#baba#anya

Hogyan éljük túl a meddőség érzelmi hullámvasútját?

Sokan szenvednek intenzív szomorúságtól és hangulatváltozásoktól a meddőség miatt. Normális, hogy félelmet és szorongást élnek át. Az ismerősökkel történő idegesítő találkozókon szabadkozva bujkálnak az érdeklődő kérdések elől, kifáradtan vergődnek át az örökkévalóságnak tűnő kéthetes várakozásokon, miközben próbálkoznak áldott állapotba kerülni. Ebben a káoszban bárki elveszhet, de a labirintusból mégis a tudatosság lehet a kiút. Nagyon hasznos lehet, ha mindent megtanulsz a termékenységi tervekről, és felkeresitek azokat, akik segíthetnek nektek.

 


Mi a meddőség?

A meddőség a teherbeesés képtelenségét jelenti, miután legalább egy évnyi próbálkozás után sem sikerül áldott állapotba kerülni. Sajnos ez nem ritka. Magyarországon a párok 15 százaléka küzd meddőséggel (Emberi Erőforrások Minisztériuma – 2021.).

E párok egyharmadának meddőségi problémái mindkét partnerre vagy ismeretlen okokra vezethetők vissza, ami azt jelenti, hogy a pár egyik tagja sem tud gyermeket nemzeni, míg a másik kétharmadnál a pár egyik tagjánál észlelhető valami probléma. A szomorú adatok ellenére pozitívum, hogy az orvosi kezelésben részesülő párok 65 százaléka végül sikeresen teherbe esik. A kezelések közé tartozhatnak különböző gyógyszerek, termékenységi injekciók, méhen belüli megtermékenyítés, donor petesejtek használata és egyéb dolgok.

A meddőség érzelmi hullámhegyei és hullámvölgyei

A meddőség érzelmi fájdalma, amely nőket és férfiakat egyaránt érint, bonyolult lehet, és sok részből áll. Stresszt okozhatnak a társadalom, a családja, sőt saját maga részéről érzett elvárások és nyomás. Ráadásul a termékenységi kezelések is költségesek, és fizikailag is megterhelőek lehetnek. A meddőségi kezelések gyakran különböző tabletták szedésével és vérvizsgálatokkal, napi hormoninjekciókkal, ultrahanggal, petesejtkivételekkel és többféle eljárással járnak.

De az érzelmi hullámvasút az, ami igazán megviseli az embert: tanulmányok szerint a termékenységi problémákkal küzdő nők ugyanolyan szorongóak és depressziósak, mint azok a nők, akiket rák, szívbetegség vagy HIV miatt kezelnek.

Ez az érzelmi hullámvasút a remény és a csalódás ismétlődő ciklusait foglalja magában. Minden hónapban arra várunk, hogy kiderüljön, vajon megfogant-e, vagy egyszerűen csak (megint) nem történt meg a várt csoda, és a szokásos módon megjött a menstruáció… Az érzelmek és a bizonytalanság tengerén átívelő spirál megfojt.

Ehhez jön még a felborult munkahelyi és társadalmi időbeosztás, ami magában foglalhatja az álláskeresés felfüggesztését vagy a nyaralás lemondását az orvosi találkozók és különböző vizsgálatok miatt. Úgy tűnhet, mintha azok a dolgok, amelyek korábban boldoggá tettek, teljesen eltűntek volna az életedből.

A meddőséggel való megbirkózás nehéz. És a fel- és lefelé irányuló érzelmek mellett vannak más tényezők is, amelyek fokozhatják a stresszt. Íme néhány egyéb ok, amiért a meddőséggel való megküzdés során egy kicsit érzelmesebb lehetsz.

A szex nem szexi. Nagyon gyakori, hogy a meddőségen áteső párok arról számolnak be, hogy a szexuális életük inkább munkává vált, mint élvezetessé. És mivel a legtöbb termékenységi kezelés megköveteli, hogy nagyon meghatározott időpontokban szexelj, nehéz lehet úgy élvezni az intim időt, mint régen. Ha nehezen teremtesz kapcsolatot a szex közben, fontold meg, hogy szünetet tartasz a kezelésben, hogy újra kapcsolatba léphess a partnereddel anélkül, hogy az injekciók és a vérvizsgálatok stressze nyomasztana. A párterápia is egy másik lehetőség, hogy segítsen a kommunikáció, a támogatás és az egymáshoz való kapcsolódás fokozásában ebben a sebezhető időszakban. Különösen hasznos lehet egy olyan tanácsadó, akinek van tapasztalata a termékenységi kérdésekben. 

