Mert szeretnék egyszer még újra babázni?!

Fiatalabb koromban két gyermeket szerettem volna, egy fiút, egy lányt. Ha lehet, előbb a lányt, de ha a fiú jön, úgy is jó, mindegy, csak egészséges legyen. Amikor 3 évvel ezelőtt megfogant a fiam, madarat lehetett fogatni velem. Dolgoztam még, hangos, stresszes munkahelyem volt, így hónapokig féltem, féltettem a babámat. Sokszor azt éreztem, hogy jó lenne másképp átélni ezekat a hónapokat, nyugodtan, csendesen, de nem baj, majd a második terhességnél.. Mikor kiderült, hogy fiút hordok a szívem alatt, akkor is azt gondoltam, akkor majd másodjára jön a kislány. Megszületett a fiam, s bár voltak nehézségeink, élveztem minden együtt töltött pillanatot. Imádtam babázni, imádtam Őt ringatni, babusgatni, imádtam az illatát. Azt hiszem, akkor gyorsult fel az életem. Mert az idő rohant, és hirtelen a babám már mászott, aztán felállt, már nem kisbaba volt, hanem kisgyerek, aki már babanyelven beszélt. Nagyon hamar véget ért a babakorszak. De nem baj, babázunk még, hiszen hamarosan második gyerkőcöt szeretnénk, gondoltam...

Mikor a fiam egy éves lett, jött a mindent elsöprő vágy, babát szeretnék. Mindig két-három év korlülönbségről beszéltünk a férjemmel, így hamarosan belevágtunk, s két hónappal később megfogant Babóca. Már nem dolgoztam, otthon voltam a kisfiammal, így egészen másfajta ingerek értek. Ez a terhesség más volt, az első pár hónap talán nyugodtabb, de mondhatnám úgy is, hogy esélyem nem volt még csak gondolkodni sem azon, hogy baba van a pocakomban. A kis totyogóm gondoskodott róla, hogy ne a babával foglalkozzam. Próbáltam vigyázni magamra, de már másképp. Mert a kicsit emelgetni kellett, játszani vele, kúszni, mászni, és ez így is volt jól. Tán akkor tudatosult igazán bennem, hogy hamarosan kétgyermekes anyuka leszek, mikor nőni kezdett a pocakom. Nem akartam tudni a baba nemét (most sem), de a férjem ragaszkodott hozzá (most is), így mikor kiderült, hogy fiú, azt gondoltam, akkor már nem is lesz kislányunk. Néha ugrattam ugyan a férjemet, hogy talán majd harmadszor, de hallani sem akart róla.

Ne mondd, hogy nem lesz több, kértem tőle egy alkalommal. Nem tudom, szeretnénk e egyszer majd harmadik babát, de mondjuk inkább azt, hogy még nem tudjuk, én meg hadd játszak el néha a gondolattal, hogy talán egyszer majd újra babázunk. Ha meg másképp alakul az életünk, és nem lesz már több gyerekünk, az se baj, de ne most döntsük el..

Nem sokkal később egy pillanat alatt összetört a lelkem, mikor 5 hónapos várandósan a kisfiam kórházi ágyánál ültem. Nem akartam elhinni, hogy cukorbeteg. Féltettem a fiamat, féltettem a babámat a pocakomban, féltem a ránk váró élettől, haragudtam a sorsra. Kemény hónapok következtek, s mire feleszméltem, már az utolsó trimeszterben jártam Babócával. Igazságtalannak éreztem azt is, hogy a második terhességemet így kellett megélnem, de cserébe kaptam egy jó szülésélményt.

És már újra babázom. Imádom az illatát, imádom babusgatni, ringatni, dúdolni neki... Sokkal kevesebb idő jut rá, mint az elsőre, aki napi 24 órát kapott, és sajnos néha sírni hagyom, mert vannak helyzetek, mikor a diabétesz közbeszól, és a kétévesem azonnali kezelést igényel, de igyekszem mindent megtenni azért, hogy Babóca  tudja, érezze, mennyire szeretem Őt. Már elmúlt három hónapos. Imádom, ahogy rám mosolyog, ahogy babanyelven „beszélget”, ahogy néha kacag álmában.. Van már gyakorlatom, igen, vannak dolgok, amiket másképp csinálok, és nem parázom annyit. Amennyire csak tudom, kiélvezem a pillanatokat, még akkor is, ha épp a feje tetején áll a világ körülöttünk.

S hogy lesz e harmadik baba? Még nem tudom. De mikor Babóca 1 hónapos volt, s már kinőtte az első adag ruhácskát, megkérdeztem a férjemtől (bevallom, nem véletlenül), hogy mi legyen a kisruhákkal? Mire ő: a legszebbeket rakjuk el, Babócának is vettünk pár új darabot, ha lenne még baba, ő is kap egy-két újat.  

Esténként, mikor már elcsendesedik a ház, Babóca is elalszik szopizás közben, én meg arra gondolok, milyen szerencsés vagyok. Csak nézem Őt, ahogy álmában mosolyog, rácsodálkozom, milyen sokat nőtt születése óta, és újra meg újra azt érzem, hogy minden nehézség, minden kihívás és probléma ellenére ez életem legboldogabb szakasza. Az elmúlt 3 év, amióta anya vagyok. És lehet, hogy önző vagyok, de egyre inkább érzem, szeretnék még egyszer egy harmadik babát. Hogy a gyerekeim hárman legyenek egymásnak. És mert szeretnék egyszer még újra babázni. Mindegy, hogy kisfiú vagy kislány, úgyse akarom előre tudni a nemét..