10 embertípus, akiket utálni fogsz szülés után
Vannak kismamák, akiket kifejezetten zavar, ha szülés után látogatók özönlik el a házat. Másoknak éppen jól esik két pelenkacsere közt a kizökkenés. Akármelyik típusba is tartozol, a ScarryMommy cikke alapján összeszedtük, melyik embertípusokat fogod utálni magad körül:
1. A segítő, aki nem segít
Sokan ígérték meg neked a terhesség végéhez közeledve, hogy átjönnek majd segíteni, amikor a kisbaba megszületik? Csak azt felejtették el közölni, hogy a "segítség" abból áll majd, hogy ülnek az alvó kisbaba ágya felett, amíg te próbálod megcsinálni azokat a feladatokat, amiket azt hitted, majd ők megcsinálnak. Ugye, milyen nagy segítség? Ne aggódj, amint sírni kezd a kisbaba, rögtön a kezedbe nyomják.
2. A látogató, aki vendégségben érzi magát
Az előző pontban említett "segítő" mostohatestvére. Jellemzően messze él, és nem tud várni, amíg elviszed megmutatni a kisbabát. Ezért eljön, és amikor magadat is alig tudod ellátni, még ki kell szolgálnod őt is.
3. Aki elkésik
A barátnőd megígéri, hogy délre hoz ebédet. Természetesen a kisbaba nem sokkal 11 után elalszik. Végre alhatnál te is egy keveset (ha már éjszaka nem tudtál), de csak vársz, és vársz éhesen, és persze fáradtan. Mikor délután 1-kor végre megérkezik, nem érti, miért vagy elégedetlen és ingerült.
4. Aki süteményt hoz
Először még örülsz a sok édességnek, mivel folyton éhes vagy a kimerültség és a szoptatás miatt. Később viszont, amikor a hűtőben semmi normális ételt nem találsz, így hajnali 3-kor is csoki tortát eszel, hirtelen megutálod ezt az embert is. Soha nem fognak így a plusz kilók leolvadni...
5. A webdoktor rovat írója
Ez a következő, ami őrületbe kerget. Egyrészt te is szokatlan tünet együttest produkálsz szülés után. Másrészt a kisbabád is pöttyös, furán lélegzik, hámlik, csuklik, sír... Mindezeket biztosan éjszaka kezdi, hogy esélyed se legyen felhívni egy hozzáértőt, és tanácsot kérni. Gyorsan megguglizod, és amint meglátod, milyen betegségek lehetséges tünetegyüttesét hordozhatja a babád, pánikba is esel.
6. Betegen érkező vendég
Jellemzően náthásan, tüsszögve jelenik meg az ajtód előtt. Persze, azonnal magyarázkodni kezd, hogy múlt héten ugyan beteg volt, de már nem fertőz. Vagy hirtelen kiderül, hogy allergiás valamire, és éppen út közben jelentkeztek a tünetek rajta. Még mielőtt elküldhetnéd kezet mosni, már nyúl is az újszülött kezéhez. Te pedig minden tüsszentéskor látni véled a lakásban szétterülő baktériumok áradatát.
7. Aki szerint mindent rosszul csinálsz
Csak elmondja, hogy annak idején hogyan csinálta a saját gyerekével. De hát nem egyértelmű, hogy neked is ugyanúgy kellene mindent csinálnod? Látszik, hogy képtelen vagy a "kedves" tanácsaik nélkül ellátni a kisbabát. Mi lesz, ha már enni, járni, érettségizni fog, ha már most ennyire ügyetlen vagy?
8. Hangos férj
Korábban észre sem vetted, hogy a férjed folyton forgolódik álmában. Meg sem hallottad, ha horkol. Nem zavart, ha kiment éjjel a mosdóba. Ezidáig. Most azonban, amikor a kisbaba lélegzetét is követed álmodban, minden nesztől felébredsz. Egyszer a gyerektől, egyszer a párodtól nem tudsz aludni. Valójában a kisbaba ébrenlétét is ráfogod a párod elviselhetetlen alvási szokásaira. Valljuk be, kicsit utálod... Főleg, amikor reggel még ő panaszkodik, hogy fáradt.
9. A terhes éned, aki nem tornázott eleget
Kismamaként azt mondták a terhestornán, hogy minél több alkalomra eljársz, annál könnyebben bírod a szülés utáni napokat. Most aztán utálod magad, hogy miért nem mentél még több alkalomra. Vagy tornázhattál volna otthon is. Akkor most biztosan jobban bírnád a kis újszülött súlyzód hurcolását.
10. A postás
Miért csenget? És miért pont akkor, amikor végre elaludt a baba? Vagy épp a melleden lóg a gyerek? Vagy amikor napok óta először állsz be a zuhany alá?
Kármán Krisztina, 2016. június 09.