Fél év alatt egy Budaörs méretű város lakosságával csökkent Magyarország lakossága
Csak a szomszédos országokban élő magyarság gyors tempójú áttelepülésének köszönhető, hogy még 10 millió fő felett van hazánk lakossága, de a népesség csökkenését, úgy tűnik, sem ez, sem a különféle szociálpolitikai erőfeszítések nem tudják megállítani. Kelet- és Közép-Európában szinte mindenütt hosszú évek óta fogy a lakosság, és egyes EU-tagállamokban szintén csak a bevándorlásnak köszönhető, hogy egyelőre még szerény népességgyarapodást lehet regisztrálni. Pedig a tartós és gyors népességfogyás gazdasági következményei is rendkívül kedvezőtlenek.
A KSH legfrissebb adatai szerint Magyarország népessége június végén 10,119 millióra volt becsülhető. Az idei első fél évben 46 ezer gyermek született és közel 71 ezer lakos hunyt el, vagyis a január-június közti fogyás egy Budaörs méretű város eltűnésével ér fel. Szűk negyedszázaddal ezelőtt, 1980-ben még 10,709 milliós népességet mutattak a statisztikák, a csökkenés azóta folyamatos, csupán a tempójában következtek be kisebb-nagyobb változások. A kései Kádár-korszak pangása, a rendszerváltás izgalmai, a kilencvenes évek nadrágszíjmeghúzásai, majd a 2000-től a lakosság nagy része számára is érezhetővé vált életszínvonal-emelkedés mind-mind ugyanazt a szomorú demográfiai hatást fejtették ki: népességfogyást.
A demográfusok körében egyetértés uralkodik azzal kapcsolatban, hogy a népességfogyás megállítása rendkívül komplex feladat. Önmagában nem elégséges a gyermekvállalási kedv pénzügyi-szociális jellegű ösztönzése. Németországban például igazán gáláns az állam az utódot vállalókkal szemben: a gyermekenkénti családi pótlékot 1998 és 2002 között havi 220 márkáról (112 euróról) 154 euróra (40 ezer forintra) emelték, a szövetségi kormányzat 3648 eurós (950 ezer forintos) egyszeri születési segélyt ad minden kismamának, s mindehhez járul évi 2160 eurónyi (562 ezer forintos) oktatási-nevelési támogatás is. Ennek dacára Németországban tavaly 120 ezerrel kevesebben születtek, mint ahányan meghaltak, a 8,8 ezrelékes születési arányszám Európában az egyik legalacsonyabb.
Nem elégségesek önmagukban a magasabb születésszámhoz a gyermekszületést áldásnak tekintő kulturális-vallási tradíciók sem. Olaszországban máig igen erős a katolikus egyház befolyása, s nagy a magukat hívőnek tekintők aránya is, tavaly mégis csupán 9,4 ezrelékes születési arányszámot regisztráltak, száz nő élete folyamán átlagosan csupán 126 gyermeknek ad életet - miközben a népesség bevándorlás nélküli szinten tartásához legalább 210-220-ra lenne szükség.
Nem elég önmagában a gyermeknevelést, illetve az amelletti munkavégzést segítő kiterjedt társadalmi intézményhálózat sem. Svédországban a világon az egyik legmagasabb színvonalú és legkiterjedtebb óvodarendszer működik, az iskoláskorúakat pedig hasonlóan jól működő napközi várja délutánonként, mégis kevesebb gyermek született 2001-ben, mint ahány svéd polgár elhunyt.
A svéd eset annyira tipikus, hogy még az OECD is ezen mutatta be a kormányzati erőfeszítések csekély hatását a népesedésre egy tanulmányban (OECD Observer, 2001. november). A skandináv országban a demográfusok és a közgazdászok már a harmincas években elkezdték félreverni a harangot amiatt, hogy az egy nőre jutó születésszám a századfordulós négyről kettőre zuhant. Részben emiatt vezették be a világhírűvé vált jóléti intézkedéseket már a harmincas-negyvenes években: az ingyenes gyermekorvosi ellátást, a szülési segélyt, az alanyi jogon járó családi pótlékot stb. Ezekkel sikerült is konzerválni a kettő körüli termékenységi rátát, de az eredeti célkitűzést, a ráta 3-4-re emelését már nem tudták elérni. Sőt, ahogy a társadalom kezdett hozzászokni a juttatásokhoz, mindig újabb és újabb kedvezmények bevezetésére volt szükség a kettő körüli ráta megőrzéséhez is.
Az OECD kutatása szerint a gyermekvállalási kedvre legkedvezőbb hatással olyan intézkedések voltak, mint a terhes vagy kisgyermekes nők elbocsátási tilalmának bevezetése, az apasági szabadság megteremtése, vagy a különféle, gyermekekhez kapcsolódó adókedvezmények. Ugyancsak kedvező hatással járt a termékenységi rátára a hatvanas és a nyolcvanas évek nagy gazdasági fellendülése, azonban a hetvenes évek közepe-vége, valamint a kilencvenes évek gazdasági válsága kedvezőtlen volt ezen a téren. Az OECD mindezek alapján úgy látja, hogy a gyermekvállalási kedv emeléséhez a különféle pénzügyi-szociális ösztönzők nélkülözhetetlenek, de nem elégségesek.
Forrás: www.vilaggazdasag.hu
