Kapott már levelet a gyerek a Jézuskától?

December elején előkerülnek az adventi naptárak is, és minden este elhangzik a kérdés: Anya, még hányat kell aludni Karácsonyig? És napközben sincs megállás: Anya, és hogy tud a Jézuska egy nap alatt a világ minden gyerekének ajándékot vinni? Anya, hogyhogy a Jézuska látja, hogy jól viselkedünk-e, ha nincs is a közelben? Anya, megírhatom a Jézuskának, hogy én egy kistestvért szeretnék, de ha azt nem tud hozni, akkor egy olyan legócsimát kaphatok, amilyen a Bandinak van az oviban? Anya, és ha írok neki listát, és jól viselkedem, akkor azt mind meg is kapom?

Azt hiszem, nem kell nagyon bemutatnom, hogy gyakorlatilag hónapokon keresztül képes egy gyerek minden áldott nap ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feltenni a szülőnek. Ami lehet, hogy fárasztó nekünk, de neki ráhangolódás, sőt, a csoda átélése. És ha valami olyan nagyon hiányzik a felnőttekből, mint képesség, hát akkor pontosan ez az. Mi már nem tudjuk úgy átadni magunkat a varázslatnak, mint a gyerekeink.

Viszont azért tehetünk – méghozzá sokat -, hogy ők erre sokáig képesek legyenek. Például azzal, ha vannak kialakult, az ünnephez köthető szertartásaink. Ilyen lehet a közös sütögetés és mézeskalács díszítés, a lakás együttes erővel történő kidekorálása, vagy például az összebújva haboskakaózás karácsonyi mesével vagy filmmel fűszerezve. Ilyen lehet az is, ha a szülők akkor állítják fel a karácsonyfát, amikor a gyerekek nincsenek ébren.

Ahogy az is, ha levél érkezik a Jézuskától még a nagy ünnep előtt. De nem ám csak úgy, amolyan hányaveti módon, hanem konkrétan megszólítva a gyereket, felsorolva mindazt, amiért büszkék rá a családban és finoman megemlítve azt, amiben még fejlődhetne egy kicsit. Igazi ünnepi papíron, ünnepi borítékban – ahogy a Karácsonyi Postánál is szokás! Válaszolva a gyerek Jézuskának írt levelére, erősítve a karácsonyi varázslatot és azt a tudatot, hogy ő gyerek, akire figyelnek. Anya, Apa, és a Jézuska is.