„Attól még, mert valaki igény szerint szoptat, meg hordoz, még lehet elhanyagoló szülő.” – interjú Bojti Andival a magabiztos szülőségről

Online nagyon aktívan vagy jelen, rengetegen követnek, a Magabiztos Szülők Klubjában több mint ezer családnak segítesz. Hogy jött az ötlet, hogy kilépsz az online térből az offline-ba és írsz egy könyvet?

Egy ideje gondolkoztam már rajta, hogy össze kéne gyűjteni valamilyen formában azt a sok mindent, amit a terápiás munkáim során megtapasztaltam, amit a tanulmányaim során elsajátítottam, amit szeretnék átadni a szülőknek és amit képviselek én – meg úgy az egész szakma is. És erre egy könyv tökéletes formátum lehet. Egyébként úgy vettem észre, hogy a követőim az online térben is igényelték ezt, amikor kérdésmatricát tettem ki, pár kérdés mindig érkezett azzal kapcsolatban, hogy miért nem írok könyvet. Az elképzeléshez megérkezett a megfelelő kiadó is, szóval most jött el az ideje.

Milyen volt könyvet írni?

Hú, hát neked őszintén bevallom, hogy nagyon nehéz volt. Én egy terápiás szakember vagyok, aki beszél. Szóban vagyok erősebb, terápián és online kommunikációban is sokkal könnyebben tudom elmondani a gondolataimat. De ezt leírni egy könyvnyi terjedelemben, amibe sokféle tartalom belefér, nekem nagy feladat volt. Az elején el is ment sok idő azzal, hogy a gondolataimat rendezzem és összeállítsunk egy tartalomjegyzéket. Amikor pedig elkezdtem írni, akkor meg nagyon sokféle dolgot írtam. Jöttek-jöttek a gondolatok – sokáig is írtam és a végső stádiumban még egy nagy átkeretezés, átszerkesztés is volt. Szóval tényleg sok meló van benne. De ez közös munka volt a szerkesztővel, a szaklektorral, meg a férjemmel.

Picik és kicsik

 

“Nem szivatni akar a gyerek, hanem csak szeretne fél percre az öledbe ülni” – Bojti Andrea gyermekpszichológus a visszababásodás okairól

Családi business. Gondolom a munkád, az online klub és a két gyerek mellett extra kihívás lehetett találni pár csendes órát, amikor elmerülhetsz.

Az utolsó időben hetekig nagy flowban voltam. Sokszor a régi lakásunkba mentem át és ott írtam, volt, hogy még éjszakára is ott maradtam és írtam. Én nem író vagyok, ez tényleg egy külön szakma, amit nyilván eddig is tudtam. De most tényleg nagyon megéreztem, megtapasztaltam.

Hogy épül fel a könyv?

Az első fejezetben beszélek arról a bizonytalanságról, ami most a mai világban van a szülőkben, ami annak a következménye, hogy változott a társadalmunk, hogy nem élnek együtt a családok, hogy tele van az internet információkkal és abból kéne kiszűrni, hogy mi jó tényleg, és mi jó tényleg nekünk.

A második fejezet a szülői önismeret. Itt arról írok, hogy hogyan válunk szülővé, mit jelent a szülői szerep, milyen hozott mintáink vannak, milyen a szülői stílusunk, hogyan tudunk együtt működni szülőként. De van szó a parentifikációról és a válásról is. Mindegyik eseteken keresztül kerül bemutatásra – természetesen nem felismerhető formában.

Mondhatsz példát?

Volt például, hogy a szülő bizonytalansága úgy nyilvánult meg, hogy túlságosan magabiztosnak próbálta mutatni magát, aminek a vége az lett, hogy a gyermekének székletvisszatartási problémája lett. És akkor itt írtam arról, hogy a merev szülői kontroll milyen hatással lehet a gyerek székletvisszatartására, hogyan oldódhat ez meg, stb. Ilyen eseteken keresztül próbálok bemutatni egy-egy jelenséget.

A harmadik fejezet a csecsemőkortól a kamaszkorig az összes életkoron át mutatja be a fejlődési ívet, amin átmegy a gyerek onnantól, hogy megszületett. Mi normális, mit várhatunk egy óvodástól, mi jellemző az iskolások teljesítményszorongására, a kamaszok identitáskrízisére, és így tovább.

