„A gyermekágy nem hat hét. Az inkább egy év!” – Az anyaság gyászáról Sepsi Helga pszichológus

Mielőtt belecsapunk, tisztázzuk a fogalmakat. Mi a különbség szülés utáni depresszió és baby blues között és miben más ez a kettő, és hogy jön a képbe az anyai gyász?

Nagyon fontos ezt tisztázni, mert sokan a kettőt tényleg még mindig egynek hiszik. Pedig a baby blues és a szülés utáni depresszió nem egy és ugyanaz. Igaz, a kezdeti időszak hasonló, mert lehangoltsággal indul. De az időtartamát és a tüneteket tekintve is van eltérés.

A baby blues szülés után pár napig tart és nagyjából két héten belül le is tud csengeni. Nagyfokú hangulatingadozással jár: egyik pillanatban úgy érzem, hogy jó anya vagyok, másik pillanatban összeomlok és zokogok. Jellemző még az ingerlékenység, a szomorúság és a szenzitivitás.

Ezzel szemben a szülés utáni depresszió akár egy évig is el tud húzódni. Azért is, mert itt kőkeményen bele tud ragadni az anya ebbe a reményvesztett hangulatba. Ilyenkor úgy érzi, nehéz az életét vinni, a gyermekkel sem tud kapcsolatot kialakítani. A baby blues esetében tud örömöt találni a gyerekében, tud kapcsolódni. A depressziós anya azonban nem tud kapcsolódni a gyerekéhez és az örömre való képessége is megszűnik. Mintha egy fekete felhőt vonszolna maga után és nem engedi, hogy a nap ki tudjon sütni. Ez a koncentrációs és a döntéshozatali képességekre is kihat, nem motivált, nincs jövőképe, sokszor az alvásba menekül.

És ilyenkor tudnak jönni a környezettől a legbántóbb beszólások, amik még rá tudnak minderre tenni egy lapáttal...

Igen, a legszomorúbb az tud lenni, ahogy a környezet reagálni tud erre az egészre. Miért nem boldog a nő, aki most szült. „Szedd össze magad és legyél végre boldog! Ne sírj, hát most szültél, most kéne a legboldogabbnak lenned!” Bagatelizáljuk az érzéseket, és intellektualizáljuk az „örülj, hogy neked legalább van gyereked, mások évekig próbálkoznak hiába” típusú megjegyzésekkel. Itt szeretném tisztázni, hogy az anyák ilyenkor nem hisztiznek és nem is éppen rossz passzban vannak, hanem egy komoly érzelmi állapotot élnek át. És pont az ezekhez hasonló reakciók miatt dönt úgy sok anya, hogy akkor inkább nem is mondja senkinek, magában tartja, izolálja magát, amivel meg majd tovább erősödik a magányosság érzés. Szakemberhez sem megy, mert szintén: mit szól majd a környezet, pláne, hogy ilyen esetekben már nem elég a pszichológus, ilyenkor már pszichiáter kell, depresszió esetén ugyanis gyógyszer szedése lehet javasolt, amit a pszichiáter írhat csak fel.

Úgy tudom, hogy a szülés utáni depresszió az apákat is érinti.

Igen, ezt nagyon fontos kiemelni, hogy ilyen is van! Kisebb arányban fordul elő, és jelen pillanatban nincs is sok kutatás ezzel kapcsolatban, de gondoljunk bele: az ő életük is ugyanúgy felborul, az új férfi, apai szerepnek nekik is meg kell felelni. Ráadásul náluk is ott a hormonális változás, csökken a tesztoszteronszintjük.

Na erről még nem hallottam!

Igen, nagyon érdekes evolúciósan hozott dolog ez is, annak érdekében, hogy odaadóbb legyen a férfi, hogy jobban tudjon kapcsolódni a gyermekéhez, csökken a tesztoszteronja. Ezen kívül pedig a terápiás folyamataimban azt vettem észre, hogy meglepően sokszor jelenik meg ilyenkor változás a szexualitásnál. Az úgynevezett Madonna komplexus miatt visszaesik a férfiak libidója.

