#baba#anya

Kőbaltás kismama - Miért éppen paleolit?

Sokat gondolkodtam, mivel is kezdhetném a Kőbaltás kismama-posztokat a Babaneten. Beszéltük, hogy írjak a babavárás és a táplálkozás összefüggéseiről, nem annyira a lelki változásokról. De a rengeteg ötlet után arra jutottam, hogy mégiscsak meg kellene magyaráznom, miért éppen paleo? Annyi mendemonda, tények és tévhitek terjednek ebben a témában, hogy úgy éreztem, először erről mesélek nektek.

Mindig nagycsaládot szerettem volna. Kamasz koromban Josephine Baker volt a példaképem, aki nem csak az első afroamerikai színésznő volt, hanem a második világháború után 14 különböző nemzetiségű, vallású gyereket fogadott örökbe, hogy megmutassa, ettől még lehetnek egy család és mennyire boldogan élhetnek együtt. Ahogy ő hívta magukat, a Szivárvány törzs.

Nekem eddig egy lányom van, aki már nagy, kamasz, őt kétévesen fogadtam örökbe. Pár évvel ezelőtt próbálkoztunk az utánpótlással, de az orvosok azt mondták, hogy csak komoly hormonkezelés után lehetséges. Ez időben dolgoztam együtt Szendi Gáborral, a paleolit táplálkozás hazai meghonosítójával. Az első, ebben a témában megjelent könyvével dolgozva el sem tudtam képzelni, hogy ne próbáljam ki, hiszen tudtam, hogy mindenki engem fog elsőnek kérdezni róla.

És egyszer csak úgy maradtam. Paleósan. Mert ez nem egy diéta. Nem az van, hogy két hétig csinálod, lefogysz, vagy lesz valami, amire vártál és aztán mehet minden úgy, ahogy korábban. Különben nem is értem azokat, akik az ilyen diétáktól várnak hatalmas változásokat. Mivel sokat olvastam a témában, találtam cikkeket arról, hogy az inzulinrezisztencia - aminek a leggyakoribb oka a finomított szénhidrátok fogyasztása - okozhat meddőséget. Szendi Gáborral beszélgettem, és ő azt mondta, fél év paleolit táplálkozás után nagy a valószínűsége, hogy ez az egész, mindenféle kezelés nélkül elmúlik.

Aztán a gyerek projekt leállt, a srác sem volt ugyanaz, a paleós étrenden is lazítottam - lustaság miatt -, már nem is foglalkoztatott az egész annyira, amikor egyszer csak megjelent a két csík a teszten. Az első sokk után - mert bevallom az volt - már örülök, és elhatároztam, hogy folytatom, amit elkezdtem. Bár nem tagadom, vannak kilengések.

Az nem újdonság senkinek, hogy a terhesség egy különleges állapot, hiszen az anya táplálkozása erősen befolyásolja a magzat fejlődését és későbbi egészségét. Ezért a paleolit táplálkozás jó a mamának és a babának egyaránt. A mostanra kialakult, hagyományos étrend két általános hatása, a magas gyulladásszint és a cukoranyagcsere zavara - magas vércukor- és magas inzulinszint, inzulinrezisztencia - önmagában is számos problémát okozhat, a korai vetéléstől a veleszületett testi rendellenességeken át az extra súllyal születésig. De nem riogatni szeretnék ám senkit! Hanem csupa olyan finomságról írok majd, amik nem csak finomak, de tényleg egészségesek. És, hogy lássátok, nem egy nagy ördöngösség, amiről beszélek, itt egy napi menü ajánlatom:

Reggeli:

2 db tükörtojás, esetleg alatta egy kis sonka, lehetőleg házi - ha megnézitek a kisbetűs részeket a bolti sonkák hátulján, nagyon elkerekedik majd a szemetek.

1 csésze/bögre jó kávé - később azt is leírom, miért nem kell leszokni a kávézásról - zabtejjel vagy kókusztejjel, ha muszáj, akkor egy pici mézzel vagy sztíviával

Tízórai:

Ha nagyon éhes vagy, 1-2 banán mindig jól jön - mondjuk az én rekordom 8 banán egyszerre

Ebéd:

citromos petrezselyemleves

Grillcsirke comb, vagy mell - ezt lehet kapni általában munkahelyek közelében is - 2-3 paradicsommal

Uzsonna:

Alma, vagy banán, vagy bármilyen gyümölcs

Vacsora:

Tonhalkrém mártogatós - ne az olajosat, hanem a sós leveset válaszd! - nyers répa és karalábé csíkokkal

Ha olvasnál még, vagy kérdésed van, akkor itt megtalálsz:

kobaltaskismama.blogspot.com

susainthekitchen.blogspot.com

Horváth Susa

Kőbaltás kismama

Horváth Susa, 2013. március 21.

 
 
 

Babanet hozzászólások  
(2 hozzászólás) 

2013 03 21. 13:34
Nagyon várjuk a folytatást! Én jelenleg egy 39. hetes kismama vagyok pajzsmirigy alulműködéssel. Terhességemre való tekintettel mindenképpen gyógyszert kell szedjek, de amint megszületik a baba, endokrinológusom javaslatára meg szeretnék próbálkozni a paleo diétával, hogy helyre hozzam szervezetem működését. Ebben nagy segítséget jelentenek a bejegyzéseid és a blogod, köszönöm!
→ válasz erre
2013 03 21. 15:44
Drukkolok a babához és külön utánanézek ennek a konkrét témának legközelebbre!
→ válasz erre
X
EZT MÁR OLVASTAD?