Két egypetéjű ikerpárnak adott életet egy dallasi anyuka
Négyesikrek születése önmagában is elég ritka esemény, de egy fiatal dallasi édesanya esete, aki négy kisbabának adott életet, az orvosok szerint ennél még sokkal különlegesebb.
Az először szülő Amanda Davis négy gyermeknek adott életet a dallasi Baylor Kórházban, de nem a megszületett gyermekek száma lepte meg igazán az orvosokat.
A hivatalos bejelentés szerint a 18 éves édesanya két egypetéjű ikerpárnak adott életet: az egyik ikerpár kisfiú, míg a másik kislány. A kórház képviselői szerint az ilyen szülés esélye egy a tízmillióhoz.
A szülés császármetszéssel történt, de az anyuka saját bevallása szerint remekül érzi magát.
- Igazán boldog vagyok, amikor látom őket - mondta Davis - Alig vártam, hogy lássam, milyenek lesznek. És most itt vannak, és láthatom az arcukat, és ez tökéletesen boldoggá tesz.
Az édesanya a piciknek az Abby, Lexie, Ryan és Zack neveket adta.
Az újdonsült édesanya állítólag semmilyen meddőségi kezelésen nem vett részt, sőt az orvosok eredetileg még javasolták is neki a magzatelhajtást, tekintettel fiatal korára és arra, hogy hajadon.
Forrás: http://www.nbc5i.com