#baba#anya

Milyen legyen a babaszoba?

Ha van rá lehetőség, akkor érdemes külön szobát kialakítani a baba számára, még akkor is, ha az első hetekben a szülőkkel együtt alszik. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, amelyekre mindenképpen érdemes figyelni a babaszoba kialakítása során.


Az ágy ne kerüljön az ablak közvetlen közelébe

A babaszoba esetében a padló kiválasztásakor az a legfontosabb szempont, hogy könnyen tisztítható legyen. A legszerencsésebb választás ebből a szempontból a laminált padló vagy a parketta. A festéshez érdemes mosható festéket beszerezni. A színválasztásnál pedig érdemes kerülni a túlságosan vibráló és élénk árnyalatokat. Továbbá annak érdekében, hogy harmonikus és pihentető legyen a végeredmény, két-három színnél nem érdemes többet használni a falakon.

Mindenképpen világos helyiséget célszerű választani babaszobának, hogy napközben sok természetes fény jusson be. Arra feltétlenül figyelni kell, hogy az ágy ne kerüljön az ablak közvetlen közelébe, hiszen a pici a szellőztetés során könnyen megfázhat. Továbbá érdemes a kiságy és a pelenkázó mellett egy szekrényt vagy komódot is elhelyezni a szobában, hogy a pici ruhái és játékai kényelmesen elférjenek.

A pelenkázó legyen könnyen tisztítható

Mindemellett elengedhetetlen berendezési tárgy egy kényelmes fotel, amely kiváló hely a szoptatáshoz. Továbbá arra is figyelni kell a szoba kialakítása során, hogy a szoptatás és a pelenkázás során minden szükséges eszköz olyan távolságban legyen, hogy könnyen el lehessen érni, egyszerűen hozzá lehessen férni.

A pelenkázó esetében nagyon fontos, hogy könnyen tisztítható legyen és biztonságos. A legjobb, ha olyan helyre kerül, ahova nappal elegendő természetes fény jut. Továbbá az esti megvilágításról is gondoskodni kell, legyen kellően elegendő a fény, de ne melegítse túlzottan a babát.

Az éles sarkok és a kiálló részek veszélyesek lehetnek a picire

A bababútorok esetében fontos, hogy bababarát anyagból készüljenek, szóval a felületük vizes hígítású festékkel legyen kezelve, nem pedig oldószeressel. Arra is figyelni kell, hogy a sarkok lekerekítettek legyenek és szépen eldolgozottak, valamint a felületük legyen sima, hiszen az éles sarkok és a kiálló részek veszélyesek lehetnek a picire.

Az összes bababútor közül a legfontosabb a kiságy, hiszen a pici nagyon sok időt fog itt tölteni. Érdemes arra figyelni, hogy a rácsok közötti távolság ne legyen túl nagy, hogy nehogy beszoruljon a pici feje. Érdemes olyan változatot beszerezni, amely esetében a fekvőfelület állítható. Így az újszülöttet nem kell nagyon mélyen letenni a kiságyba. Később, ha már tud kapaszkodni, akkor lejjebb engedhető a matrac. A kiságy esetében helyezhető puha rácsvédő az ágyrácsra, hogy a pici forgolódás közben ne üsse be a fejét. Esetleg fölé libegő nézegetnivaló is helyezhető, de semmi esetre sem szabad túlzsúfolni a kiságyat. Fontos, hogy a lepedő gumival rögzíthető legyen a matrachoz, különben veszélyes lehet a picire, fulladást okozhat. Ugyanígy veszélyes lehet a párna, a cumisüveg és a plüssállat. 

S. Dóra, 2022. november 30.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?