Fel lehet-e készülni egy koraszülésre? Én megpróbáltam.

Szinte biztos volt, hogy koraszülöttek lesznek a babák, csupán az volt a kérdés, mennyire.

Mivel heteken át teljes ágynyugalomra voltam ítélve, volt időm “felkészülni”. Képeket és videókat néztem extrém kora sikertörténetekről, fórumokra regisztráltam, elolvastam a KORE PICi füzetét, ami mankóként szolgál a koraszülőknek és rátaláltam olyan ismerősökre, akik átélték a koraszülés traumáját és első kézből adhattak információkat a helyi koraszülött intenzív osztályról.

Nagyon lassan haladtam, mert minden információ felzaklatott, és idő kellett, hogy újra és újra visszatérjek ebbe a nyomasztó világba. Mintha szándékosan kínoztam volna magam, de akkor szentül hittem, hogy ez majd segíteni fog, amikor ott leszek abban a helyzetben.

Már túl voltunk az első kör tüdőérlelőn és már befektettek a kórházba megfigyelésre, amikor a 27. héten hajnali 2-kor arra keltem, hogy szivárog a magzatvíz.

A korábbi kutatómunkám eredményeként a 32. hetet céloztam meg az elérendő minimumként, így nem volt kérdés, hogy nagyon nagy a baj, a 27. hét kétségbeejtően kevés. Az első pánik után egyfajta teljes belenyugvás telepedett rám; minden mindegy, csak a babáknak jó legyen.
Elolvasás nélkül aláírtam a császármetszéses beleegyező nyilatkozatot, elfogadtam, hogy hosszában fognak vágni, mert gyorsan kell kivenni a babákat. És azt is, hogy meg kell várnunk a reggelt, hogy minél több koraszülött intenzíves gyermekorvos legyen jelen. Majd végül azt is, hogy nincs 3 hely a koraszülött intenzíven a babáimnak, így mentővel felvisznek a fővárosba.

Mivel nem voltak fájásaim, és a szivárgás is alábbhagyott, abba a tévhitbe ringattam magam, hogy nincs is olyan nagy baj, ha reggelig lehet várni, akkor nem is súlyos a helyzet. Aztán Pestre érve még szinte ki sem szálltam a mentőből, már dokik hada várt, egy gyors vizsgálat és már a műtőben voltam.

Az őrzőben aztán kaptam három képet a babákról a férjemtől. Nem sok kisbaba formájuk volt, és alig látszott valami belőlük a csövektől és a lélegeztető maszktól. Este levittek hozzájuk tolószékben; pont olyanok voltak, mint a fotón. Csontsovány kisbékák, egyszerre ijesztően csúnyák és gyönyörű szépek. Egy dolog olvasni róla és egy másik dolog látni egy extrém koraszülött csöpp kis testét. Bőre átlátszó, pihe kis szőrrel borított és lóg rajta, mintha jó pár mérettel nagyobb lenne.

Picik és kicsik

 

Létezik, hogy hármasikrekkel könnyebb az élet, mint egy babával?

Jó, hogy készültem, nem volt rajtam az a sokk, az a kétségbeesés és pánik, mint a többi újonnan érkezőn. Én már tudtam, ami információt ők ekkor próbáltak kinyerni elsősorban az orvosoktól, majd mikor ott koppantak, akkor a fórumokról. Jól van a babám? Rendbe fog jönni? Mikor mehetünk haza?

Mindenki biztatásra vágyik, de az orvos nem adhat reményt, csak száraz tényeket.

Az első 24, majd 48 óra kritikus. Fejjél tejet, beszélj hozzá, simogasd, vagy inkább mégse, csak tartsd rajta a kezed, kengurúzz és legyél jelen, ez a dolgod.

De a hullámvölgyekre nem lehet készülni: mikor ott állsz mellette és összeomlik a keringése, mert megint elfelejt lélegezni…
Leveszik a légzéstámogatást, visszateszik, újabb szúrások, branülök, műszerek… Minden nap délelőtt 11-kor nyílik a súlyos fehér ajtó, és te ott ülsz előtte a kemény és hideg fehér padon; várod, hogy megtudd az aznapi ítéletet.

A koraszülés trauma.

Lehet rá készíteni a lelket, de szerintem erre nem lehet felkészülni.

Sokszor irigylem a férjem. Ő nem tudta, mennyi veszéllyel járt, hogy ilyen korán születtek a lányaink. Ritkán izgult, mert nem tudta, hogy kellene. <3