Jogosítványt a gyerekneveléshez?

Persze rögtön megpróbálták leállítani a gépet, és amikor nem sikerült, akkor egyből rohantak segítséget kérni a személyzettől. Végül a mosógép csatlakozóját kihúzva és a személyzeti kulccsal felfegyverkezve menekítették ki a gyereket a gépből, akinek szerencsére kutya baja nem lett néhány horzsolástól és az ijedtségtől eltekintve.

Nem tartom magam ítélkezős embernek, de ilyenkor bennem is felhorgad a totális felháborodás és bizony elhagyja a számat az a bizonyos mondat: minek az ilyennek gyerek? Hát komolyan eszébe sem jutott, hogy ebből komoly gond lehet? Hogy komolyan veszélyezteti a gyerek testi épségét, netán életét?

És nem egyedi az eset: számtalanszor hallunk olyan történeteket, amikor az egyébként gyerekét nagyon is szerető szülő valami totális esztelenséggel és meggondolatlansággal sodorja veszélyhelyzetbe a magzatát. Például amikor a szülők egy vidéki állatkertben megengedték a gyereknek, hogy bemásszon a fekete párduc kifutójától biztonságos távolságot nyújtó korlát mögé egy fotózás erejéig – és a párduc kapva kapott az alkalmon, megragadta a gyereket, aki élete végéig kénytelen majd együtt élni ezzel az emlékkel és a megmaradt sérüléseivel.

De hasonlóképpen gondolkodom azokról a szülőkről is, akik például úgy indulnak útnak gyerekkel a kocsiban, hogy nem kötik be a gyereket a biztonsági gyermekülésbe. Sokszor hallom ilyenkor azt az érvet a rövidebb távolságokra induló szülőktől, hogy „de hát csak ide megyünk a sarokra!”. Ám ez nem mentség, szerintem. Mert addig is történhet bármi, belénk hajthat valaki, felborulhatunk stb., és ha a gyereknek mégis baja esik, akkor hogyan fog a szülő elszámolni a lelkiismeretével? A hosszabb útra imígyen indulókat meg hagyjuk is.

Nem vagyok híve annak sem, amikor a szülők vastagon vattába csomagolják a gyereküket – szerintem ezzel is rengeteget lehet ártani, a gyerek önbecsülése, önbizalma és egészséges biztonságérzete bánhatja. Azzal is tisztában vagyok, hogy balesetek ott is megtörténnek, ahol a szülők tényleg igyekeznek a szemüket a gyereken tartani. De azért az a normális, hogy a felnőtt felelősen végiggondolja egy adott helyzet lehetséges körülményeit, nem? Ha ott van a korlát, nyilván nem véletlen, nem engedem a ragadozóhoz közel a gyereket. És mivel a mosógép a ruhák mosására való, eszembe sem jut belegyömöszölni a kölköt.

Amikor tudatosan, heccből, nemtörődömségből, félreértelmezett vagányságból kerül egy gyerek ilyen helyzetbe, mindig eszembe jut az a mondás, miszerint az autóvezetéshez bezzeg szükség van a jogosítványra, gyereket viszont bárki vállalhat. Ahogy az is, hogy az örökbefogadásra készülőknek hányféle teszten és vizsgálaton kell bizonyítaniuk a rátermettségüket, felkészültségüket, mielőtt egy gyereket a gondjaikra bíznának, és később is fokozottan figyelik a tevékenységüket. Ellenben ha sikerül saját gyereket vállalni… A gyerekvállalás-nevelés alapból nincs jogosítványhoz kötve. Pedig időnként úgy érzem, nem ártana. Ti mit gondoltok erről?