TESTVÉRFÉLTÉKENYSÉG: ITT A MEGOLDÁS, HOGY A NAGYNAK NE LEGYEN OLYAN NEHÉZ
Egy kis testvér érkezése nagyon sok változást hoz az elsőszülött gyerek életébe. Még ha mesélnek is neki a szülők (ami nagyon fontos), és igyekeznek a legtöbbet megtenni azért, hogy felkészítsék az újonc jövetelére, a „nagy” elképzelése akkor is sok helyen fog ütközni a valósággal.
Az elsőszülöttnek korábban nem kellett beérnie a szülők megosztott figyelmével, a játékok csupán időleges tulajdoni jogával, vagy az ő igényeinek másodlagos figyelembevételével (lásd altatás, etetés, öltöztetés, stb.), így ezt elképzelni sem tudja. Továbbá a gyerekek általában kétéves korban kezdenek el egyre határozottabban önállósodni és függetlenedni a szülőktől, legalábbis ha már kiépült az a biztonságos kötelék a szülők és köztük, ami kellő magabiztosságot ad ahhoz, hogy szerencsét próbáljanak egyedül is.
Minden nagy változás azonban bizonytalanságot okoz a gyerekekben, s ez éppen így van az önállósodással is. Amikor egy előrelépés túl nagynak, soknak, ijesztőnek tűnik a számukra, rendszerint regressziót, azaz visszalépést tapasztalhatunk a fejlődésükben. Mintha azt kérdeznék: Ha mégsem sikerül vagy elbizonytalanodom, ti akkor is itt lesztek? Amit kiépítettünk biztonságos köteléket, továbbra is megmarad, vagy örökre elveszett? A gyökereimhez mindig visszatalálhatok?
Ha minderről megbizonyosodhatnak egy regresszív viselkedés által (pelenka, cumi vagy etetés kérése), újra nekiindulnak a maguk útjának, unszolás nélkül is, magabiztosan. A kis testvér születésénél ugyanez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ez nem az ő érettségükön múlik, ezért minden gyereket eltérő mértékben érinthet meg a dolog. A bizonytalanságuk és az ellenérzéseik intenzitása változó lehet, de minden esetben ugyanarra van szükségük. Hogy a múltjuk ne vesszen el. Hogy mindig visszaidézhető és értékes legyen mindenki számára.
A cikk teljes terjedelmében a divany.hu oldalán olvasható.
