#baba#anya

Jár a ringatás az embrióknak is

A kisbabák könnyebben alszanak el imbolyogva, ezt tapasztalhatta már minden gyakorló édesanya. Azt is tudjuk, hogy magzat korukban is szeretik a ringatást, ilyenkor nyugodtak maradnak a mama hasában. Most kiderült, hogy már az embriók is élvezik, ha ringatják őket.
És nemcsak élvezik, de jobban is fejlődnek tőle. Az óvatos hintáztatás, finom ringatás még a lombik megtermékenyítésnél is beválhat. A tudósok szerint a terhesség aránya a kísérletben vizsgált egereknél a ringatással több mint 20 százalékkal nőtt. Ugyanez az eljárás sikeres lehet az embereknél is, állítják a kutatók.

A jelenlegi IVF-eljárások egyesítenek egy petét és spermát, amely egy Petri-csészébe kerül, és ott is marad néhány nappal azelőttig, hogy az osztódásnak indult embrió a nő méhébe kerülne – írja az Orientpress. Ez semmi ahhoz képest, ami a női testben természetesen történik – mondta el Gary Smith a Live Sciencenek –, ahol a folyadékban mindig van mozgás.

Ahhoz képest, hogy az IVF eljárás költséges, és gyakran nem fedezi a biztosítás, a siker aránya elég alacsony, mindössze 35 százalék.

„Ha 45 százalékra tudnánk növelni ezt az arányt, az jelentős előrelépés lenne” – nyilatkozta Smith. „Több egészséges embriónk lenne, és nemcsak a terhesség arányán javíthatnánk, hanem lehetővé tenné számunkra, hogy kevesebb embriót ültessünk be egy ciklusban, és így csökkenne a nem várt ikrek és hármas ikrek száma.”

2010. február 05.

 
 
 
Címkék:  

terhesség

X
EZT MÁR OLVASTAD?