#baba#anya

3 hétköznapi dolog, ami erősen rombolja a férfiak termékenységét

Egyszerű, megszokott mozdulatok, sokszor még csak végig sem gondoljuk, holott nagy hatással lehetnek a termékenységre, a terhesség létrejöttére, valamint az azzal kapcsolatos problémákra is!

A férfiak a mindennapokban sok olyan tevékenységet végeznek, amikről nem is gondolnák, hogy az hatással lehet a termékenységükre. A témában Ratkó Tünde termékenységi szakember, szülésznő van a segítségünkre.

Mobil a zsebben

Az ember használja a telefonját. Vagy csak szörföl a neten, vagy tényleg telefonál, ez mindegy is, de nem rakja el mélyre. Nem kerül a táskába, hiszen bármikor szükség lehet rá, mert hívás érkezik, fotózni szeretnénk valamint, stb. A lényeg, hogy szeretjük, ha a mobil kéznél van, épp ezért a férfiak is a zsebükbe teszik a készüléket. Ez azonban nem tesz jót a spermiumképzésnek. Egyrészt a készülék sugárzása okozhat gondokat, de baj a melegedése is, hiszen a herék ellensége a túlságosan nagy meleg, ennek kárát a spermiumtermelés és ezáltal a termékenység látja.

Ugyan ez a helyzet a laptoppal, amit az ölünkbe téve dolgozunk. Ez a készülék ráadásul még nagyobb hőt termel, mint a telefon, vagyis a hatásai is nagyobbak.

Forró fürdő

Nem tesz jót a stressz sem – igaz, ez az egész szervezetet rombolja –, de sajnos a férfiak esetében a lazító forró fürdő sem éppen a legjobb választás - ebben az esetben is a meleg okozza a gondokat. De még a szaunában való izzadás sem jó döntés, hiszen ott is meleg van! Mindezekkel együtt egyszer-egyszer természetesen ezek a tevékenységek is “elférnek”, de lehetőleg ne vigyük túlzásba a dolgot.

A hétköznapok romboló hatásai ellen azonban védekezni kell. Ez egyrészt a megfelelő stresszlevezetés másrészt a stressz szervezetet érintő romboló hatásának visszaszorítása/kompenzálása. Ez utóbbiban lehet nagy segítségünkre egy jó férfivitamin, ami még a termékenység megtartásában, helyrebillentésében is segíthet. Ehhez azonban mindenképpen olyan terméket keressünk, ami komplex, vagyis sok összetevős, illetve a lehető legtöbb anyagot szerves kötési formában tartalmazza. Ennek köszönhetően ugyanis a bevitt anyagok egymás felszívódását segítik, míg a szerves kötések mellett az anyagok hasznosulása akár 80%-kal is jobb lehet!

Szűk ruha

A férfiak alapvetően szeretik a kényelmes, laza darabokat. Legalábbis egy így volt egészen addig, míg a divat az erősebbik nem esetében nem került előtérbe. Azóta itt is fontos, hogy a ruhák a megfelelő alakot mutassák, így pedig sokszor igencsak szűk ruhadarabok is bekerülnek a repertoárba.

A probléma ebben az esetben is a meleg. A herék nem véletlenül kerültek a testen kívülre, megfelelő működésükhöz ugyanis alacsonyabb hőmérsékletre van szükség, mint a test többi részének - mondja Ratkó Tünde. Ennek megfelelően az olyan ruhadarabok, amik a heréket a testhez szorítják/ott tartják (fecske alsó, szűk nadrágok férfi body, ...) nem tesznek jót a heréknek, azok működésében zavart okozhatnak.

Fontos kiemelni, hogy a nem megfelelő termelés nem feltétlenül a spermiumok mennyiségének csökkenését jelenti, hanem járhat azok minőségének romlásával is. Ez pedig nem lehetetleníti el a megtermékenyítést, de sajnos jelentős mértékben emeli a koraszülés, a vetélés és a genetikai gondok kialakulásának kockázatát!

Babanet, 2024. július 11.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?