Menstruáció szülés után - Ismét babát szeretnék, de a testem közbeszól…

Babóca már elmúlt egy éves, amikor újra előtört a vágy, babát szeretnék. Sokat beszélgettünk a férjemmel, nem zárkózott el a harmadik gyerek gondolatától, de még korainak tartotta. Mindkettőnknek meggyőző érvei voltak, amit a másik értett és elfogadott, a kompromisszum valahogy úgy szólt, hamarosan, de még nem most.. Pár hónapot várni nem volt gond, amúgy is volt még egy akadály: a testem is beleszólt a témába.

Szerencsésnek mondhatom magam, sosem volt különösebb gondom a ciklusommal. Időbe telt ugyan, míg kiismertem a testem működését, de a húszas éveimre belerázódtam a dolgokba. Sejtettem, hogy a szülés felborítja majd a rendszert egy időre, de nagyobb meglepetésekre azért nem számítottam. Az első fiam érkezése után 9 hónappal vissza is állt a ciklusom, na de a másodiknál teljesen más volt a helyzet, csak nem akart visszatérni a menstruációm. Különösebben ugyan nem zavart a dolog, szoptatásnál ugyebár normális, ha hosszabb ideig kimarad (na meg titkon azt reméltem, az első ovulációnál meg is fogan a következő baba), de másfél évvel a szülés után már nehéz volt türelmet gyakorolni. Épp esedékes volt a rákszűrés. Emlékszem a nővérke elképedt arcára, mikor megkérdezte, emlékszem-e az utolsó menstruációm első napjára, mire én azt feleltem, két és fél éve januárban, a napot már nem tudom. A szoptatás ugyan magyarázat volt, de javasolta, hogy beszéljek az orvosommal. Az orvos is meglepődött, annyit mondott, bár normális, mégse túl gyakori, hogy ennyi ideig kimarad a ciklus. Szerencsémre vértesztek sora igazolta, hogy minden rendben van, egyszerűen magas volt a hormonszint, ami blokkolta a dolgot. Nem volt más teendő, ki kellett várni. Nekem 26 hónapot kellett várnom.

Most úgy érzem, erről a 26 hónapról beszélni kell. Tudtam, hogy egészséges vagyok, hogy minden rendben, tudtam, hogy ez a szoptatás miatt van, mégis valahol ijesztő volt az egész. Ijesztő volt a gondolat, ez érzés, hogy egyedül vagyok. Mert ugye a lányok az ilyesmit megbeszélik. A tapasztalatokat kicserélik, suttognak, milyen a szülés után, mi várható, kinek mikor jön meg újra, a szoptatás mennyire befolyásolja, stb. Ezt mindet tudtam én is, de soha senkiről nem hallottam, aki két évig várt. Bezzeg most nem voltak “az egyik ismerősöm is hasonló cipőben járt” kezdetű történetek, én voltam a fura kivétel, aki erősíti a szabályt. Nem volt jó érzés egyedül lenni ezzel egy olyan világban, ahol az ember mindenről nyíltan beszél, a neten mindent megtalál, ahol nincsenek tabuk. Erről senki se beszélt, pedig van ilyen, normális, természetes, csak épp ritka. Az se segített sokat, hogy ha valakivel meg is osztottam a dolgot, azonnal rémült, ijesztő tekintetet láttam, ami azt sugallta, tuti baj van.