Ezt mi okozza?

A Madonna-kurva komplexus esetében szülés után a férfiaknak csökkenhet a libidójuk, mert máshogy tekintenek a párjukra. Elsősorban az anyát látják bennük, a gyermekük anyját, már nem a szexis nőként tekintenek rájuk.

Ez lehet összefüggésben azzal, hogy a férfi jelen van-e a szülésnél?

A szülésen való részvétel sokféle érzelmi reakciót válthat ki a férfiakban, és egyeseknek lehetnek ambivalens érzéseik a női testtel, szexualitással és anyasággal kapcsolatban. Minden egyes személy élményei egyediek és más-más reakciókat kelthetnek, így egyértelműen nem mondható ki, hogy aki végig néz egy szülést, annak örökre elmegy a kedve a szexuális együttlétektől.

Viszont amit még meg kell említeni, hogy sokszor bizony ki is szorulnak az apák az apai szerepből, különösen, amikor az anya és a gyerek nagyon szimbiotikus kapcsolatba kerül. Nincs könnyű dolguk a férfiaknak. Az anyáknak 9 hónap áll rendelkezésükre felkészülni az anyaságra, minden nap érzik a változást a testükben, a testükön. A férfiaknak nehezebb a felkészülés, ők „csak” a párjuk növekedő hasát látják. Aztán egyszer csak ott egy kisbaba. Sok férfi jön hozzám azzal, hogy úgy érzik, nem tudnak kapcsolódni a gyerekhez, nem szeretik, irigyek a gyerekre, mert az anya csak a babával foglalkozik. Sokszor 4-5 hónap is eltelik, mire elkezdenek kötődni a gyerekhez.

Említetted, hogy a férfiakra nincsenek még kutatási adatok, de kíváncsi lennék, hogy nők esetében lehet tudni, hogy hány anyát érint a baby blues és a szülés utáni depresszió?

A baby blues a nők 80%-nál megfigyelhető, a szülés utáni depresszió 10-15%-nál.

Hú, ezek elég magas számok! Van, amivel meg lehet esetleg előzni a kialakulásukat?

Onnan kezdeném, hogy milyen tényezők tudják előidézni. Először is a hormonális változás, ami nagyjából elkerülhetetlen, hogy a progeszteron és az ösztrogén szint csökken. De vannak genetikai tényezők is, ha a családban volt már depresszió, vagy bármilyen hangulatingadozás, akkor az már lehet jelzés, hogy nagyobb az esély, hogy megjelenik – férfi és nő esetében is. Ha nincs támogató közege az anyának, ha a párkapcsolat egyébként rossz, vagy egy traumatikus szülésélményen van túl – ezek sajnos mind segítenek a depresszió kialakulásában. Mindig van valami a dolog hátterében, ezt azért mondom, hogy megerősítsem: ez nem hiszti, ez nem alakul ki csak úgy, ok nélkül.

És hogy mit lehet tenni megelőzés szinten?  A család segítsége elengedhetetlen. Ne azt sulykoljuk, hogy nem oké, amit az anya érez. Ez nem hiszti vagy lustaság. Figyeljünk, hallgassuk meg, támogassuk az anyát és segítsünk, ahol tudunk. És ha már úgy érezzük, nem tudunk, akkor vonjunk be szakembert. Ez nem csak az anya érdeke, hanem a gyereké is. Mert ugye az első időszakban alakul ki anya-gyerek között a biztonságos kötődés. És ha az anya nem tud kötődni a depresszió miatt, akkor az a gyerekre is kihat, ami akár a fejlődésére is hatással lehet.

Egyébként érdekesség, nemrég olvastam, hogy bizonyos kultúrákban például méhlepényből sütnek, főznek azért, hogy a hormonegyensúlyt fenntartsák, mivel a hormonok és a tápanyagok egy része tovább él a méhlepényben, így számos pozitív hatása lehet az elfogyasztásának például csökkenhet a szülés utáni lehangoltság, hangulatingadozás, és segítheti a regenerálódást fizikai értelemben is.

