasalva. Ami egyedül nehezemre esik, az az ülés. Egyszerűen képtelen vagyok fél óránál többet ülni a fenekemen és muszáj felállnom, valamerre mozdulnom, csinálnom valamit. Ezzel csak az a baj, hogy tényleg nem igazán szoktam pihenni, kivéve alvás formájában délutánonként.

Írtam már, hogy megfordult a Kicsi. A megérzéseim vele kapcsolatban most sem hagytak cserben, valóban lent van a kis feje. Ma a szülésznő kitapogatta a kis fenekét - hogy milyen aprócska! Változatlanul aktív baba, hihetetlenül élénken reagál a külvilágra. Molly jelenlétét imádja, hozzá mindig bújik. A szerelem még mindig kölcsönös, a büszke nővér bármikor és bárhol képes a pocakomat puszilgatni, szeretgetni. Ma egy ismerősöm látogatott meg minket. Megkérdezte tőle Molly, hogy: Neked van kisbabád? Mert anya hasában van. Nem lehet elmondani, mennyire büszke rá!

Ma a 32. hét második napja van. Szeretek közvetlenül szülésznői látogatás után leülni a géphez és naplót írni, mert akkor legalább tuti biztos, hogy hányadán állok. Ha valóban a 39. héten császároznak, akkor addig már kevesebb, mint 7 hét van. Hiába zúdult a nyakamba ismét egy adag aggódnivaló, higgadt vagyok, nem lett rajtam úrrá.

Tudom, hogy a Kicsi jó helyen van bent, az ő értékei kiválóak, és nekem ez számít. Már bebizonyította számtalanszor, hogy nyugodtan elengedhetem a félelmeimet, itt van velem, és együtt mindent átvészelünk. Amolyan jóban-rosszban.

Léna