Minden családnak kell egy közös mottó!

Valamiféle kettős érzés szállt meg akkor: egyrészt viszolyogtam mindenféle vallásos holmitól, másrészt pedig annyira megnyugtató és meghitt volt a hímzett fali dísz látványa. Onnantól kezdve minden alkalommal, amikor náluk jártam, megcsodáltam!

Mai eszemmel, bár a házi áldást kissé elavultnak tartom, de azt gondolom, hogy egy közös családi ereklyére, egy díszre, egy képre, egy jelképre, egy jelmondatra, egy mottóra MINDEN családnak szüksége van! Egy kedves ismerősöméknél például egy közös családi zászló van kint a nappali közepén.

Történt ugyanis, hogy az anyuka - aki rajztanár-, hazavitt egy nagy fehér vásznat (aznap épp a vásznon való festést próbálgatták a suliban), és a gyerekei szórakoztatására az a spontán ötlete támadt, hogy mindenki hagyja rajta a színes temperába mártott kéz-lenyomatát. Ez a kis kép annyira jól sikerült, hogy a legkisebb fia felkiáltott a végén, hogy ez a „Kovács Család közös zászlója! A Kovácsék soha nem adják fel!” – azóta ez a mottó állandósult náluk.

A családi jelmondat képvisel minden értéket, ami összetartja ezt a kis közösséget. Márpedig a mai világban erre mindennél nagyobb szükség van! Gyakran hivatkoznak rá, ha valami rossz történik, vagy ha nem úgy mennek a dolog, ahogyan azt eltervezték, ha a gyerekeknek nincs kedvük besegíteni a házi munkába, stb. A zászlót körül ülve hirtelen egy csapattá válik a „banda”, egy igazi, összetartó családdá egyesül az egyébként ezerfelé húzó csapat. A közös mondatokat annyiszor ismételgették már, és egyfolytában változott a jelentéstartalmuk is, hogy egy rendkívül erős kapoccsá vált és sokszor a kicsik azok, akik előhozzák és kántálják, maguktól!

Nem csak a gyerekeknek, de a szülőknek is nagyon sokat segít a mottó. Hiszen a szürke hétköznapokban sokszor hajlamosak vagyunk eltávolodni egymástól és megfeledkezni róla, hogy miért kötöttünk örök szövetséget (házasságot) a másikkal, miért is szerettünk bele és döntöttünk úgy, hogy családot alapítunk, közös gyermekeket nemzünk… Ám amikor rápillantunk erre a jelképre és beugrik a közös mottónk, azonnal helyére kerül minden és tudjuk, hogy mi a közös célunk, mi a szerepünk benne és mit miért csinálunk!

Számomra mindig is fontosak voltak a szertartások; egy jól megkomponált reggeli kávé nyugalmában eltöltött tízpercnyi énidő, minden héten legalább egy este gyertyafényes könyvolvasós forró kádvizes szeánsz… és a házi áldás vagy közös mottó kialakítása és fenntartása is belépett e hagyományok közé!

Ezek azok a dolgok, amik állandóságot és biztonságot nyújtanak ebben a rohanó világban, mind felnőttként, mind gyermekként!