Koppi-napló – A pörgés állandó

Persze minden adott volt, hogy a picivel törődjek, de így mindig volt egy kis csavar, egy-egy időpont, egy-egy vizsgálat, egy-egy leküzdendő akadály, ami a szemem előtt lebegett.

Például kezdődött úgy az előző napló megjelenésének hetében, hogy hétfőn gyógytorna, kedden oltás, szerdán a háziorvos, csütörtökön a második vérvételünk és ortopédia - az egyik Kecskeméten, a másik az ellenkező irányban Félegyházán -, majd péntekre kipurcantunk. Amíg nem volt Koppi, mindig azt gondoltam, hogy ez csak pár órát jelent és utána mennyi idő van még. De ez a pár óra az, amikor - ha bírja - egy anyuka pihenés helyett a háztartással foglalkozik.

De van, hogy inkább pihenek Koppival, csak mert az olyan jó dolog, vagy mert a pici ezt „követeli”. És próbáljunk meg nemet mondani, egy, a hiányunk miatt síró vagy a hasfájással, fogzással küzdő babának. Így vendégeket csukott szemmel várok vagy nyugodt szívvel rendet rakhatnak helyettem!

Legutóbb ott tartottam, hogy Koppi iszonyat gyors fogyásba kezdett - 3750-el született, 3660-al jöttünk haza, majd 3300-ra csökkent a súlya. Mivel kaja után azonnal elaludt, nem követelt többet, azt hittem, minden rendben, de sajnos nem így volt. Nem volt elég, amit egy nap megevett. Ennek következménye az lett, hogy jött a tápszeres pótlás, és a praktikák a tej növelésére, mert Koppi csak akkor szopik-szopott, ha könnyen jön az anyatej.

Próbáltam javítani az szoptatási technikán, ébresztgettem Koppányt, 1-1,5 órákat töltött cicin - plusz fél óra tápszer minimum -, forgattam, egy evés alatt etettem bölcső- és hónaljtartásban, ülve, fekve, székben… Mikor a tejjel végeztünk, mérés után jött a pótlás. Persze nem vagyok vak, láttam, akármit is teszek, a tej csökken, a tápszer mennyisége pedig nő. Koppi pár hét után nem volt hajlandó este felkelni és enni, így ébresztettem magunkat, de egy idő után már kár volt, mert egy ernyedt, a cicimet csak cuminak használó babát kár felkelteni, ha ő márpedig aludni akar.

Persze a tápszer bevetése után már nem fogyott, de a tej mennyisége továbbra is csökkent. Még alig volt egy hónapos, azt hiszem, de már két ciciből kapott enni, forgattam és keltegettem állandóan szegényt. 1,5-2 hós korától meg már annak is örültem, ha egyáltalán evett anyatejet.

Koppány eddig is sírt cicire tevés előtt-közben-alatt. Majd eljött a Karácsony és nem volt többet hajlandó elfogadni a cicit, lilulós-fejhangón visítós-levegőt nem vevős sírással jelezte, hogy ő befejezte a hagyományos táplálást. Így maradt a tápszer és bár pár napig fejtem, de annyira lecsökkent a tej, hogy nem volt értelme - a végén csak 10ml/nap volt a termelés. Pedig a szülésznőm kézzel fejni is megtanított, nekem ez volt a leghatásosabb módszer, még ha a kezeket meg is erőlteti.

Így Koppány a harmadik hónapot betöltve tápos kiscsirke lett. Már nem idegesít, ez van, a lelkem nyugodt, mindent megtettem a fejen állva etetésen kívül. Így utólag már tudom, hogy az elején mit kellett volna máshogy csinálni, de az sem biztos, hogy a végén más eredményt hozott volna.

És akkor az orvoshoz rohangálásról. Csumpicinek kéthetes korában volt az első vérvétele és kb. egy hete a második. A kecskeméti gyermek-vérvételes hölgy egy csoda! Koppi az első vérvételt végigaludta, a másodikon kevesebb, mint egy percet sírt, majd végig vigyorgott. Az első vérvétel a pajzsmirigy miatt volt, jelentem, semmi gond! Még ha ez is igen „vicces történet”: TSH, T3, T4 vizsgálatot kértek a gyerekosztályon - mármint a zárójelentésben kérték, hogy háziorvosi beutalóval vonuljunk el vérvételre. De csak a háziorvosi beutalóval nem csinálják meg mind a három vizsgálatot.

1,5 hós korában hasi ultrahang és fejlődés-neurológia következett. A fejlődésneurológián szóltam, hogy járunk Dévény-tornára a születési körülmények miatt, mintegy megelőzésképpen. A doktorúr nagyon helyeselte és túl nagy eltérést nem tapasztalt, csak a nyak- és hátizmok voltak picit kötöttek. A fejlődés-neurológia előtt volt a hasi ultrahang, amit Koppány nagyon rosszul viselt, pedig akárkihez mentünk addig, nem reagált az orvosokra, asszisztensekre, nővérekre rosszul. Sőt, őszintén mindenkit bájol ezerrel, nagy sármőr lesz.

A vese uh után azt mondták, egyszer majd még találkozunk, de semmi komoly, én meg megnyugodtam, hiszen a szülés után kapott zárójelentés szerint sincs Koppánynak semmi vészes eltérése. Szerencsénkre a fejlődés-neurológián akkor vizsgáló doktor volt az, aki a nefrológiai rendelést is végzi. Így felhívta a figyelmem, hogy nem olyan kicsi a probléma szerinte, így kb. egy hónap múlva kontroll, vizeletvizsgálat és hasi uh.

November végére azt hittem vége lesz az izgalmaknak, de ekkor jött a lehetőségek elemzése. A doktor elmondta, mi történik jó és rossz esetben. Így a következő egy hónapban mindennek utána néztem, gyermeksebészeket kerestem, szállást Szegeden a kórház közelében, olvastam és informálódtam… Ami nagyon fontos, mindezt úgy, hogy nem aggódtam - nem szabad beparázni, anyukák! Ez nagyon fontos!

És hogy ezt is elmeséljem még: Csodabékám kéthetes korában megérkezett a Gyámügyi berendelés, hogy jelenjek meg, mert megbüntetnek, ha nem…… sablon, sablon, sablon. Mivel utánanéztem a szülés előtt, így tudtam, milyen lehetőségeim vannak. Jártam ügyvédnél, bírónál, bíróságon, egyeztettem email-ben és telefonon Gyámüggyel, hivatalokkal, sorstársakkal, barátokkal is. A 7. hónapban eldöntöttem mit teszek, de történt közben valami, egy nagyon nagy dolog, ami más színben tüntetett fel mindent!

Megszületett Koppány és az én kis bolygóm az övével együtt kezdett el keringeni, megváltozott a helyzet, megváltozott minden, máshogy gondolkodom a születése percétől. Koppánynak nincs szüksége olyan emberekre, akik hónapok óta nem érdeklődtek felőle, avagy a szememben lemondtak róla! Annyi ember szereti, hogy amíg tehetem, olyanok nem kerülnek a közelébe, akik ártóan hathatnak a fejlődésére. Családjogilag rendezett a helyzetünk, én vagyok Koppi egyetlen és törvényes képviselője!

Csumpi