#baba#anya

A sok zsír árthat a babának

A kívánósság sokaknak ismerős velejárója a babavárásnak, és ilyenkor gyakori, hogy a kismama magas zsírtartalmú, nehéz ételekre vágyna. Ludas lehet ebben a tudatalatti is, hiszen ilyenkor úgymond büntetlenül élvezhetik a jobbnál jobb ételeket. A szakemberek viszont óva intenek minden kismamát a zsíros ételekkel kapcsolatban.

A fogantatás előtt és után túl zsíros ételeket fogyasztó kismamák magzatainál megnő egyes születési rendellenességek kialakulásának kockázata. Pedig helyes étkezéssel és életmóddal akár a veleszületett szívrendellenességek is megelőzhetők lehetnek.

A brit tudósok kutatási eredményeiket a Human Molecular Genetics című folyóiratban publikálták, a vizsgálatok során egerekkel dolgoztak. Az Oxford Egyetem humángenetikával foglalkozó központjának szakemberei tanulmányukban arra a következtetésre jutottak, hogy az anya táplálkozása hatással lehet születendő babájának öröklött génállományára, és egyúttal az olyan születési rendellenességek típusára vagy súlyosságára, mint például a szívrendellenesség vagy a farkastorok.

Jamie Bentham, a kutatás vezetője szerint eredményeik azért is különösen fontosak, mert először tudták bebizonyítani, hogy a gének és a környezet együttes hatása befolyásolhatja az embrió fejlődését az anyaméhben.

A kutató hozzátette: azt már tudták eddig is, hogy a helytelen táplálkozás és a hibás gének egyaránt befolyásolhatják az anyaméhen belüli fejlődést – írja az InfoRádió. Ám a mostani eredmények arra is fényt derítettek, hogy a két tényező kombinációja sokkal nagyobb valószínűséggel vezet súlyos egészségügyi problémák kialakulásához.

"Az eredmény azt sugallja, hogy a veleszületett szívrendellenességek esetleg megelőzhetőek olyan óvintézkedésekkel, mint az anya étrendjének megváltoztatása" – magyarázta Bentham.

A veleszületett szívrendellenesség a születési rendellenességek egyik leggyakoribb formája. Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a cukorbeteg vagy túlsúlyos anyák magzatai fokozottabb kockázatnak vannak kitéve. Az is bizonyított tény, hogy az olyan genetikai elváltozások, mint például a Cited2 gén hiánya, előidézhetik a veleszületett szívbetegség kialakulását. Ám az még a kutatók számára is újdonság, hogy egy olyan külső tényező, mint a kismama étrendje genetikai változást idézhet elő a születendő gyerekben.

A brit kutatók vizsgálataik során egészséges egereket hasonlítottak össze olyan egyedekkel, amelyek Cited2 génje hiányzott. A Cited2 hiánya az egereknél és az embereknél szívrendellenességet okoz, egészen súlyos formában is.

A kísérlet során az egereket a vemhességük előtt és alatt zsírban gazdag ételekkel etették, majd figyelemmel kísérték, miként fejlődnek utódaik a méhen belül. Az így kapott eredményeket összevetették a kiegyensúlyozott étrendű egerek eredményeivel.

A Cited2-hiányos egerek utódainál a kamrai izoméria – ami egy súlyos szívrendellenesség, rendellenes elhelyezkedésű szívkamrát jelent - kialakulásának kockázata több mint a kétszeresére nőtt, a farkastorok előfordulásának esélye pedig több mint hétszer gyakoribb lett, ha az anyaállatokat a zsíros ételekkel etették.

Nem történt viszont változás a genetikailag normális, de zsíros ételekkel táplált anyák utódainál, ami arra enged következtetni, hogy rendellenességek kialakulásában a zsíros étrend és a genetikai hiba egyaránt felelős szereppel bír.

2010. július 07.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?