#baba#anya

Ha alkalmazod a 90/10 elvet, az egész életed megváltozik!

Az életed sokkal könnyebb is lehetne, ha ezt figyelembe vennéd!

Életünknek csak egész kis része múlik a körülményeinken. Javarészt a mi reakcióink döntik el életünk folyását. Ismerd meg Stephen R. Covey 90/10 elvét, amellyel meghatározó javulást idézhetsz elő az életedben, egyetlen apró változtatással!

Mi az a ’90/10 elv’?

Az elv abból áll, hogy semmilyen körülmények között nem vagyunk képesek befolyásolni életünk 10%-át. Nem tudjuk elkerülni, hogy elromoljon az általunk használt háztartási gép, hogy ne késsen a repülőgépünk vagy ne kapjunk piros lámpát, amikor sietünk. Amit viszont tudunk befolyásolni, az a reakciónk ezekre a váratlan helyzetekre.

Életünk fennmaradó része, azaz a 90%-a az ezekre a váratlan helyzetekre adott reakcióinkból áll. Azokból a reakciókból, amiket stresszhelyzetben válaszul adunk.

Képzeld ezt el:

Reggelizik a család. A lányod ekkor véletlenül meglöki az asztalon a kávéscsészét, így a kávé ráömlik a tiszta fehér ingedre. Azonnal felpattansz és üvölteni kezdesz a gyerekkel, azt hajtogatod, hogy milyen kétbalkezes. Leszidod a feleségedet, amiért olyan közel rakta a csészét az asztal széléhez. A hálóba sietsz, hogy átöltözz, és amikor visszamész a konyhába, látod, hogy sír a lányod; nem fejezte be a reggelijét és nem készítette össze az iskolatáskáját sem.

Mindezek eredményeképpen ő lekési az iskolabuszt. A feleséged munkába rohan, ezért neked kell kocsival vinni a gyereket az iskolába. Mivel késésben vagy, gyorsan mész, sok közlekedési szabályt áthágva. Amikor a munkahelyre érsz, rájössz, hogy otthon felejtettél néhány fontos iratot. A napod rémesen kezdődik és úgy is folytatódik. Alig várod, hogy vége legyen. Amikor hazaérsz, látod, hogy a lányod és a feleséged is rosszkedvű. Feszültség érződik a levegőben.

Miért is volt rossz napod?

A. Mert a lányod véletlenül rád öntötte a kávét?

B. Mert a lányod lekéste a buszt és kocsival kellett őt iskolába vinned?

C. Mert dugó volt és késtél a munkahelyről?

D. Mert rosszul reagáltad le a helyzetet?

A helyes válasz: D. Nem csak a saját napodra nyomtad rá a feszültség bélyegét, hanem az egész családéra. A kiömlött kávéval már nem tudtál mit kezdeni, de kezdhettél volna valamit a reakcióddal.

Minden más lett volna, ha...

A kávé az ingedre ömlött. A kislányod már majdnem sír, de te azt mondod neki: ’Semmi baj, csak máskor jobban figyelj oda, oké?’. Átöltözöl a szobában, összeszeded a munkához szükséges holmikat. Amikor a konyhába érsz, látod, ahogy a lányod a ház előtt integet, miközben felszáll az iskolabuszra. Elbúcsúzol a feleségedtől, majd elindulsz otthonról. Öt perccel hamarabb érsz be a munkahelyre, ahol kicsattanó energiával üdvözlöd a kollégáidat.

Ha alkalmazod a 90/10 elvet, az egész életed megváltozik!

Két különböző forgatókönyv. Mindkettő ugyanúgy kezdődött, de teljesen másképp végződött.

Minden az életre adott reakcióidról szól! Nyilván, lehet úgy élni továbbra is, hogy mindenkit hibáztatsz a téged ért szerencsétlenségek miatt, de őszintén: ettől jobb lesz az életed?

Tanulj meg helyesen reagálni, és nem rontod el sem a napodat, sem az életedet!

Dugóba kerülsz? Ne szidd a többi autóst, mit számít, ha öt perccel később érsz be a munkahelyre? Majd másnap előbb indulsz. Emlékezz a 90/10 elvre és ne aggódj emiatt!

Lekésed a gépedet, emiatt borul a napirended? Ahelyett, hogy az ebben teljesen vétlen reptéri személyzettel kötözködsz, inkább ülj le egy padra és olvass valamit, vagy kezdeményezz beszélgetést más utasokkal!

Semmit sem veszíthetsz, ha a 90/10 elvet alkalmazni kezded! Hidd el, meg fogsz lepődni az eredményen!

A cikk forrása: szinesvilag.com

Képek: genial.guru

2017. augusztus 07.

Címkék:  

családtervezés

X
EZT MÁR OLVASTAD?