A "sperma-mosás" módszere lehetővé teszi a HIV-fertőzöttek biztonságos gyermekvállalását
Most már a HIV-pozitív férfiak is lehetnek apák, anélkül, hogy gyermekük vagy partnerük egészségét veszélyeztetnék - jelentette be egy izrsaeli és európai orvosokból álló kutatócsoport. Szerintük a "sperma-mosás" eljárás olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy az amerikai orvosok arra kérték az Élelmiszer és Gyógyszerellenőrző Hatóságot (FDA), hogy mielőbb intézkedjen a módszer amerikai engedélyeztetése ügyében. A statisztikák szerint csak az Egyesült Államokban több ezer pár esetében hordozza a férj a HIV vírust.
Izraelben jelenleg két olyan terhességet tartanak számon az orvosok, ahol a fenti módszerrel sikerült véghez vinni a fogantatást: az egyik asszony az első harmadban van, a másik decemberben fogja világra hozni gyermekét.
Dr. Margalit Lorver, a Ramban Intézet igazgatóhelyettese, aki az izraeli kutatócsoport vezetője, elmondta, hogy míg a vírushordozó ondója erősen fertőzött lehet, a HIV vírus az ivarsejtekbe nem feltétlenül hatol be.
A sperma-mosás egy olyan eljárás, melynek során a spermiumokat elválasztják az ondófolyadéktól. Az eljáráshoz hasonló módszert már évek óta alkalmaznak a meddőségi klinikákon és a spermabankokban, hogy az ivarsejtek közül elkülönítsék a legegészségesebb és leggyorsabb spermiumokat, így növelve a mesterséges megtermékenyítés sikerességének esélyét. ….
A "sperma-mosás" egy viszonylag egyszerű laboratóriumi eljárás, amelynek során a centrifugális erő segítségével választják el egymástól az ondó különböző sejtjeit. Az ivarsejteket nem tartalmazó részt eltávolítják, míg a spermiumokra egy újfajta oldatot öntenek.
A mozgékony spermiumok közül a legegészségesebbek felúsznak az oldat tetejére, ahonnan begyűjtik őket és megvizsgálják, hogy HIV hordozók-e. A spermiumok végső mintája már nem tartalmaz folyadékot és más olyan sejteket, amelyek a vírust hordozhatnák. Ezt a mintát használják fel végül a megtermékenyítéshez, amely történhet egy laboratóriumi edényben, in vitro eljárás keretében, avagy egyenesen a nő méhébe injektálva, intrauterin inszeminációval.
Forrás: www.israel21c.org