Megóvott gének, beszédkészség

Az emberek beszédképessége egy egyszerű gén megváltozása nyomán jött létre, állítják a kérdéssel foglalkozó kutatók. A szóban forgó mutáció hiánya akadályozta meg az emberszabású majmokat és más állatokat, hogy megtanuljanak szavakkal kommunikálni.

A beszéd folyamatával összefüggő gének egyikét FOXP2-nek hívják. Bár ez az emberszabású majmokban, vagy az egérben is megtalálható, mégsem alakult ki náluk a beszéd. A génnek az arc, az állkapocs mozgásában van szerepe, ami nélkül, nincs értelmes emberi beszéd, mondják német és brit tudósok. Ráadásul a FOXP2 gén meglepően hasonló az említett állatokban, de a kis eltérések nagy változásokat hoztak az embernél. Az emberi gén mindössze 2 ponton különbözik a csimpánz, a gorilla, a makákó megegyező génjétől, és 3 ponton az orangutánétól. Nem a gén hatására alakult ki az emberi beszéd, mondja egy kutató, de valószínűleg ennek köszönhető a tiszta, érthető artikuláció kifejlődése. „Valahogy korábban is kommunikáltunk, de a FOXP2 finomított a beszédünkön.” A New York-i Egyetem antropológia professzora viszont úgy látja, mostanáig nem sikerült bizonyítani, miként függ össze a gén a beszéd kialakulásával.
Az embernél e gén egy mutációja (pontosabban, ha nem két, hanem csak egy ilyen génnel rendelkezik) komoly nehézségeket okoz a beszédben, az ajak- és nyelvmozgásban. „A legjobb analógia ezzel kapcsolatban az, hogy ismerünk egy olyan gént is, amely izomsorvadást és járási nehézséget okoz. Attól, hogy egyeseknek van ilyen génmutációja, ez még nem a járás génje, de köze van a járáshoz. Sokan gondolhatnák, ha az adott gént beültetnénk egy csimpánzba, beszélni kezdene. De nem hiszem, hogy ez megállja a helyét, a beszéd ennél jóval összetettebb.”
Az ősemberben 200 ezer éve jelen lévő génben idővel 2 aminosav megváltozott. Azon ősembereknek, akik 125 ezer évvel ezelőtt rendelkeztek a gén új változatával, jobb esélyük volt a túlélésre, hiszen nem csak jobban beszéltek, énekeltek, hanem fejlettebb kommunikációs készségeik miatt jobban vadásztak. A genetikus szakemberek alaposabban megvizsgálják a FOXP2 gént, hogy rájöjjenek, mitől működik másképpen az emberi mechanizmus, mint az állati.
Nyelvi jelzéseket azonban nem csak beszéddel lehet adni, gondoljunk az úgynevezett metakommunikáció révén való társalgásra, amire az élet legelejétől van mód. Amerikai kutatók ugyanis a csecsemők látszólag rendszertelen kézmozdulatait figyelve arra a feltevésre jutottak, hogy a kisbabák már jóval az első szavak kiejtése előtt, a nyelvi jelekhez hasonlítható eszközök útján, adnak közléseket. Már az újszülöttek is képesek érzékelni az élőbeszéd mondatainak tipikus ritmusait. A kisbabák adott mondatritmusok hallatán jellegzetes kézmozdulatokkal kísérik a beszélőt. E gesztikuláció jól elkülöníthető az egyébként megfigyelhető, rendszertelen mozdulatoktól.
A babák a hangjelzésre gyakran válaszoltak úgy, hogy a törzsük közelébe húzott karokkal, a hangforrás irányában, a beszéd ritmusának szaggatottságát követve, lassú mozdulatokat végeztek. E ritmikus mozgás a kutatók szerint nyelvi természetű: éppen olyan, mint amikor gügyögéssel válaszolnak a felnőtt beszédére, csak ekkor még nem hanggal, hanem kézmozdulattal reagálnak.
Ez a velünk született képesség olyan erős, hogy a jelbeszéddel kommunikáló süketnéma szülők ép hallású kisbabái is felismerik, és el tudják ismételni a tipikus ritmusokat, állítják amerikai kutatók. Szerintük a babák e ritmus-érzékelése megkönnyíti számukra a beszéd elsajátítását. Ez a felfedezés nagyon hasznos lehet szülők és nevelők számára, a nyelvtanulás nehéz szakaszainak könnyebb leküzdésében.
Egy újabb szakmai vélemény szerint pedig, már az újszülött is képes megkülönböztetni az emberi beszédet az egyéb hangoktól. Ez a tudás vagy az anyaméhben alakul ki, vagy az ember genetikailag adott képessége – állítja egy (olasz, japán, francia) kutató-csoport, melynek tagjai 12 olasz csecsemőn végeztek vizsgálatokat. A bizonyítékokat erősítendő, két olyan anya hangját is a vizsgálati anyagba keverték, akiknek gyerekei nem vettek részt a kísérletben.
Az újszülöttek agyát a beszéd hallgatása közben olyan készülékkel vizsgálták, amely infravörös sugárzással jelzi a vérnyomás változását a szerv egyes részeiben. Így kiderült, hogy a bal agyfélteke játszik szerepet a beszéd felismerésében. Amikor viszont egyéb hangokat vagy csöndet hallottak a babák, az agyféltekék működése között nem mutatkozott jelentős különbség. A tanulmány szerint mindössze néhány órával azután, hogy az újszülött bármilyen hangot hallott méhen kívüli életében, az agya máris jellegzetesen reagált az emberi beszéd hangjára.