Térjünk át az anyai gyászra, mert ha jól értem az eddig elmondottak alapján, az egy teljesen más szituáció és erről még tényleg nagyon keveset beszélünk. És örülök neki, hogy te nem csak mint pszichológus, hanem mint érintett édesanya is beszélsz erről.

Nagyon fontos beszélni arról, hogy az anyaság egy gyászfolyamat is. Egy nagyon hosszú folyamat. Magam is megtapasztaltam és ezért is szeretném kihangosítani, hogy merjünk beszélni róla. Szabad és tényleg merjük is az anyaság és a gyász szavakat együtt használni. Én magam is úgy gondoltam, hogy fel vagyok készülve rá. Gondolj bele, pszichológusként rengeteget tanultam róla és foglalkoztam vele család és párkapcsolati terapeutaként is, hogy mi vár rám: baby blues, normatív krízis, párkapcsolati gondok... Mégis, ugyanúgy elért a kezdeti sokk. Nekem is meg kellett tanulnom ebben az új szerepben lenni, végig menni a gyászfolyamaton. Tudatosítani magamban és elfogadni, hogy a testem se lesz már a régi, hogy a szexualitásom is megváltozik.

Mikor lett könnyebb?

Már egyéves elmúlt a kislányom, amikor azt éreztem, hogy nagyjából ,,megérkeztem” és elgyászoltam a régi életemet, és az, aki akkor voltam, az már nem leszek, hogy meg kell ismernem az új magamat, ezt a nőt, ezt az anyát, ezt a feleséget, akivé váltam. Hogy valami elmúlt, amit már nem tudok visszahozni. Igen, nekem több mint egy év volt, az anya szereppel való azonosulás. Erre szoktam azt mondani, hogy a gyermekágy nem hat hét. Az inkább egy év! De természetesen, lehet kevesebb is, rövidebb is másoknál.

És ez a gyászfolyamat nem olyan, hogy akkor puff elmúlik. Egyrészt visszajöhet később ugyanezzel, de akár más folyamattal is.

Bizony, ez nem olyan, hogy most elgyászoltam valamit és akkor innentől hátra dőlök. Ez folyamatosan ott van az anyaságban. Ha eldöntöm, hogy nem akarok több gyereket, az is el tud indítani egy nagy gyászfolyamatot, hiszen nem leszek többet terhes, nem babázok többet. Ez is egy gyász. Az életszakasz váltások mind normatív krízissel járnak. Minden váltás hoz magával egy ilyen gyászfolyamatot. Szóval ne tekintsük ezt lezárt folyamatnak.

Fel lehet-e előre készülni, hogy egy baby blues és/vagy egy szülés utáni depresszió után ne vágjon még ez is totálisan a földhöz minket!?

Bizonyos mértékig igen, de nem lehet erre feltétlen felkészülni. Látod, nekem se sikerült. Hiába tudja az ember az elméleti részét, hiába készítenek fel mások. Én is próbáltam felkészíteni egy várandós barátnőmet arra, hogy mi vár rá. Miután megszületett a babája azt mondta, hogy amikor meséltem neki, akkor egy 10-es skálán úgy érezte, hogy az anyaság 4-es krízis. Most, hogy már ő is benne van azt mondta: minimum 10-es. Amikor ott vagy a pillanatban, az egészen más. Van egy ilyen úgymond szemellenzőnk: „az én gyerekem majd jobb alvó lesz... majd én máshogy csinálom... én majd tartom magam az elveimhez...” Ezt ismerjük, hogy elveink csak addig vannak, amíg megszületnek a gyerekeink. De nem azt mondom, hogy nem lehet készülni. Kell, de teljesen nem lehet felkészülni.

Hozzád járnak olyanok, akik kifejezetten erre készülve érkeznek?

