#baba#anya

A bőr-bőr kontaktuson alapuló gondozás sokat segít a koraszülöttek és beteg újszülöttek gyógyulásában: ez a KENGURU-módszer

Mi is az a kenguruzás és mire jó pontosan?

Ahogy azt már a neve is sejteti, a Kenguru módszer (KMC: Kangaroo Mother Care) egy, az állatvilágból ellesett technika, amely a szülő és gyermeke közötti szoros fizikai kontaktusra épül. A kenguruzás lényege, hogy a koraszülött babát a terápiában résztvevő családtag meztelen mellkasára helyezik, majd bebugyolálják, ezáltal mintegy élő inkubátorként egy megfelelő hőmérsékletű, nyugodt és biztonságos közeget teremtenek számára. Az így létrejött „ölelésben” az újszülött egy olyan, jótékony hatású és szeretetteljes környezetbe kerül, mely nagyban segíti egészséges fejlődését.

“Már évtizedek óta közismert tény, hogy a bőr-bőr kontaktuson alapuló gondozás sokat segít a koraszülöttek és beteg újszülöttek gyógyulásában. Az erre épülő technikát Kenguru módszernek hívják (KMC), melynek alkalmazásakor stabilabb életfunkciók, például jobb légzésszám, pulzus és vérnyomás figyelhető meg a gyermekeknél. A módszernek emellett hosszú távú pozitív hatásai is vannak, melyek közül fontos kiemelni a megfelelőbb neurológiai fejlődést, többek között a kognitív funkciók esetében." - foglalta össze a módszert és pozitív hatásait Dr. Nádor Csaba neonatológus, a Semmeleweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztályának vezetője.

De hogyan is találkozik egy szülő a Kenguru módszerrel?

Hogy jobban megérthessük ennek körülményeit, egy fiatal édesapa, Török Kornél mesélt saját élményeiről. Nem sokkal ezelőtt feleségével igazán rémisztő dolgon mentek keresztül, amikor októberben váratlanul beindult a szülés, és kisfiuk, Ádám, mindössze 27 hetesen megérkezett hozzájuk. Bár eleinte nem tudták pontosan, hogy milyen következményekkel járhat, ha egy baba idő előtt jön a világra, hamar kiderült számukra, mennyi veszély leselkedhet egy koraszülött gyermekre. A kórházban azonnal felmerült a Kenguru módszer lehetősége, melyet, bár korábban még sosem hallottak róla, az orvosok és nővérek tanácsára nem sokkal kisbabájuk születése után ki is próbáltak. Először nagyon aggódtak, azonban pár alkalom elég volt ahhoz, hogy megbizonyosodjanak a technika hatékonyságáról, kisfiuk ugyanis napról-napra egyre nagyobb fejlődést mutatott. A terápiát több héten keresztül alkalmazták, s felváltva, minden alkalommal mintegy két órán keresztül ölelték magukhoz gyermeküket.

A kenguruzás egyébként sokkal több, mint egy egyszerű terápiás lehetőség.

Jótékony hatásairól számos tanulmány született, s alkalmazása nem csak javasolt, de kifejezetten szigorú szabályok vonatkoznak arra, ha egy egészségügyi intézményben akadályozzák e módszer használatát.

A WHO 2022-ben publikált egy kiadványt, ami alapján a KMC gyógyszernek tekintendő, így használatának korlátozása minden esetben terápiás hibának minősül. Ugyanez vonatkozik arra, ha a gyógykezelések során elválasztják egymástól a szülőt és az újszülöttet. Különösen fontos, hogy a kékfény-terápia idején sem szabad megvonni a bőr-bőr kontaktust.” -  nyomatékosította Dr. Nádor Csaba.