Az emberek folyamatosan kérdezősködnek. Lehet, hogy a barátok és a családtagok jót akarnak, de az, hogy újra és újra el kell magyarázni a problémákat, kimerítő lehet, és növelheti a stressz-szintet. Természetesen, ha szeretnél beszélni az egészségügyi problémáidról, és ettől jobban érzed magad, akkor mindenképpen tedd meg. A barátoktól és családtagoktól kapott támogatás, akik közül néhányan talán már átélték ezt a folyamatot, felbecsülhetetlen értékű lehet. Bizonyos helyzetek azonban túlságosan fájdalmasak lehetnek, például a rokonaid, barátaid babaváró bulijai és gyerekszületésnapjai. Ha ez a helyzet, adj magadnak engedélyt arra, hogy ezeket egyelőre kihagyd, és inkább magaddal törődj.

A kezelések drágák. Ha amiatt aggódsz, hogy a meddőséggel való foglalkozás megterheli a pénzügyeidet, dolgozz ki egy pénzügyi tervet és informálódj az orvosaidtól és az internetről az államilag finanszírozott programokról. Ilyen programok már Magyarországon is elérhetők teljes finanszírozással is.

Csak erre tudsz összpontosítani. Előfordulhat, hogy csak arra tudsz gondolni, hogy megpróbálj gyermeket vállalni - és ez lehet a témája szinte minden beszélgetésnek, amelyet a partnereddel és más családtagokkal folytatsz. Amikor minden egyes kortyot vagy falatot, amit beveszel, azzal mérlegelsz, hogy az hogyan segíti a termékenységedet, a naptárad tele van orvosi találkozókkal, és minden link, amire rákattintasz, a fogantatásról szól, érthető, hogy túlterheltnek érzed magad. Fontos megjegyezni, hogy bár a meddőségnek az esetek túlnyomó részében fizikális korlátok állnak a hátterében, a mentális állapot sem mindegy. Minél jobban görcsölsz azon, hogy teherbe ess, annál nehezebb lehet. Érdemes kiszellőztetni a fejed és az életednek más területeit is megpróbálni élvezni vagy legalábbis észrevenni. Egy kirándulás, utazás, mozi vagy színházi program a pároddal vagy a barátaiddal sokat segíthet a lelki és ezáltal a fizikai állapotodon is.

A meddőség miatti érzelmi stressz tünetei

A meddőség miatti érzelmi stressz jelei és tünetei egyénenként eltérőek lehetnek, de az alábbiak általában a leggyakoribbak, amelyeket a nők (és olykor a férfiak is) tapasztalnak.

  • Szomorúság vagy depresszió, amely nem javul.
  • Kevés érdeklődés a szokásos tevékenységek iránt.
  • Problémák a partnereddel, a barátaiddal vagy a családdal való kapcsolattartásban.
  • Szorongás, amely nem enyhül.
  • Nehézségek a feladatok elvégzésében vagy a koncentrációban otthon vagy a munkahelyen.
  • A szokásosnál kevesebbet vagy sokkal többet alszol.
  • A szokásosnál kevesebbet vagy többet eszel.
  • Fokozott alkohol- vagy drogfogyasztás.
  • Állandó bűntudat, düh, értéktelenség vagy pesszimizmus érzései.
  • Öngyilkossági gondolatok.

Hogyan készülj fel a meddőségi kezelésre és az ezzel járó érzelmekre?

Mielőtt elkezdenéd a termékenységi kezeléseket, érdemes mindent megtudni a folyamatról és annak következményeiről. Beszélj az orvosoddal és a többi szakemberrel, akikkel együtt fogsz működni, hogy megértsd az egyes lépéseket, és előre fel tudj készülni rájuk. Így magabiztosabban vághatsz bele, mert már a kezdés előtt tudni fogod, mire számíthatsz.

Az is fontos, hogy előre tervezz mind anyagilag, mind pedig akár érzelmileg is. Mielőtt elindulsz ezen az úton, érdemes felkeresned támogató csoportokat is. A csoportok és tanácsadók jelenléte segíthet abban, hogy végigmenj a folyamaton, és átvészeld a hullámvölgyeket, valamint a bizonytalanságot, amit a termékenységi kezelések okozhatnak.

