Próbálok jó anya lenni
Nekem az a jó, ha a babám úgy alszik, ahogy neki jó, ezért vagyok jó anya. De lehetek azért is, mert odafigyelek a babámra és arra, hogy megelőzzük bölcsőhalált (amiről a baba nem is tudja, hogy létezik) és ezért tudatosan visszafordítom, még ha neki az nem is kényelmes.
Jó anya - rossz anya
Szeretném leírni a témával kapcsolatos gondolataimat. Előrebocsátom, hogy kislányom most múlt 10 hónapos. 28 éves vagyok, tehát pont abban a korban, amikor a társadalom elvárásai szerint illik az első gyereket megszülni. Nekem "sikerült" ennek az elvárásnak megfelelnem. Tudatosan készülten a gyerekvállalásra. Minden kézzel fogható szakirodalmat elolvastam a témában, mert az volt az álláspontom, legjobb ha magam olvasok utána mindennek, figyelembe véve azt is, hogy az információ ilyen széleskörű elterjedésével sajnos nem csak a hasznos tudás jut el az emberhez. De nyitott voltam pro és kontra elolvastam mindkét oldalt (természetes szülés - érzéstelenítéssel szülés, szoptatás - nem szoptatás, közös alvás - külön alvás a babától, cumi - nem cumi stb), hogy bármilyen helyzetbe kerülök, magam dönthessek. A kéretlen tanácsokat megszűrve hallgattam. Volt, amit megfogadtam közülük és volt, amit nem. Sőt volt olyan is, amit igyekeztem meg se hallani.
Aztán megszületett a kislányom és azóta folyamatosan próbálok jó anyja lenni. Ez abban áll nálam, hogy megpróbálom az ő igényeit maximálisan kielégíteni azzal, hogy saját magamat sem adom fel teljesen. Keményen megküzdöttünk a szoptatással, mivel nem volt elég tejem, sőt volt pár nap, amikor szinte semennyi sem volt. Ha akkor egyik ismerősömre hallgatok, ma már nem szoptatok. Viszont kemény munkával elértem, hogy lányom még ma is szopizik. Ugyanakkor nem vettem azt sem a lelkemre, hogy abban a pár napban tápszert kapott, amikor nem volt elég tejem és később is pótoltam, ha úgy éreztem, hogy éhes maradt evés után.
Cumit is kipróbáltuk és a mi esetünkben bevált, de kislányom nem lett cumi-függő. Amióta mászik, nincs cumi, hiszen úgyis kiköpi. Elalváshoz viszont mindig megkapja, ha úgy látom, hogy igényli. Általában szokta igényelni. Ha nem kéri, úgyis kiköpi. Ő dönt erről és ez mindkettőnknek jobb így.
A legjobb példa a hasznos és kevésbé hasznos tanácsokra az altatás. A bölcsőhalálról minden szakirodalmat elolvasva, valamint meghallgatva a Madarász utcai Kórház előadását, egyértelműen a háton fektetés mellett foglaltam állást. Sőt a baby sense légzésfigyelőt is beszereztük. Arra nem gondoltam, hogy én szinte kizárólag hason alszom és a terhességem alatt is végig hason aludtam. Édesanyám ugyan azt mondta, hogy amikor én voltam kisgyerek, akkor épp a hasonfektetést szorgalmazták, hogy a visszabüfizett tej, nehogy a légutakba kerüljön. Amíg a kislányom nem tudott magától forogni, addig a hátán feküdt. Viszont abban a pillanatban, hogy magától át tudott fordulni, szinte kizárólag hason volt hajlandó aludni, tudomást sem véve a bölcsőhalál kockázatáról. Én pedig nem erőltettem többé a háton alvást, hiszen szemmel láthatóan nem volt jó neki. Ettől nem lettem sem jobb, sem rosszabb anya, hiszen az relatív és nézőpont kérdése. Szerintem ugyanis meg lehet ezt a kérdést ítélni az anya és a baba szemszögéből is és lehet, hogy a válasz még sem egyértelmű. Nekem az a jó, ha a babám úgy alszik, ahogy neki jó, ezért vagyok jó anya. De lehetek azért is, mert odafigyelek a babámra és arra, hogy megelőzzük bölcsőhalált (amiről a baba nem is tudja, hogy létezik) és ezért tudatosan visszafordítom, még ha neki az nem is kényelmes.
A babának az lenne a legjobb, ha a nap 24 óráját édesanyja mellett töltené. De lehet, hogy az édesanyának szüksége van egy kis kikapcsolódásra, amikor csak magával törődik és "elfeledkezhet" egy picit a babáról. Ettől még nem rossz anya. Sőt szerintem akkor lenne rossz anya, ha lemondana erről és a lemondás miatti hiányérzetét a babán töltené ki. Szerintem ugyanis ugyanolyan jó anya maradok, ha 3 órácskára magára hagyom a kislányom és nem bárkivel, hanem nagymamájával, vagy édesapjával és addig a hobbimnak élek. Utána sietek haza hozzá és mindketten boldogabbak vagyunk.
Szerintem meg kell találni a kényes egyensúlyt, hogy mindketten elégedettek legyünk. És akkor még nem szóltam az apukáról, aki harmadikként teszi teljessé a kört és alakítja családdá a baba és anya között kialakult "szimbiózist". És akkor nem csak jó anya leszek, hanem a gyermekem egy kiegyensúlyozott, harmonikus családban nőhet fel.
Dr. Boda Zsófia
2002.11.28
