Egy koraszülött baba első éve
Ward baba első életévét örökíti meg az alábbi videó, amelynek megtekintéséhez mindenki készítsen elő egy kupac zsebkendőt - kelleni fog.
Ward Miles kicsit sietett meglátni a napvilágot: 3,5 hónappal előbb érkezett, mint ahogy számítottak rá szülei. Születésekor mindössze 900 grammot nyomott és számtalan egészségügyi problémával kellett megküzdenie, többek között több agyvérzéssel is.
Édesanyja, Lindsey csak négy nappal a születése után, 2012. július 20-án vehette először karjaiba. Ekkor még mindig csak 1400 garmmot nyomott - bár pár nap alatt ez azért csodás fejlődésnek mondható.
Szerencsére Ward egyébként is csodás fejlődésnek indult és minden előtte álló akadályt legyőzött. 107 kórházban és inkubátorban töltött nap után végre hazamehetett. Édesapja, Benjamin Scot Miller - aki egyébként fotográfus - folyamatosan dokumentálta, ahogy kisfia növekszik.
Aztán a sok-sok videóból ezt a csodálatos filmet készítette egy évvel azután, hogy Ward végre kikerült a kórházból. Saját bevallása szerint nemcsak a babájuk első évét szerette volna bemutatni, hanem azt is, ahogyan egy anya szereti a gyermekét.
Ward Miles - First Year from BenjaminScot on Vimeo.
Szerintem tökéletesen sikerült neki. De én még egy szálat látok a felvételeken: egy apró méretű, de annál nagyobb harcost. Akit senki és semmi sem tarthat vissza.
Szilágyi Diána, 2013. december 19.
Babanet hozzászólások(2 hozzászólás)
Köszönjük Dia!!
Amikor a kismamák azt mondják, hogy mindegy mi lesz, csak egészséges legyen, néha nem is fogják fel, hogy tényleg ez a legfontosabb. Az én nagyfiam is egy igazi kis csoda nekünk, és minden nap hálát adok érte, hogy egészséges és szépen fejlődik.