Becézem a magzatom

Később Babuska lett, tetszett az oroszos hangzása miatt, bár sejtettem, hogy nem a nagyanyámat hordom a szívem alatt. De mégis, olyan kedvesnek éreztem ezt a becenevet, bumfordian gömbölyűnek, brummogósan szeretettelinek. Jó volt így elképzelni őt, ahogy ott kucorog a méhem mélyén, és vár, és nő.

Aztán mikor már erőteljesen használatba vette a kezeit-lábait, kvázi jelezve, hogy fejlődésének-létének új szakaszába lépett, úgy éreztem, új becenév is dukál neki. Így vált a gyerek Babuskából Ficánkává. Mert annyit ficánkolt, egyik reggel például konkrétan úgy nézett ki a hasam, mint az Alien filmekben a szerencsétlen áldozatok mellkasa a kis szörny születése előtt, de hát mégsem hívhattam Szörnyecskémnek vagy én kicsi Alienemnek!

Az apja, mivel képtelen volt elhinni nekem, hogy lánya lesz – persze, hogy fiúra vágyott első blikkre, melyik férfi nem –, sokáig a megtisztelő Töki illetve a férfiasan macsó Pöcsi névvel illette a domborodó hasban lakó utódot. Én ugyan rendre figyelmeztettem, hogy vigyázzon ezzel, mert hát egy lány mégsem biztos, hogy odavan ezekért a becézési formákért, ő egy mindentudó mosollyal az arcán folytatta a beszélgetést Töki-Pöcsivel.

Nekem a Ficánka korszak már kitartott szülésig, pontosabban nem is addig, mert a 36. heti ultrahangon végül kiderült, hogy kisasszony lesz. És bár addig nem volt fix lánynevünk – gondolkodtunk sok mindenen, de ez egy másik történet -, akkor hirtelen megtaláltuk a csak neki való tökéletes keresztnevet. És onnantól már azon is szólítgattuk, ha például a CTG-n nem volt hajlandó felébredni.

De nemcsak mi adtunk becenevet leendő porontyunknak, a legtöbb gyereket váró ismerősünk-barátunk is pontosan így volt ezzel. Egyikük Pöttynek hívta a picit, első terhesnaplónk szerzői, K. és Á. Bababogyónak, majd Babababnak és Bababilónak – hiába, kreatívabbak, mint mi -, más ismerős Picurinak, Pindurinak becézgette még nemtelen – jó, van neki, de nem tudni még - gyermekét.

Ti hogyan becéztétek a picit, mielőtt döntöttetek volna a neve felől?