Mit tegyél, ha depressziósnak vagy szorongónak érzed magad a meddőség miatt?

Ha úgy érzed, hogy a depresszió vagy a szorongás befolyásolja mindennapi tevékenységeidet vagy életminőségedet, ne habozz, fordulj szakemberhez! Egy, a meddőség területén tapasztalattal rendelkező mentálhigiénés tanácsadó, terapeuta vagy pszichiáter sokat segíthet. A terápia akár az te igényeidhez is igazítható. A tanácsadó akár segíthet eligazodni az orvosi lehetőségek között az út során. Olyan készségeket sajátíthatsz el, amelyekkel növelheted az ellenálló képességedet, ami segíthet egészséges módon megbirkózni a meddőséggel, hatékonyabbá teheted a kommunikációdat a partnereddel.

Ha bármikor is azon gondolkodsz, hogy kárt tegyél magadban, azonnal hívd a 116-123-as éjjel-nappal hívható számot, ahol ingyenes, bizalmas támogatást kaphatsz!

Kommunikálj a pároddal! A rendszeres egyeztetések arról, hogy hogyan érzed magad, biztosíthatják, hogy egy oldalon álljatok, és azt is jelezhetitek egymásnak, ha ideje lenne irányt változtatni.

Próbálj ki bizonyos relaxációs technikákat! Számos olyan gyakorlat létezik, amely segíthet a stressz idején. Próbáld ki a meditációt, a mély légzést vagy az izomlazító gyakorlatokat, hogy megnyugtasd elmédet, és a harc-vagy-menekülés állapotból egy nyugodtabb állapotba kerülj.

Tartsd be a napi egészségügyi gyakorlatokat! A testmozgás (feltéve, hogy orvosod engedélyezte), a helyes táplálkozás és az elegendő alvás mind fontosak az általános egészségi állapotod szempontjából, különösen, ha teherbe akarsz esni.

Enyhítsd a szexuális stresszt! Bár könnyebb mondani, mint megtenni, fontos, hogy a szexuális stresszt a partnereddel együtt dolgozd fel. Lehet, hogy nem reális, hogy egy-két hónapig ne próbálj teherbe esni, de ha igen, ez segíthet. Megpróbálhatsz más fizikai módon is kapcsolatot teremteni a pároddal, például csókolózással vagy egymás masszírozásával. Egy másik ötlet: Élvezd a "szórakoztató" szexet a nem termékeny időszakokban is, így nem mindig a teherbeesésről szól majd az együttlét.

Honnan tudhatod, hogy mikor van itt az ideje szünetet tartani vagy abbahagyni a termékenységi kezeléseket?

Minden ember más és más, ami azt jelenti, hogy mindenkinek magának kell eldöntenie, mikor van itt az ideje abbahagyni a termékenységi kezeléseket. Lehet, hogy csak néhány hónapos szünetről van szó, vagy talán itt az idő, hogy teljesen abbahagyjátok a prbálkozásokat.

Nehéz eldönteni, hogy mikor lesz ez a pillanat, különösen akkor, amikor az orvosi fejlesztések folyamatosan javulni látszanak a meddőség területén. A legjobb, ha megbeszélitek az orvossal a személyes helyzeteteket, hogy mérlegelni tudjátok, érdemes-e folytatni a kezelést, vagy irányváltás lenne célszerűbb. Ha tisztában vagy azzal, hogy milyen érzelmeid vannak, és hogy az esetleges depresszió vagy szorongás hogyan hat rád, ez is segíthet eldönteni, hogy milyen lépéseket tegyél a továbbiakban.

A meddőségi utazás sokféle felemelkedéssel és gyakran mélypontokkal jár, ami örömteli, szorongó, depressziós, sebezhető és bizonytalan érzéseket hagyhat benned. Ebben a nehéz folyamatban hihetetlenül hasznos lehet, ha a fizikai és a mentális egészségre összpontosítasz. Ha azt veszed észre, hogy tartósabban érzed magad levertnek vagy szorongónak, mint szeretnéd, tudd, hogy nem vagy egyedül, és keress segítséget egy meddőségre szakosodott mentális egészségügyi szolgáltatót. A lényeg: sokféle út vezet a szülőséghez - és mindegyik egyedi, és a végén gyakran hihetetlenül örömteli.

Forrás: babycenter.com

 

Purkald Krisztina, 2022. december 23.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?