Igen, egyre több tudatos családtervező van és jön is hozzám. Az önismeret nagyon fontos folyamat itt is, feltenni magunknak azokat a kérdéseket – a párunkkal együtt - , hogy

• akarunk gyereket? de tényleg akarunk?
• miért akarunk gyereket?
• milyen sémáink, trigger (kiváltó ok) pontjaink vannak?
• milyen csomagot hozok? mit akarok ebből tovább adni?
• mik az otthonról hozott mintáink?
• ok, ilyen sérülésünk van, de mi az, ami ebből az erőnk lehet, erősforrásként él bennünk tovább, mit tudunk ebből a gyereknek majd tovább adni?

Nagyon fontos előtte a párkapcsolatunkkal kapcsolatos esetleges nézeteltéréseket rendezni, az elsők között lesz ugyanis a baba érkezése után, ami sérülhet. Mindig mondom: egy stabil párkapcsolat védőháló egy gyermekágyas időszakban, úgyhogy már várandósság alatt is készüljünk erre. Illetve amik nagyon jók: a ceremóniák. A Blessingway, azaz a szülésre bocsátó ünnep segít elbúcsúzni a gyermektelen nőtől és ünnepelve elindulni az úton, hogy gyermekünk lesz.

Fel lehet-e készülni reálisan az anyaságra, lehet-e úgy edukálni a leendő szülőket/anyákat, hogy annak ne az legyen a vége, hogy végül nem akar gyereket? 

Szerintem amennyire fontos kihangosítani a negatív dolgokat, annyira fontos a másik oldalról, a jó dolgokról is beszélni, hogy meglegyen a balansz. Anno én is megkaptam egy férfi barátomtól, hogy elveszem a párja kedvét az anyaságtól. Úgyhogy azóta arról is beszélek, hogy milyen csodás önismereti út az anyaság, hogy mennyit ad. Én rengeteget tanultam amellett, hogy nagyon nehéz. Nekem a kislányom a tanító mesterem is. Mióta ő itt van velünk, sokkal rugalmasabb vagyok, feltétel nélkül tudok szeretni, lehozok egy napot 3 óra alvással is, és olyan erő szabadult fel bennem, amit nem tudok szavakba önteni. Ez tényleg egy csoda, valami újat ismerünk meg az anyaság hatására önmagunkról, miközben a határaink kitolódnak. És ez tök oké a sok nehéz dolog mellett. Teljesen validak az ambivalens érzések.

Megkérdezhetem, hogy volt-e benned szégyenérzet azért, hogy téged is így megviselt a dolog annak ellenére, hogy te pszichológus vagy?

Amíg eljutottam az anyaságig, én nagyon megdolgoztam a pszichológus szerepemet. Sok esetben ám ez nagyon szorongató érzés volt számomra. Például az, hogy a családom, a barátaim mit várnak el tőlem, hogyan próbálnak használni egy-egy „hallgass meg”, „adj egy tippet” megkereséssel. Szóval én ezt, hogy nem lehetek 0-24-ben elfogadó, feltétel nélküli pszichológus mire szülő lettem, megtanultam szétválasztani magamban. Nekem is vannak határaim, én is ember vagyok. Szóval ebben nagy munkám van.

Ez persze nem azt jelenti, hogy nem jön elő. Most például, hogy a kislányom 19 hónaposan elkezdett bölcsibe járni, és ezzel egy időben cumizni is, be is kapcsolt, hogy milyen rossz anya vagyok, meg karrierista. Nekem is beugranak a kutatások, hogy mi milyen hatással lehet rá. De ilyenkor tudatosan vissza kell rántani magamat, megnyugodni és emlékeztetni magam rá, hogy nem mindig kell valami pszichológia elmélet. Ezért (is) jó, hogy a férjem, aki mérnök, vissza tud rántani a valóságba, például azzal, hogy azt mondja: nem lehet, hogy csak jön a foga, és azért cumizik? Van, amit nem kell túlpszichologizálni.

Egy pszichológus is lehet nem tökéletes anya. Sőt, kell is talán, nem? Mint ahogy senkinek nem kell annak lennie.

Így van. Én is kifakadhatok, és tök oké, ha én is „csak” elég jó vagyok. Az már elég.