A módszernek emellett olyan előnyei is vannak, melyre elsőre nem is gondolnánk. A kenguruzás ugyanis nem csak a koraszülött gyermekek számára nyújt segítséget, de a szülők is felbecsülhetetlenül fontos pillanatokat köszönhetnek neki. Ahogy azt Kornél saját szavaival is megerősítette, az ez idő alatt szerzett tapasztalatokat és élményéket azóta is nagy becsben tartják, hiszen a Kenguru módszer rájuk is igazán nagy hatást gyakorolt, fizikailag és lelkileg egyaránt. Hozzátette, a kórházi napok alatt számos apukával találkozott, aki szintén kenguruzni járt gyermekéhez. Mivel a születés utáni időszakban hagyományosan főleg az édesanyának nyílik lehetősége arra, hogy igazán bensőséges viszonyt alakítson ki babájával, igazi pozitívumként élte meg, hogy egyre több esetben adatik meg a lehetőség a férfiak számára is, hogy e nehéz helyzetben támogathassák párjukat és családjukat. Kornél számára különleges élmény volt, hogy a terápiának köszönhetően édesapaként ő is részese lehetett kisfia minden egyes mozzanatának, már az első perctől kezdve. „Az egyik legszebb emlékem ebből az időszakból, mikor Ádám először tudta önállóan átfordítani a fejét egyik oldalról a másikra. Ez egy igazán különleges pillanat volt, aminek azért lehettem szemtanúja, mert éppen közösen vettünk részt a terápiában”. – mesélte el Török Kornél.

Magyarországon az elmúlt évtizedben évente körülbelül 8000 olyan gyermek jött világra, aki idő előtt vagy az átlagosnál kisebb tömeggel született. A koraszülöttek számos egészségügyi kockázatnak vannak kitéve, azonban a bőr-bőr kontaktusra épülő Kenguru módszer segítségével ma már egyre többet lehet tenni azért, hogy egészséges fejlődésük biztosítva legyen. Felhívva a figyelmet a módszer jelentőségére, a Melletted a helyem Egyesület a Kenguruzás Világnapján idén nyolcadik alkalommal is meghirdette az ország összes Perinatális Intenzív Centruma közötti kenguruversenyt. A verseny fődíja a GE HealthCare speciális, kenguruzás közben is alkalmazható fototerápiás eszköze volt, melyet a szervezők a kenguru módszert legaktívabban használó intézménynek adtak át. 

A Kenguruverseny nyertese a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegének Koraszülött Intenzív Osztálya, a Korányi PIC lett. 

A Kenguru módszer népszerűsítése

Bár Magyarországon már egyre több helyen alkalmazzák az újszülötteket érintő terápiák során, sajnos a Kenguru módszer sok egészségügyi intézményben még mindig nem elérhető. A Melletted a helyem Egyesület célja, hogy népszerűsítse és felhívja a figyelmet a kenguruzás jelentőségére a koraszülött gyermekek gondozásában. Éppen ezért a Kenguruzás Világnapjának alkalmából már évek óta hirdet versenyt az ország Perinatális Intenzív Centrumai között. Az idén nyolcadik alkalommal indított verseny főnyereménye a GE HealthCare kékfény-terápiához használt orvosi eszköze, a BiliSoft volt, mely remekül alkalmazható kenguruzás közben is.

A Melletted a helyem Egyesület a magas színvonalú működésnek és hihetetlenül nagy befektetett energiának köszönhetően kimagasló a koraszülött ellátásban alkalmazott jógyakorlatok terén. Ma már nem csak az a szempont a koraszülött ellátásban, hogy a baba életben maradjon, hanem az is, hogy ép, egészséges gyerek és felnőtt váljon belőle. Ehhez elengedhetetlen a szülők bevonása az ápolásba, például a kenguruztatásba. E terápiának köszönhetően alakulhat ki gyermek és családtag között egy olyan, szoros érintkezés, az úgynevezett high-touch.. A Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztályának ítélt fődíj révén, a GE HealhCare Bilisoft készülék segítségével nincs akadálya a csecsemő és a szülők vagy gondozók közötti kötődésnek. A baba a terápia során mellkasra helyezhető, etethető, akár ringatható is, biztosítva a jótékony hatású környezetet megteremtését anélkül, hogy el kellene tekinteni a kenguru terápia előnyeitől.” - mondta el Gyarmati János a GE HealthCare regionális perinatális vezetője.

 

2023. július 20.

 
 
 
X
EZT MÁR OLVASTAD?