A külvilág hangjai

 

A néhány hónaposok és a három évesek között is sok (és) látványos különbséget tapasztalhatunk. Ez alatt a rövidke három év alatt a magatehetetlen csecsemőből értelmes kisóvodás lesz.

 

Tudnunk kell, hogy ennek a korosztálynak elsősorban az egy személyhez, az édesanyához való kötődés a legmeghatározóbb. A zenei nevelés szemszögéből figyelembe véve az életkori sajátosságokat külön-külön tanulmányozhatjuk az egyes életszakaszokat. A fejlődés persze nem kategorizálható egyértelmű határokkal, és ha megpróbáljuk, akkor is számos egyéni eltérést fedezhetünk fel. Az alábbiakban mégis megpróbálom felvázolni a kisgyermekek fejlődési lépcsőit és azok zenei jellemzőit.

 

 

A szülést megelőző hangélmények a legkorábbi élményeink. A magzat nemcsak benne él az anya lassuló vagy gyorsuló szívhangjának zenéjében, hanem hall magas és mély, hangos és halk hangokat egyaránt. A méhen belül már a fejlődés 18. hete környékén hallja kicsinyünk a külvilág zajait, zörejeit, hangjait. Így jutnak el hozzá a kinti világ történései. Persze embrionális állapotban is megél hangélményeket, rezgéseket, amelyeket az anya csontjai és egyéb szervei közvetítenek. Ez nem hallás még, de a test muzsikáját már ilyenkor is érzékeli. A fül azonban az első olyan szervünk, amely a külvilágból közvetít ingereket.

 

Ami legfontosabb ebben az időben: az anya hangja, éneke az apróság számára. Nemcsak hallja, hanem el is raktározza magában, így később felismeri újra, ha megérkezik világunkba. De nemcsak az édesanya, hanem az édesapa vagy más családtag hangját is felismeri, ha ő gyakran énekel, beszél hozzá.

 

Érdemes az éneklést tehát áldott állapotban elkezdeni, hiszen magzatunk már igen korán hall, érzékel minket. Újszülöttként ismerős és megnyugtató hatású lesz számára a már a pocakból ismerős dallam, hang.

 

 

A gyermek a születés után sok újat, újdonságot érzékel. Az első sírása még a szülőszobában (vagy később) az első olyan produktum, amelyet ő maga hoz létre. A kezdeti időszakban a legfontosabb az édesanya hangja, hiszen azt már jól ismeri. Próbálja a fejecskéjét felé fordítani, ami nagyon nehéz feladat a számára.

Hat hónapos koráig a csecsemő rendezetlen, nagyobb mozgásait nagyobb hanglejtések kísérik, a különböző sírásfajtákon és az apró sikongatásokon kívül. Néha másfél oktáv távolságon is végigcsúszik a hangja. Fejét egyre ügyesebben fordítja a hangforrás irányába. Ahogy telnek a hónapok egyre jobban figyel, hangicsál, gőgicsél, elkezd utánozni is.

 

Fél éves kortól egy éves korig indul el egy igen intenzív mozgásfejlődés, ezzel egy időben pedig az összetettebb hangképzés. Az éneklés hatására a hallásuk is fejlődik és sokféle hanglejtést, hangszínt, hangzót, és ritmust próbálgatnak, amelyeket tőlünk, szülőktől lesnek el. Főleg nyílt magánhangzókat és hátul képzett mássalhangzókat mond, így hallhatjuk az „ejejej, tetete, ájájáj” hangokat, vagy a „mámmát”. A sok mondókázást, éneklést pont ezért szeretik nagyon. Ilyenkor már a mozdulatokat is utánozni kezdik lassan. Még nem értik a szavak értelmét, de fontos nekik a ritmus, a hangerősség, a hangmagasság.

 

Gyakran tapasztaljuk, hogy az eddig sokféle hangot adó, gőgicsélő gyermek egy éves kora körül átmenetileg leáll a hangicsálással. Testének egyensúlyozása, a felállás, a járás olyan izgalmas feladat, hogy a biztonságos közlekedés elsajátításáig főként arra koncentrál. Aggódnunk nem kell, nemsokára ismét változatos hangokat hallunk majd.

