Nézz körbe a családodban, a munkatársaid között, nézd meg a szomszédaidat, a pénztárnál várakozókat! Sok olyat látsz, akiről el tudod mondani a fentieket? Vagy inkább olyanokat, akik fáradtak, idegesek, nem érzik jól magukat, bizalmatlanok, türelmetlenek, őszintétlenek? Bizonyára ismersz olyat, aki állandóan panaszkodik, de a megoldási javaslatokat hárítja, aki folyton úgy érzi, hogy mindenki róla beszél a háta mögött, vagy biztosan ismered azt, aki mindig a körülmények áldozata, olyat, akinek sorra mennek tönkre a kapcsolatai, de egyikből sem tanul igazán, olyat, aki azonnal ráakaszkodik bárkire, aki csak egy picit is figyel rá, vagy aki bármit képes feláldozni egy kis sikerért? Ismersz olyat, aki állandóan fogyózik, vagy aki nem tud leszokni a cigiről, alkoholról? Hogy lehet, hogy ennyi cukorbeteg, szívbeteg, vérnyomás problémás, hormonzavaros fiatal felnőtt van, és, hogy talán nem is ismersz olyan embert, akinek ne fájna a háta, deraka vagy feje rendszeresen? Van még olyan ismerősöd, akinek ne lett volna lyukas foga 20 éves korára?
Mondják, hogy mi is felnőttünk valahogy, meg, hogy semmi bajunk nem lett ettől-meg attól, de ha szétnézel a világban, valóban azt látod, hogy senkinek semmi baja nem lett? Ha most ránézel a gömbölyödő pocidra, vagy a szuszugó babádra, mégis milyen felnőtt kort szánsz neki?
Hogy jut el egy tágra nyílt szemű anyjához simuló kisbaba odáig, hogy "csak olyan ne legyek, mint az anyám"?! Hogy lehet az, hogy egyes emberek apró dolgoknak is képesek örülni, tartós és minőségi emberi kapcsolatokat ápolnak, sikeresek, kiteljesítik önmagukat, de ha kell, képesek háttérbe vonulni, meghallgatni, másokat bíztatni, míg másokat senki nem ért meg, szenvedésként élik meg a világot, nyűgként a munkát, családot? Miért van az, hogy valaki akkor lyukaszt a buszon, amikor fölszáll, míg más megvárja, hogy arra járjon egy ellenőr? Miért tanul valaki rendesen a vizsgára, míg más puskát ír, vagy súgást vár másoktól?
Persze minden pici baba más, már 5 percesen is különbözünk társainktól. Azonban ekkor még nagyon hasonlítunk egymáshoz. Minden újszülött ragaszkodik az édesanyjához, bízik benne feltétel nélkül, állandóan a közelében lenne. Vágyaink, mozgásfejlődésünk és személyiség fejlődésünk is hasonló fázisokon megy át. Minden pici baba előbb tartja a fejét, aztán forog, utána kúszik-mászik, feláll, és csak azután indul el. Előbb gügyög, játszik a hangjával, és csak aztán beszél. Minden pici baba átmegy a szeparációs szorongáson és a dackorszakon. Mindenkinél van egy "mi ez korszak" és egy "miért korszak" is. Minden kisgyerek törekszik arra, hogy kapcsolódjon a felnőttekhez, utánzással, tapasztalatokból tanul. Minden kisgyerek felnőtt akar lenni.
Azonban mi az, ami kölönbözik? Mi formálja igazán a személyiséget? A megélt tapasztalatok. Az, hogy hogyan reagálnak rám. Bízhatok az emberekben? Fontosak a vágyaim? Ha nevetek, visszanevetnek? Ha félek, megvigasztalnak? Fáj valamim, segítenek? Hiányzik anya, jön, és megölel, időt tölt velem, vagy nyűgnek tart? Szabad felfedeznem, vizsgálódnom, megfogni, számba venni, eldobni, vagy minden tilos, mert kicsi vagyok, és veszélyes a világ? Szabad nekem kifejeznem és megélni az érzelmeimet? Reakcióikkal megtanítják, hogyan kezeljem a dühöt, csalódottságot, de vajon az hasznos technika számomra? Azt tapasztalom, hogy a világ érdekes, felfedezésre váró, törvényszerűségekkel rendelkező valami, amiben nekem helyem és értékem van, vagy egy veszélyes hely, amihez kicsi vagyok? Fontos vagyok, értékes vagyok, szeretnek velem időt tölteni, vagy jobb, ha meghúzom magam és nem zavarok nagyon? Vannak határok, szabályok, ezek kiszámíthatóak számomra? Mindezen tapasztalatok alapján alakul ki alapvető személyiségünk már három éves korunkra.
A ma még anyjukon csüngő kisbabákból lesznek a kisfiam csoporttársai az óvodában, osztálytársai az iskolában, kollégái, főnökei, barátai, szerelmei. Számomra nem mindegy, hogy boldog, egészséges emberek veszik majd körül, akikkel jó játszani, dolgozni, élni, vagy egy megkeseredett, lehúzó, önértékelési problémákkal küzdő erőszakos tömeg, aki nem kapott kellő figyelmet és törődést abban a korban, amikor szüksége lett volna rá.
A jövőt mi alakítjuk most, mégpedig a gyermekeink nevelésével. Ha azt szeretnénk, hogy jobb világba nőljenek fel, mint amit most látunk, akkor tegyünk érte. Gondolkozzunk előre! Ahogyan most reagálok, abból mit tanul, hogy hat rá? Amit most enni adok neki, az jót tesz, vagy egészségtelen életmódhoz vezet? Nem kell mindent magunktól tudni. Szabad , sőt, feladatunk utána olvasni. Számos kutatáson alapuló pszichológiai tanulmány, pedagógiai szaklapok, fejlődéslélektani könyv áll rendelkezésünkre nevelés, személyiségfejlődés témakörben. Mozgásfejlődéssel, helyes táplálkozással kapcsolatban is találhatunk megbízható forrásokat. Nyilván nevelési stílusok, családi értékek, határok eltérhetnek, de az nem szubjektív, hogy milyen ételek ártanak az egészségnek, mivel ártunk a mozgásfejlődésnek, mivel segítünk az agy és idegrendszer fejlődésének?
Amikor sütit sütsz, elolvasod a receptet, ha idegen helyre mész, segítségül hívod térképet, akkor friss anyaként annál inkább tájékozódj, és nevelj tudatosan, hogy boldog, önmagára és környezetére igényes, érett felnőtt legyen gyermekedből.
