3 év alatt 3 vetélés avagy a pajzsmirigy és én

3 év.
3 évig próbálkoztunk hiába a második babára várva.
Nem értettük.
Hisz a kislányom annyira magától értetődően született, azt gondoltuk, nálunk ez innentől kezdve csak könnyen mehet, s a tesó majd jön, mikor mi kigondoljuk. 

De...
Az első baba spontán elment 4 hetesen. Fel sem fogtuk, hogy velünk ilyen megeshet, de spontán vetélés volt, gondoltam, ez azért elég gyakori. El bírtam fogadni, el tudtam engedni...
A következő kis zigóta 7 hetesen nem mutatott szívhangot, a harmadik csöppség pedig, bár szépen dobogó kis szivet mutatott 7 hetesen, 11 hetesen azonban már nem élt. Őt is elvesztettük.

3 csalódás 3 év alatt.

Közben egyre jobban tönkrementem idegileg, lelkileg. Körülöttem mindenki azt hitte én nagyon erős vagyok és könnyedén viselem, de ez nem volt így.
Sokszor, elmondhatom, csak az tartott lendületben, hogy a kislányom miatt ki kellett tartani napról napra. De ha nem látott, leeresztettem, mint egy szerencsétlen, kifáradt léggömb.

A párom nagyrészt engem hibáztatott, és én is magamat.

Gyászoltuk a babákat, s közben terveztük a következő bébit, de sokszor azt éreztük, beszorultunk egy csapdába. Próbálkozások és vetélések végtelen körforgásában nem léptünk tovább...

Közben azt éreztem, mindig hulla fáradt vagyok, ideges, sokszor teljesen ok nélkül ingerült. Nehezen koncentráltam, nehezen figyeltem, az új dolgok megjegyzése rettenetes erőt igényelt. Otthon egyre gyűltek a jegyzetek, cetlik, mert mindent elfelejtettem. 
Mindezeket a tüneteket a sok munkára, gyereknevelésre, csalódások sorozatára fogtam. 
Azt mondtam mindenkinek, nem érdekelnek a dolgok, azért nem foglalkozom semmivel, de igazából borzasztóan le voltam lassulva, sokszor sok minden el sem jutott a tudatomig.
Alig ettem, mégsem fogytam egy dekát sem, sokszor fáztam.
Nagyon árulkodó tünetek, én mégsem gondoltam, hogy baj lehet.

A 3. vetélés után azonban elhatároztam, kérek legalább egy hormonvérvételt, mert valamerre el kellett indulnom.
Nem voltam hajlandó spontán nekifutni egy újabb próbálkozásnak orvosi támogatás nélkül. Vaktában.
Arra számítottam, majd alacsony lesz a progeszteron szintem, vagy ilyesmi, és kapok egy kis hormongyógyszert.
Azt hiszem, lényegében csak kerestem valami kézzel fogható kapaszkodót, ami segít bizonyítani, nem én vagyok a hibás.

A vérvétel eredménye borzasztóan meglepett: súlyos, régóta meglévő pajzsmirigy-alulműködést mutatott ki. 

Beteg vagyok? Én? Én soha nem voltam életemben beteg. SOHA.
Most meg itt van egy kór, ami évek óta bennem lappang, és észre sem vettem? Nem létezik!
Nem hittem el!

De létezett!
A betegség bennem élt, és mindent megmagyarázott. Az összes tünetemet, a babák elvesztését (bár ezt az orvosom 100%-ban nem tudta kijelenteni, úgy fogalmazott, köze lehetett a vetélésekhez a kórnak ) a lelassultságomat, az állandó kilóimat. 

Hashimoto-thyreoiditis- ma már mindent tudok rólad!

Elkezdtem a gyógyszerek szedését, az adag beállítását, a küzdelmet azért, hogy megint nekifuthassak a testvérprojektnek.
Lassú folyamat volt.

Hónapokig tartott, mire megfelelő szintre tornáztuk a pajzsmirigyserkentő hormon (TSH) szintjét, és újra próbálkozhattunk.
A kicsi szinte rögtön meg is fogant, s gyógyszeres kezelés mellett egészségesen meg is született.

Mérges vagyok magamra, mert hamarabb kellett volna lépnem. Kérhettem volna hamarabb vérvételt, a tüneteimet nem kellett volna a szőnyeg alá söpörnöm.

Lányok!
Csak annyit mondhatok, Ti ne kövessétek el ezt a hibát. 
Ha már többször vetéltetek, ha nem akar összejönni a baba, ha sok tünetetek utal rá, kérjetek a háziorvostól egy laborbeutalót.

Semmibe nem kerül, de számíthat! Időben kiderülhet, ha baj van!

A cikk elkészítésében közreműködött: http://kissemese.cafeblog.hu/