Babanet-Est TV MagazinÓvodai beszoktatás
Nemsokára jön az ősz, vele együtt az első hulló levelek, és sok családban az első óvodai napok. A kiscsoportosok szobája nemcsak kicsit elkámpicsorodott gyerekkel lesz ilyenkor teli, de aggodalmas, olykor kétségbeesett anyukákkal – olykor apukákkal – is.
Sőt, sokszor pityergő anyukákkal. Merthogy az elválás nemcsak a gyereknek nehéz, hanem a szülőnek is. Megkockáztatom azt a kijelentést is, hogy sokszor a mamáknak nehezebb, mint a kicsiknek. A gyerekeknek ugyan ki kell szakadniuk az addig megszokott környezetből, rendből, de izgató is nekik a sok gyerek társasága, a rengeteg új játék, a foglalkozások. Persze az, hogy a mama-papa nélkül kell az óvodában eltölteniük néhány órát, szintén riasztó lehet, ám ha a szülők ügyesen irányítják az eseményeket, és partnerként kezelik az óvónőket, dadusokat, az átállás, az új helyzet elfogadása gyorsan és viszonylag zökkenőmentesen megtörténhet.
Mivel segíthetjük az óvodakezdést? Először is, válasszunk olyan intézményt és nevelőt, akiben maximálisan megbízunk, akit partnernek tudunk tekinteni, és aki maga is partnerként kezel minket. Így mi is kevésbé fogunk aggódni azon, hogy mi van a gyerekkel, a gyerek pedig a híres antennáival tökéletesen fogni fogja ezt a partneri viszonyt, és előbb tud alkalmazkodni az új helyzethez. Nem mindig a legfelkapottabb intézmények, a legjobban felszerelt óvodák bizonyulnak a legjobb választásnak!
Nem árt, ha már jó előre felkészítjük a gyereket, mi vár rá. Meséljünk neki saját élményeinkről, sétáljunk vele az ovi felé, lessünk be a kerítésen. Egyre több helyen van lehetőség rá, hogy bemenjünk az oviba játszani egy kicsit. Keressünk olyan meséket, történeteket, amelyek pont ezt az időszakot dolgozzák fel. Otthon a szerepjátékok során is előkerülhet a rá váró új kaland. Az elválások feldolgozását pedig mind a gyerek, mind a szülő részéről megkönnyíti, ha az együttlétek aktívak, élményt adó alkalmak, így érdemes úgy alakítani a napot, hogy az ovi után maradjon pár óra, amikor csak és kizárólag a gyerekre figyelünk. Mindig hallgassuk meg, mit mesél a kicsi, az ott megélt konfliktusait vegyük komolyan, és ha kéri, osszuk meg vele véleményünket is.
- A legjobb az, ha az első két hétben a gyerek fokozatosan tölt egyre több időt az óvodában úgy, hogy közben a szülő fokozatosan egyre kevesebb ideig marad ott vele. Általában az ebédig és az alvásig viszonylag könnyű az út, az alvást pedig segíti, ha az otthoni alvóállat, kedvenc is ott van az ovis ágyban.
- Reggel az oviból ne akarjunk suttyomban lelépni, a gyereknek jár, hogy elbúcsúzzunk tőle, még akkor is, ha sír. De így legalább tudja, mi történik, míg ha köszönés nélkül indulunk el, mikor nem figyel oda, úgy fogja érezni, cserbenhagytuk.
- A búcsút nem kell és nem is szabad túl hosszúra nyújtani. Puszi, egy ölelés, szép napot és indulás. Ha ezerszer visszafordulunk, a gyerek úgy fogja érezni, bizonytalanok vagyunk, és annál inkább nem akar majd elengedni.
- Sose mondjuk azt a gyereknek, hogy mindjárt találkozunk, nemsokára visszajövünk. A gyerekek időérzéke még nem tökéletes, ráadásul az órát sem igen ismerik. Kössük inkább egy cselekvéshez, történéshez mondandónkat: megeszed az ebédet, és itt leszek, vagy mikor felébredsz, én már itt fogok rád várni. Így a gyerek számára egyértelmű, hogy anya-apa pontosan mikor fog visszatérni.
Szilágyi Diána, 2008. szeptember 01.