 

 

A kicsit nagyobb egy, másfél éves tipegők változatos blabláiban már ismétlődő ritmus van, határozott hangmagasságokat énekelgetnek és a kitalált hangcsoportokat motivikusan ismételgetik. A hangzók is sokfélék, a hangcsoportokban megjelennek a felnőtt beszédének elemei. Az ilyen korú kicsinyek igénylik legjobban az ölbeli játékokat (a kifejezés Kiss Árontól ered, aki összeállította az első gyermekjáték gyűjteményt 1891-ben), tehát a lovagoltatókat, sétáltatókat, tenyeresdiket és egyéb csiklandózós játékokat. Örömmel utánoznak minket és nagyon szeretik, igénylik az ismétléseket. Nem ritka, hogy csak egy játékot kérnek, de azt nagyon sokszor egymás után. Nekik ez fontos, mert az ismétlés biztonságot, örömet ad, így alakul ki egy tartós hangulat! Nagyon nagy boldogság, amikor már mutatják, vagy próbálják nekünk jelezni, hogy melyik mondókát játsszuk, vagy melyik dalt énekeljük el közösen.

 

A másfél-két- három éves korosztály az, akin az eddig „befektetett" munkát már tényleg láthatjuk: elkezdi visszamondani a mondókákat, az énekeket. Számtalanszor ismételnek akár elidőzve egy-egy részletnél, karjukat lóbálják, forognak. Játszanak a hangokkal és élvezik a hangadás, az önkifejezés örömét. Ezek a gyermekek már egyre többet értenek meg a felnőttek beszédéből. Örüljünk a sok-sok kitalált hangnak, játékos hangutánzásnak, mert ez gyermekünk alkotókedvét bizonyítja.

 

A sok-sok mondókát, éneket, mesét hallott két-három évesek nagyon szeretnek hosszan halandzsázni, mesélni, van, aki már egy-egy dalt el is énekel. A mondókákat is mondogatják és azt tovább pörgetik, forgatják, játszanak a szavakkal. A mozgás és a dudorászás ebben a korban összekapcsolódik. Amikor énekelünk bekapcsolódnak, elénekelnek egy-egy rövid dalt, elmondanak egy-egy mondókát. Persze ez nem elvárás tőlük, hiszen nagy az egyéni különbség. Van, aki korábban és van, aki sokkal később kezd el énekelni, beszélni. Azonban nagyon látványos, hogy az a gyermek, akivel sokat beszélgetnek, játszanak, énekelnek, milyen szépen, választékosan kezdi el használni az anyanyelvét.

 

 

Már a születéstől fontos (sőt várandósan is), hogy szépen, érthetően beszéljünk a kicsikhez. A művészeti nevelés, a művészetekkel való nevelés pedig elősegíti az érzelmek kifejezését és intenzív megélését. Kodály szerint a zene „lelki táplálékunk”. Az édesanya „nemcsak a testét adja gyermekének, hanem a lelkét is a magáéból építi fel”. Nagyon fontos ezért, hogy azt milyen gazdag és értékes forrásból teszi. A hangunk „mindig” kéznél van, hogy ezzel a paradoxonnal éljek. Természetesen mindegyikünknek más és más zenei élményei vannak, hiszen különbözőek vagyunk. Ne féljünk hát megkeresni a gyűjteményeket, ellesni ismerőseinktől, barátainktól a játékokat, megtanulni a szép és értékes énekeket. Ha tehetjük, járjunk énekes, játékos foglalkozásokra, amelyek nem csak a gyermekeknek, de az otthonmaradt kismamáknak is lelki feltöltődést jelentenek. Ha pedig a gyermekünk próbál énekelni, mondókázni, minden kezdeményezésnek örüljünk, sose javítgassuk, hagyjuk, hogy öröm legyen neki a „hangicsálás”!

 

Fiskus Olga

Ringató foglalkozásvezető