Terhesnapló 6. - Szabadság, szerelem

De visszagondolva az elmúlt majdnem két hétre, szerintem elegendő energiával töltődtem fel. Nem csak én, hanem a férjem is, aki rajong a családomért, és élvezte az itt töltött egy hetet. A dolog további pozitív oldala a csodálatos időjárás, ami szinte hihetetlen volt nap mint nap.

Az első napokban, természetesen, elmentünk egy magán ultrahangos vizsgálatra. Órákkal előtte gombóc volt a torkomban és összeszorult a gyomrom. Az iker elvesztése óta nem találkoztam a kicsivel, és az előző vizsgálaton talált majdnem 5 centis ciszta a petefészkemen is aggasztott.

Ahogy a baba képét megláttam a monitoron, ösztönösen a szívverését kerestem, és meg is találtam. „Charlie” 5,74 centiméteres óriási méretekkel rendelkezik a feje búbjától a popsijáig, és minden a lehető legnagyobb rendben vele. Morcos kedvében volt, mivel a szonográfus próbálta piszkálni, hogy felkeljen és mozgolódjon egy kicsit. Durcásan lökött magán egyet, majd hátat fordítva visszaaludt. Hihetetlen, hogy mennyire picike, mégis emberszerű, ha lehet egyáltalán így fogalmazni.

A vizsgálatra a családom női tagjai kísértek el. Mivel jövő héten, otthon is lesz egy ultrahang, a férjem úgy gondolta, hogy most átadja a „terepet” a csajoknak, hadd bűvölje el őket gyermekének látványa, és majd jön velem inkább jövő héten. Nagyon úgy tűnt a felvételeken, hogy a csajos „buliba” egy kukis is belecsöppent, hiszen a 4D-s vizsgálat közben közölték velünk, hogy úgy néz ki, hogy „Charlie” kisfiú. Persze mivel még nagyon korai lenne ezt 100%-osan biztosra mondani, ne éljük bele magunkat túlságosan.

A hétvégét Budapesten töltöttük a párommal. Eddig még sosem volt alkalmam megmutatni neki fővárosunkat, így két napot édeskettesben töltöttünk el. Sétahajókáztunk, bejártuk a Budai Vár környékét, este pedig egy jót sétáltunk a Váci utcában. Még engem is lenyűgözött a látvány, mivel én sem töltöttem soha sok időt Pesten, a régi osztálykirándulásból pedig nem igazán maradt meg bennem sok emlék. Bárcsak többször lenne ilyesmire lehetőségünk.

A nagyszülők szárnyaltak a boldogságtól, hogy az unokáikkal tölthették a hétvégét. A nővérem is itt hagyta édesapáméknál a fiait, így Mollynak akadt társasága bőven. Mikor hazaértünk, csillogó szemekkel mesélte el, hogy miket csináltak, merre jártak, de azért jó érzés volt, hogy végre magamhoz ölelhettem. Két hosszú nap után.

Eddig talán még nem volt alkalmam említeni, hogy édesanyám is Skóciában él, szinte közvetlen szomszédok vagyunk. Óriási támaszai vagyunk egymásnak. Három évet töltöttem ott nélküle, de mióta ő is ott él, talán azóta érzem magam otthonosan külföldön. Biztos vagyok benne, hogy nagy segítség lesz az anyai támasz „Charlie” érkezése után is. Sajnos ő is sokat dolgozik, van még jó pár éve nyugdíjig, de nekem rengeteget számít a jelenléte. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy ott van nekem, és hogy ő is megtalálta a számításait.

Minden napra jutott eddig bőven teendő. Debrecen nem kis város, és azt hiszem, két hét gyaloglás és buszos közlekedés fitt kismamává varázsolt, amit igazán nem is nagyon bánok. A 12. hét 6. napjánál tartunk, és mikor mozogjak, ha nem most?! Főleg, ha ilyen isteni az idő!

Léna