És akkor van egy utolsó rész, ahol pedig a terápiás munkáimból mutatok be példákat, amiket otthon is tudnak a szülők alkalmazni. Például: hisztizik a gyerek és elsőként mindenki a hisztit akarja megszüntetni, ami egy nagyon felszínes hozzáállás. Először meg kell érteni a gyereket, érzelmileg kapcsolódni, komplexen látni, miért csinálja, mi történik a családdal, velünk szülőkkel, aminek akár kivetülése lehet a hiszti.

Egy nagyon-nagyon fontos mankót adsz ezzel a könyvvel a szülők kezébe.

Nagyon fontos, hogy legyen a saját szülőségünkre is rálátásunk, hogy hol vagyunk MI ebben, hogy vagyok én szülőként, mit hoztam én. A másik a tudás. Hogy tisztában vagyok azzal, mi a normális a gyerek korában, hogy nem teszem fel például a kérdést, hogy hét hónaposan miért sír utánam a gyerek, mert tudom, hogy ekkor ott a szeparációs szorongás. Ehhez elengedhetetlenül fontos ismerni a fejlődési ívet.

Picik és kicsik

 

“A gyerekek nem azért rombolnak, mert rosszat akarnak!” – Romboló gyerekekről Bojti Andrea gyermekpszichológussal

Bizony, viszont az jutott eszembe, hogy bármennyire is hiánypótló, fontos azt is tudatosítani az emberekben, hogy van, amit nem tudnak otthon megoldani, amikor lehet és kell is szakemberhez fordulni.

Így van, az ötödik fejezet pont erről szól, hogy hova fordulhatnak segítségért a családok, hogy milyen elakadással hova menjenek. Mert ez sem mindegy.  Ahogy az sem, hogy egy-egy dolog miatt a gyereknek kell-e segítség, vagy a felnőttnek!?

Tudom és látom, hogy nagyon jól akarják csinálni a mai szülők, de közben az általad is említett rengeteg fellelhető információ miatt annyit görcsölünk, hogy hiába nem szeretnénk, mégis elrontjuk végül a gyerekeinket.

Na ez is egy alfejezet, méghozzá egy nagyon fontos alfejezet: a "mivel lehet traumatizálni egy gyereket". Sokan ugyanis nem tudják, hogy ez valójában mit is jelent. Nem az a trauma, hogy a gyerek sírva válik el tőlünk az oviban, hanem hogy hosszútávon mi marad meg és mi megy tovább a megélés szintjén.

Mi a legfontosabb topik, vagy amire a legnagyobb szükségük van ma a szülőknek, hogy magabiztosabbá tudjanak válni ebben a szerepükben?

Szerintem nagyon fontos lenne a szülőknek megtanulni érzelmileg kapcsolódni a gyerekeikhez. Nem csak a viselkedésükre reagálni, és megdicsérni őket az ötösért, a szép versmondásért, vagy mert elpakoltak maguk után. Persze, ez is fontos. De ahelyett, hogy azt mondjuk: „Jézusom, mi van rajtad, azonnal vedd le ezt a ruhát!” megkérdezni a gyereket, hogy „Miért ez a ruha van rajtad? Mit szeretnél ezzel kifejezni?” Néha csak le kéne ülni velük beszélgetni és megpróbálni megérteni a gyereket.

Egyébként ez a kötődő nevelés alapja, amit évek, sőt évtizedek óta mond mindenki.

Igen, viszont azt látom, hogy a kötődő nevelésből leginkább az maradt meg a fejekben, hogy szoptassuk igény szerint a gyereket, ne adjunk cumit, hordozzuk, és ha ezeket csináljuk, akkor már jó a kötődés. De a kötődés egy érzelmi minőség, a babára, az ő igényeire hangolódás, az egymásra hangolódás. Attól még, mert valaki igény szerint szoptat, meg hordoz, még lehet elhanyagoló szülő. Sokszor, ha valaki ilyen checklistekben gondolkozik, hogy mit csináljon ahhoz, hogy jó anya legyen, kívülről várja a megerősítést, mert valójában belülről bizonytalan.

A gyerek akkor válik biztonságosan kötődővé, ha a szülő is. Viszont a lakosság nagy része bizonytalan kötődő. És ha az is, a jó hír, hogy ezen lehet változtatni. A szülő, aki most felveszi a kesztyűt és változtat, és nem ismétli meg azt, ami neki volt, nem csak saját magán és a gyerekén segít, de már a leendő unokáján is. Ezért fontos a szülői önismeret, hogy én, az aktív generáció megteszem azt a lépést, hogy ha a transzgenerációs rossz minta jön, akkor ezen dolgozom, és így megtörhetem a folyamatot. Ebben próbálok segíteni a már kapható A magabiztos szülő című könyvemben.